7. fejezet

Odamentem Castielhez.
- Szia, Castiel!- köszöntem.
- Csá!- ilyen még nem volt! Castiel, gyanús vagy nekem!
- Miért hívtál ide?- kérdeztem gyanakvóan.
- Inkább Nataniellel lennél?- kérdezte, miközben rágyújtott. Rám fújta a füstöt és felhúzta a szemöldökét.
- Ha nem térsz a tárgyra, igen!- sziszegtem a fogaim között.
- Milyen kis haragos vagy!- mondta mosolyogva.- Csak kérdezni akartam valamit.
- Mit?
- Ti Nataniellel jártok?- kérdezte, olyan "nem érdekel" hangon. Felhúztam a szemöldököm és elmosolyodtam.
- Féltékeny vagy?- kérdeztem. Rám nézett én pedig bevágtam egy huncut mosolyt. Ilyet nem gyakran csinálok.
- Annak kéne lennem?- kérdezte.
- Kérdésre kérdéssel nem válaszolunk!- mondtam semleges arccal.
- Te is így csináltad!
- Ne majmolj és kész! És Nattal nem járunk, csak jó barátok vagyunk!- mondtam lehajtott fejjel.
Ő gyakorlottan kifújta a füstöt és egy kellemesnek nem mondható hang ütötte meg a fülem.
- Casti-cicaaaaa!- nyávogta valaki. Nocsak, ez Deborah!
- Mondtam már, hogy ne hívj így!- mondta Castiel és átkarolta.
- Ki ez a ribi?- kérdezi cseppet sem kedvesen.
- Kate vagyok, te meg Deborah, ugye?- mondtam mit sem törődve a beszólásával.
- Igen. Mi közöd Castielhez?- kérdezte villámló tekintettel.
- Ő az edzőm.- mondtam egy szemrebbenés nélkül.
- Majd találkozunk az edzésen!- mondta Castiel és elhúzta onnan Deborah-t.
Nem túl kedves, vagyis inkább nem viszi túlzásba. Deb még egy darabig nézett rám szúrós szemekkel, de én álltam a tekintetét. Háborút akarsz?! Ha harc, legyen harc! Miután eltűntek a távolban, én az időt kezdtem nézni. Hat harminc... Mindjárt találkozom Lysanderrel is. Mi ütött beléjük hirtelen? Rosa mondott vagy csinált valamit. Biztos vagyok benne! Bementem az erdőbe, ahol csak bolyongtam. Mikor keresni kezdtem a kiutat, egy ember ugrott elém. Nem más volt, mint Lysander.
- Menjünk egy kicsit kintebb!- megfogta a vállamat és finoman tolt előre.
Kijutottunk az erdőből és leültünk egy padra.
- Nos, melyik dalban kell segítség?- kérdeztem felé fordulva.
- Ebben.- mondta és megmutatta. Ez egy jó dal volt, de hiányzik valami.
- Valami hiányzik!- mondtam és a kezembe vettem a papírt. Ő mosolyogva nézett.
- Szerinted mi lehet az?- kérdezte mosolyogva.
- Hiányzik belőle a szenvedély, az akarat! Nincs benne a varázs!- mondtam.
- De hogy tehetném bele?- kérdezte bizonytalanul.
- Azt kell belecsempészned, amit szeretsz, ami lázba hoz! Amiért ölni tudnál!
- Például?
- Vér, szerelem, valami jelenség vagy akár egy gyerekkori emlék.- mondtam és rám nézett.
- Szóval érzést kell belevinnem?- kérdezte.
- Igen, ami elvarázsolja az ember lelkét, szívét.- mondtam és felé fordultam.- Érted?
- Azt hiszem.- mondta és a lap fölé hajolt. Az arcunk olyan közel volt egymáshoz.
Éreztem a belőle áradó melegséget. A szürke haja birizgálta az arcom, a felemás szemei gondolkodóan nézett előre. Vajon a dalon gondolkodik ennyire? Biztosan. Ez a fiú olyan titokzatos. A hasam bizseregni kezdett. Ilyen még sosem történt. Egyszer csak megfordult és elcsattant egy csók! Hosszú volt és érzelemmel teli. Az ajka édes, akár az alma és puha, akár a friss hótakaró. Elváltunk egymástól és elkaptam a tekintetem. Lysander sóhajtott egyet, majd felállt.
- Köszönöm!- mondta és eltűnt.
Ez volt életem második csókja. A számra tettem a kezem és felsóhajtottam. Lehet, hogy utána kellett volna mennem? Felálltam a padról és hallottam a harang kondulását. Nyolc óra. Már kezdett sötétedni. Besiettem a koleszba és Rosa a szobánkban van.
- Van egy hírem!- kezdte vidáman.
- Én is ezt akartam mondani! Kezd te!
- Oké! Képzeld, Leigh elhívott randira!- mondta boldogan.
- Képzeld, Lysander amikor dalt írtunk, megcsókolt!- mondtam és Rosa megölelt.
- El kell mesélned mindent!- mondta.
- Jó, de csak edzés után!- mondtam és elindultam.
Most az öltözőben öltöztem át. Végignéztem magamon. Egy nadrágban és egy melltartóban voltam.
- Mi tetszhet bennem bárkinek is?- kérdeztem magamtól. De legnagyobb rémületemre választ kaptam rá.
- A jó segged!- mondta mögülem egy hang.
Nagyon megijedtem. Olyannyira, hogy gyorsan hátrafordultam és előhoztam a tőrjeimet. Nem láttam az ég világon senkit. Valaki megmarkolta a fenekemet. Gyorsan bevittem egy pörgő rúgást a hang irányába. A semmit rúgtam meg.
- Ki vagy?- kérdeztem félve.
- Valaki, akit jól ismersz!- súgta egy hang a fülembe. Megfogta a melltartópántomat és elkezdte csavargatni. A könyökömmel hátra nyúltam és onnan növesztettem tüskét. A szívem a torkomban dobogott, alig álltam a lábamon. Éreztem, hogy jön. Elkezdtem az ajtó felé futni, megmarkoltam a kilincset. Elkezdtem rángatni, de nem nyílt. Ördögi kacaj hallatszott. Megfordultam és nyeltem egyet. Egy ismerős szempár csillant meg a sötétben. Vettem egy mély levegőt. Bizsergést éreztem a tarkómon. Hirtelen bátorságot nyertem. Előretartottam a két kezem és megmutattam, milyen sok jég rejtőzik bennem. A kezemből a jég szerte ágazott, az alak felszisszent. Éreztem a vér ismerős illatát. Az egyik tüskémen pár csepp vér landolt. A tüskéimet visszahúztam és megkerestem a villanykapcsolót. Felkapcsoltam a lámpát és a fiú a falhoz szorítva, vérző nyakkal, ledermedten állt.
- Te kis...- sziszegtem, felé mutatva.