77. fejezet

Ez a fantasztikus hét is eltelt. Sajnos már utazunk is haza. Hiányozni fog a Bahamák perzselő napsugarai, a pálmafák, a romantikus hangulat... A lényeg az, hogy kiélvezkedtük magunkat és éppen egy bérkocsit várunk, hogy elfuvarozzon egészen a kastélyig. Kora reggel van, álmosan pislogok fel a borongós égboltra. Hát újra itt vagy, régi barátom, rideg tél. A leheletem meglátszott a levegőben, amin mosolyognom kellett. Szeretem a hideget, ha a csípős szél kiszárítja az egyébként is jéghideg arcomat. Kék hajam zászlóként lobogott a szélben, ahogy a reptér előtt álltunk, a hatalmas embertömegben. Mindenhol ölelkező rokonok, rég nem látott szerelmek, örömteli találkozások és gyűlölködő pillantások sora látható. Az ember sokszínű, akár a vadvirágos mező. Néha vad és zabolázatlan, néha pedig szelíd, akár egy őzike. Csak egy szóval tudnám őket jellemezni: szeszélyesek. A vörös biztonságot nyújtó karja átölelt, miközben vizslattam az embereket. A pillantásom fagyos volt, mint mindig. Viszont amikor felnéztem a férjemre, gyöngédség költözött a szívembe. Rámosolyogtam életem párjára, aki gyöngéd csókot lehelt a kékre fagyott ajkamra. Sok idő telt el azóta, mióta megtudtam, ki is vagyok. Jól tettem, hogy nem fordultam vissza. Megérkezett a kocsink, amiből meglepetésemre viktoriánus barátunk és az én szemem fénye szálltak ki. Név szerint Lysander és Camille. Lys viktoriánus stílusával magára vonta pár ember figyelmét, de ő mit sem törődve vele odasietett hozzánk. A kék hajú kislányom totyogott mellette sűrű léptekkel. Kicsi kezével szorította Lysander ujját, aki vigyázva mögötte ment. Mikor Camie (Kemi) meglátott minket, visítva szaladt a lábaimhoz.
- Mama!!!!- ölelte át a lábaimat.
Én mosolyogva felkaptam és körbepuszilgattam.
- Szia, Kincsem! Jó volt Lys bácsikáddal?- kérdeztem a lányomtól.
- Igen!- vágta rá édesen.
- Üdvözöld apádat is, mielőtt féltékeny lesz!- mondtam nevetve, mire az apja felé fordult.
- Szia, papa!- mondta vidáman a csöppség.
- Puszit nem kapok?- kérdezte szomorú hangon a démonom.
A lányunk odahajolt és megpuszilta. Igazán idilli jelenet volt. Odaadtam Castielnek, aki egészen a kocsiig vitte. Én közben a vigyorgó Lyssel lemaradtam.
- Na, jó volt a nászút?- kérdezi zavart mosollyal.
- Igen. Kifejezetten.- mondtam visszaemlékezve.
- Figyelj, én nem akartam a fejedben lenni!- mondta ki egy kis csend után.
- MI??!!! Te láttál mindent?!- kérdeztem halkan szidva.
- Igen és éreztem mindent. Nem jó, amikor éppen a matekházi felett ülve látom a legjobb haveromat MEZTELENÜL!- mondta ő is halkan, mivel a vörös csak pár lépésnyire volt tőlünk.
- Mit vártál, hogy majd teázgatunk a nászutunkon?!- kérdeztem mérgesen.
- Hogy is mondjam... Arra nem számítottam, hogy engem mentálisan megb*sz a haverom!- mondta sziszegve.
Engem elkapott a röhögés. Őszintén, magam elé képzeltem, ahogy Lys a matek fölött ül és az én szememen keresztül látja a világot. És azt mondta ÉREZTE is... Feltettem a kérdést.
- És hogy... érezted? Tudtommal még mindig van...- célozgattam a kényes részére.
- Nem tudom hogyan, de éreztem. És baromi undorító volt! És az volt a legrosszabb, hogy még csak a szememet sem tudtam becsukni!- mondta és megborzongott.
- Elhiszem.- bólogattam, de magamban szakadtam a röhögéstől.
A témát lezárva hazafurikáztunk. Camille elmesélte, hogy játszottak, meg ilyesmiket. A fejemben csak a jövő kavargott. Mi lesz ezután? Amint kiszálltunk a kocsiból, Rosa a nyakamba ugrott, Leigh pedig óvatosan megölelt. Csak pár pillanatig tartott Leigh részéről az ölelés, mert Cast gyilkos szemmel nézte. Rosa viszont az oxigént szorította ki belőlem. Mikor rendesen üdvözöltek minket, az angyalok úrnője szó szerint a nyakamba repült.
- Öhm... helló!- mondtam végül.
- Sajnálom, királynőm, a hevességemet!- mondta és meghajolt.
- Királynő...?- kérdeztem vissza döbbenten.
Ő rám nézett igéző szemeivel, majd kifejtette.
- Igen. Mivel már nagykorú vagy és az iskolának is vége, így te vezeted a tanácsot, mint az egyetlen felnőtt fagytündér. Ezért a királynőnk vagy, bármi is történjék!- mondta az angyal.
- És a tanács? Ők is beleegyeztek?- kérdezgettem.
- Megszavaztunk, Kate! Királynő vagy! Illetve szerető anya, hűséges feleség és a lány, aki legyőzte Lucifert és a seregét.- sorolta.
- Akkor én király vagyok?- kérdezte hirtelen Castiel, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Maximum a hülyeség királya!- visította Rosa.
Ezen nevettünk, mikor Camie megszólalt Lys oldalán.
- Anya a főnök!- jelentette ki édesen.
- A lányod jól mondja!- mondta az angyal.- Nos, mit mondasz?
- Elvállalom.- mondtam határozottan.
Máris éreztem a felelősség súlyát, ami a vállaimat nyomta. Hogy ezek után mi történt? Hivatalosan is megkoronáztak. A suliban laktunk a saját lakosztályunkban. Castiel lett az új edző, én pedig ugye a királynői állás mellett betöltöttem a mágiatanár szerepét is. A lányunk növekedett, mint akinek muszáj, egyre okosabb és egyre csinosabb lett. Tíz évesen már elbűvölő volt:

Az én erőm és Castiel makacssága társult benne. Imádni való lány és hozzá még erős is. A vörös szerint rám hasonlít. Személyesen Dimitri tanította az alapvető dolgokra, mivel ebben az épületben nem volt általános iskola. Én pedig paranoiából nem küldtem emberiskolába. Már kiskorában tanítottuk az ereje használatára, így mikor 16 éves lett (az apja féltette, így halasztott pár évet) már szinte felsőfokú mágiával kezdte el a gimit. Így néz ki jelenleg:

Hogy ne maradjon ki semmi, elmesélem nektek az első napját.
- ...és nehogy szóba állj fiúkkal, maradj a barátnőid közelében!- fejezte be a hegyi beszédét az én vörös démonom az álmos lányomnak.
Én az ajtófélfának támaszkodva néztem őket. Mint később az kiderült, vannak titkos ajtók a lakosztályban, így jutott Camie-nek saját szoba. Mosolyogva figyeltem, ahogy Castiel ide-oda járkál és osztja a tanácsokat, miközben a lányunk az ágyunk szélén ül és figyel. Egy sima pólót és egy sötétkék farmert viselt, tornacipővel. Mikor vége lett a tanácsosztásnak, kuncogtam magamban és mosolyogva odamentem az én szemem fényéhez.
- Ne is hallgass apádra, agyára ment az aggodalom! Ha megfogadtam volna a szüleim tanácsát, nem is lennék együtt vele!- mondtam, mire felnevetett.
- Miért, apa rossz fiú?- kérdezte Camie.
- Ő volt a suli macsója... De érezd jól magad, barátkozz és ne feledd!- mondtam mosolyogva, mire közelebb hajolt hozzám.- Ne pasizz az első nap, hanem szemeld ki és csapj le rá, oké?
- Rendben, anya!- bólintott mosolyogva.
Felegyenesedtem és valaki hátulról átölelt. Persze, hogy Castiel volt az.
- Én is első nap szerettem beléd.- mondta és a fejét a nyakszirtemre tette.
- Ha jól emlékszem, régen elküldtél a francba.- mondtam, mire a lányunk felnevetett és elindult a földszintre.
Mi is elmentünk a saját óráinkra, amit mi tartottunk. Én tartottam Camie harmadik óráját, a friss kilencedikesekkel. Imádok mágiaórát tartani, szeretem a döbbent arcokat, mikor új varázslatot tanítok nekik. Castiel tartja nekik a második órát, szóval ebédszünetben beszámolt nekem. Dühödten ette az ebédjét.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Az a kis...- a fémdobozt úgy gyűrte össze, mintha papírból lenne.
- Egy fiú?
- Hozzáért és kanosan vigyorgott rá! Pedig ő még hozzá se szólt!
- Hol ért hozzá?
- A hátánál.- mondta szikrázó szemekkel.
- Ugyan már. Te sokkal mélyebben értél hozzám, mégsem néz rád az apám gyilkoló tekintettel.- mondtam és cirógattam a karját.- Egyébként ki az?
- Ő!- a fejével egy fekete hajú, zöld szemű srác felé intett.
- Mi a képessége?- kérdeztem a fiút méregetve.
- A tüzet tudja idomítani.- mondta megvetően, mire ördögi mosoly ült ki az arcomra.- Miben sántikálsz?
- Én? Semmiben! Csak mágiaórát fogok nekik tartani!- mondtam még mindig sátáni arccal.
- Tetszik, amikor ilyen vagy!- vetkőztetett le a szemeivel.
- Még nem láttál semmit, édes.- mondtam és megcsókoltam.
Amikor vége lett a kajaszünetnek, ráérősen mentem a terem felé. Az osztály szépen sorba állt és rám várt. Mi ütött ezekbe? Beengedem őket és becsukom magam után az ajtót. Egy rövidnadrágban és egy szellős ingben (persze volt alatta trikó) voltam. A lábamra egy bokacsizmát húztam fel. Az osztály elé sétáltam és felültem a tanári asztalra.
- Nos, a nevem Kate és én fogom nektek tanítani a mágiát négy évig.- egy fiú jelentkezett, mire intettem, hogy beszélhet.
- Nem fázik, tanárnő?
- 15 fokos testhővel te sem fáznál. Fagytündér vagyok egy kis angyalvérrel, tehát szárnyaim is vannak. A férjem a tesitanár, akivel előző órán is találkozhattatok.- mondtam mosolyogva.- Esetleg kérdés?
- Hány éves?- kérdezte egy lány.
- A lényeg az, hogy mindössze 20 évesnek nézek ki. Most pedig ti mutatkozzatok be!- mondtam és odamentem az első padsorhoz.
Hallgattam a neveket és memorizáltam őket. Kiderült, hogy a zöld szemű a Chris (Krisz) névre hallgat. Mindenki elmondta, hogy mi a képessége, ő tényleg a tüzet tudta idomítani. Mikor mindenki beszélt magáról egy kicsit, az egyik lány feltette a kezét.
- Láthatjuk a képességét?- kérdezte.
- Már azt hittem, meg se kérdezitek!- mondtam mosolyogva és kiengedtem a szárnyaimat, ami a terem szélességét végigérte.
A falakra jégvirágokat futtattam fel, ahogy a padokra is. A plafonról tűéles jégcsapok lógtak le, akár egy díszes csillár. Ja, és esett a hó. A hegyes fogaimmal mosolyogtam egyet.
- A lényeg az, hogy a jeget tudom uralni.- mondtam.- Most ti jöttök!
Chris tüze egy molyfinghoz volt hasonlítható. Ezzel még egy cigit is alig lehet meggyújtani! Kicsengettek, Camie pedig odajött hozzám.
- Anya, szupi volt az óra!
- Köszi, de most menj!- mondtam neki mosolyogva.
Szóval az első napja nem volt nagy durranás! De most elbúcsúzom tőletek! Gondoljatok rám, ha esik a hó.
Írói megjegyzés
Hát ennyi lett volna Kate története. Ez a blog az írásom fénypontja. 17000-nél több oldalmegjelenítést ért el, ezt pedig nektek köszönhetem. Remélem mindenkinek tetszett a történet. És ne búsuljatok, fogok még blogokat írni, csak nem biztos, hogy olyan nagy lesz a sikerük, mint ennek. Szóval imádlak titeket! Itt a másik történetem, ha valaki kíváncsi rá: A programok rabságában. Ne feledjétek: még találkozunk!
Írói megjegyzés vége

76. fejezet

Írói megjegyzés
Ti is tudjátok, hogy mi jön. Kiteszem a 18+-t erre a részre is. Szóval mindenkinek jó olvasást és szép gondolatokat kívánok!
Írói megjegyzés vége
Castiel ledöntött az ágyra, de nem hagyta abba a csókot. Fürdőruhában voltunk még mindig, de nem zavartattuk magunkat emiatt. Éhesen csókoltam a férjecskémet, aki mosolygott a hevességemen. Gyorsan fordítottam, így én kerültem felülre. Végigcsókoltam az izmos mellkasát, majd rátértem a hasára is. Visszatértem a szájára, miközben kibogozta a fürdő melltartómat. A zöld ruhadarab valahol a földön landolt. A forróság az egész testemet emésztette. Érezni akartam, hogy szeret és kíván. A józan eszemet eltemettem mélyre, ahogy fordított a helyzeten. A nyakamat és a melleimet izgatta a nyelvével, amitől enyhén szólva beindultam. Mocskosul vágytam rá. A hajába beletúrtam és úgy húztam magamhoz közelebb. A hasamat cirógatta és csókolgatta, ami borzalmasan jól esett. Amikor a melleim legérzékenyebb pontjához ért, hangosan felnyögtem.
- Most már nem menekülsz, szépségem!- mondta egy kanos vigyor kíséretében.
- Nászúton vagyunk, drágám! Nem is szándékoztam!- mondtam egy perverz mosollyal.
Egyre gyorsabban járkáltak a kezei a testemen, ami még jobban feltüzelte bennem a vágyat. Ekkor már úgy éreztem, ha nem kapom meg, abba belehalok. A vöröske mintha olvasott volna a gondolataimban, a combom belső részét kezdte simogatni. Amikor az alsómhoz ért, kibújtatott belőle és messze dobta a zavaró tényezőt. Az ujjával kezdte izgatni legbecsesebb kincsemet, amit csak nyögéssel tudtam lereagálni. Aztán már nem az ujjával, hanem a nyelvével okozott nekem határtalan örömet odalent. Amikor visszatért a nyakamra, fölé kerekedtem. Kölcsönkenyér visszajár alapon én is lefelé haladtam drágalátos vöröském testén. Izmos felsőteste forró volt, ami még jobban kívánatossá tette meglepően puha bőrét. A térdig érő úszónadrágot majdhogynem letéptem róla. Kezemmel izgattam meredező hímvesszőjét, amitől mélyen nyögött és szorosan lehunyta a szürke szemét. Később már nem csak a kezemmel kényeztettem, hanem a nyelvemmel. Vágytam a teste forróságára, arra hogy egybeolvadjunk. Az ő szeme is hasonló gondolatokról árulkodott. A nyakszirtjéig felmásztam és az arca oldalát borítottam be éhes csókjaimmal. Játszadoztam a fülével, majd lefelé haladva megtámadtam a száját. Ő csókolva fordult fölém. Szálkás izmai megfeszültek, tekintete vad és zabolázatlan. A keze a gerincem alá kúszott, majd belém hatolt. Erős karjával ölelt, miközben vámpírosat játszott a nyakamon. A testem ösztönösen reagált. Elkezdett lassan mozogni bennem, ezzel növelve az örömömet. Fokozatosan gyorsított a tempón, én pedig boldogan sikongattam, akár egy félőrült. Mikor a legmélyebb és legerősebb lökéshez ért, tiszta erőből rávágtam az ágyra. A lepedőről hópihék szálltak fel, a falat jégvirágok sokasága lepte be. A démonom megállt, lubickoltunk a mámoros érzésben. Castiel fáradtan rám dőlt, teljes testével rám nehezedett. De nem bántam. A fejét a mellkasomra hajtotta és éreztem, hogy elmosolyodik. Én cirógattam a festett vörös buksiját.
- Azért nem kellett volna befagyasztani mindent!- mondta.
- Nekem ez így tökéletes!- mondtam makacskodva, mire felnézett rám kanos vigyorral.
- Ennyire jó voltam?- kérdezte elismerést várva.
- Veled mindig jó!- mondtam és megcsókoltam.- Nem is tudnék mással lenni.
- Én sem tudnék más nővel szeretkezni. Csak veled tudok ilyeneket csinálni.- mondta és legurult rólam, mellém feküdt.
- Azt reméltem is!- mondtam fülig érő vigyorral.
Átkaroltam a derekát és a fejemet a mellkasára hajtottam.
- Jó éjt, kékség!- hallottam.
- Neked is, vöröske!- vágtam vissza.
- Ha ilyen pimasz vagy, megbüntetlek!- mondta kanos hangsúllyal.
- Majd reggel!- oltottam le a lámpát.
Pár perc múlva egyenletes szuszogásának voltam fültanúja. A békés hangulat és a fáradság engem is hatalmába kerített, így elaludtam.
Másnap reggel egyedül ébredtem. Csomó fény ömlött be a hatalmas ablakokon, fényt és életet vittek a drapp színű szobába. Finom illatok keringtek a helyiségben, ezért felültem az ágyban. A takarót körülfogtam magamon. Eszembe jutottak a tegnap este történtek, le sem lehetett volna törölni a mosolyomat. Megtapintottam a számat, kellemes emlékek rohamoztak meg. És végszóra belépett az én festett hajú Rómeóm egy tálcával a kezében.
- Jó reggelt, hercegnőm!- köszönt mosollyal és kissé sántikálva.
Meztelen mellkasa akaratlanul is odavonzotta a tekintetem. Meg egy szál törülköző volt a dereka köré fonva. A haja vizesen és kócosan még szexibb volt.
- Jó reggelt, Rómeó!- feleltem a megszólításra, mire széles vigyorral az arcán nyomott a számra egy csókot.- Miért bicegsz?
- Beváltottad az ígéreted! Alig bírok járni.- nevette el a végét.
A reggelivel megpakolt tálcát odatette a szobában található kicsi kávézóasztalra. Leült az ágy szélére és felém fordult.
- Ápoljam az én kis betegemet?- kérdeztem, miközben a nyaka köré fontam a karomat, úgy húztam magamhoz közelebb.
- És mi lenne a gyógyír az én bajomra?- kérdezte a számba suttogva.
- Nevezd meg a bajod.- mondtam.
- Halálosan szerelmes vagyok a leggyönyörűbb nőbe a világon.- mondta halkan és mélyen a szemembe nézett.- Kék szeme még mindig rabul tart. Mit tegyek, doktornéni?
Közben beletette a fejét az ölembe és felnézett rám. A szeme mókásan csillogott.
- Nos, a gyógyír a szeretet...- mondtam és itt nyomtam egy puszit a homlokára.- a gondoskodás...- itt az arcára.- és a személyes kedvencem, minél több testi és érzelmi kontaktus ezzel az említett személlyel!- itt egy forró csókot nyomtam a szájára.
- Majd igyekszem megfogadni ezt a tanácsot!- mondta és felegyenesedett.- Most pedig edd meg a reggelit!
A tálcát az ölembe helyezte. Mosolyogva néztem a gőzölgő melegszendvicsekre, az egy szál vörös rózsára, a pohárban lévő vérre és a süteményre.
- Köszönöm! Lefogadom, senkinek nincs ilyen édes férje!- mondtam.
- Illetve senkinek nincs még egy ilyen érzéki felesége.- mondta visszaadva a bókot.
Tényleg nagyon jól esett. Ilyen hangulatban telt a nap, egyfolytában flörtöltünk, mint egy friss pár. Jól telt a városnézés, illetve a strandolás. Minden lány irigy pillantással jutalmazott a vörös párom miatt, pár pasi utánam is megfordult. Szóval remek volt ez a nap is.

75. fejezet

A kocsival hajtottunk, én pedig idegesen néztem az órát. Amikor az autó lerobbant. Na ne!
- Engedj vezetni!- mondtam hirtelen.
- Lehetetlenség, hogy elérjük! 3 óra múlva száll fel a gép és mi 4 óra hátrányban vagyunk!- mondta, mire elmosolyodtam.
- Úgy ismersz engem, mint aki feladja?- néztem rá az eszelős tekintetemmel.
- Öhm... Nem?- kérdezte zavarban.
- Csak engedj a kormányhoz!- mondtam és helyet cseréltünk.- Kapaszkodj!
Emlékeztek még arra, amikor a motoromba belevittem a mágiámat? Nos, ugyanazt alkalmaztam, ezúttal kocsin. Kék belső világítása lett és egyből elindult. Elhagyatott volt az út, így a szőnyegig nyomtam a gázpedált. Castiel kapaszkodott a biztonsági övébe. Amikor a kocsi dorombolva megállt, már a reptér előtt voltunk. Diadalmas mosollyal megnéztem a karórámat.
- Jelentem, hogy 1 óra 47 perc múlva indul a járatunk!- mondtam mosolyogva.
- Nem vagy semmi, cicám!- mondta és adott egy csókot.
- Köszi, de induljunk! Nem akarom lekésni a gépet!- mondtam és az ellenőrzőkapuk felé vettük az irányt.
Átestünk a nehezén és szaladtunk a gépre. Éppen hogy felszálltunk, már huppantunk is le a helyünkre. Amint megfelelő magasságba ért a gép, jött egy italos kocsi. Castiel rendelése meglepett.
- Bármi, csak legyen benne alkohol!- mondta idegesen.
A légutaskísérő bólintott egyet, majd a kezébe nyomott egy italt.
- Tériszonyod van?- kérdeztem csodálkozva, miután elment a nő.
- Nem, dehogy!- vágta rá és felhajtotta az italt.
- Akkor majd elviszlek egyszer úgy, hogy csak a kezedet fogom és felrepülök veled a felhők fölé.- mondtam mosolyogva.- Oké?
Castielt úgy látom a szívinfarktus kerülgette. Úgy nézett rám, mintha éppen azt kérdeztem volna meg tőle, hogy jó-e, ha kifacsarom a szívét és odadobom a vadkutyáknak.
- Megvesztél?- kérdezte, mire felnevettem.
- Tehát mégis tériszonyod van!- mondtam bólogatva.- Én is csak azért nem félek attól, hogy lezuhanunk, mivel nekem van szárnyam!
- MI VAN???!!!- Castiel teljesen pánikba esett a poénomtól.
Csak olyan semmitmondó ábrázattal néztem ki az ablakon.
- Nézd! Lehetünk vagy egy kilométer magasan!- mutattam ki a kicsi ablakon.- Innen baromi nagyot lehet zuhanni!
- Kate, ne már!- mondta kétségbeesetten.
- Csak viccelek, te is tudod! Segítsek ellazulni?- kérdeztem huncut mosollyal.
- De a közelben öregek is vannak!- mondta vörös fejjel.
- Hjaj, nem úgy értettem! Egy kis mágia és nem fogsz félni!- mondtam és rátettem a hideg ujjaimat a homlokára.
Ő lassan behunyta a szemét, majd békésen szuszogott. Pedig el se kezdtem! Végigsimítottam a homlokán, majd sóhajtottam egyet. Én is elhelyezkedtem az ülésemben és el is aludtam. Az a bizonyos idegesítő női hang ébresztett fel, aki hirdette, hogy megérkeztünk. Kinyitottam a szemem és lefejeltem Castielt.
- Au, mit csinálsz?- kérdeztem a fejemet dörzsölve.
- Aranyos vagy, ahogy alszol!- mondta.
- Olyan fura vagy... Sose vagy ilyen kedves...
- Jobb lenne, ha bunkóznék veled?- kérdezte komolyan.
- Jaj, nem azért mondtam! De tényleg jól esik!- a szemébe néztem és megcsókoltam. Elváltam tőle és megeresztett egy kanos vigyort.
- Remélem kapok még sok ilyet!- adott egy puszit a nyakamra.
- Hmm... Este biztosan!- doromboltam a fülébe.
Szépen leszálltunk és a csomagjainkkal együtt indultunk a nyaralóhoz. Mindenhol napsütés és pálmafák... Meg persze félmeztelen pasik, de ebbe nem akarok belemenni! A tengerparton volt az a házikó, amit kaptunk. Ahogy bámészkodtam, a vörös rácsapott a fenekemre. Vettem egy fordulatot és néztem, ahogy a démonom másfelé tekinget és fütyörészik. Pfff... Nem most jöttem le a falvédőről! A kertben voltunk, nem láttam senkit. Elkezdtem a férjem (hú de fura ezt kimondani!) felé indulni és neki is rácsaptam a formás popójára.
- Nem csak te tudsz csapkodni, édes!- mondtam vigyorogva.
- Ezt vegyem kihívásnak, drágám?
- Még szép!- mondtam és rákacsintottam.
Mielőtt beléptem volna a házba, Castiel felkapott és átvitt a küszöbön. Bevitt a napfényes szobába és ledobott a fehér franciaágyra. A bőröndöket letette és fölém mászott.
- Először nem kéne várost nézni?- kérdeztem.
- A város megvár!- mondta és csókolgatni kezdte a nyakamat.
- Tudom, de jobb lenne este szeretgetni egymást!- mondtam és felült.
- De akkor egész este az enyém leszel!
- Meg másnap is!- mondtam hízelgően.- De most menjünk le a partra vagy a városba, oké? Aztán este úgy megszeretgetlek, hogy lábra se tudsz majd állni!- mondtam pajkos mosollyal.
- Ha nem tartod be az ígéreted, megbüntetlek!- mondta perverz mosollyal.
- Hmm... Mit csinálsz? Megmotozol?- kérdeztem vigyorogva.
- Nem! Sokkal rosszabbat!- mondta.
- Avass be a részletekbe, kérlek!- mondtam, felültem és közelebb hajoltam hozzá.
A fülemhez hajolt és azzal az érzéki szájával belesúgta a fülembe a részleteket. Úgy elvörösödtem, hogy a rákok megirigyelhettek volna. De önkéntelenül is elképzeltem. Kellemesen megborzongtam, majd elmosolyodtam.
- Látom, tetszik az ötlet!
- Grr... Nagyon is! De csak este!- ragaszkodtam az estéhez.- Irány a part!
Duzzogva, de beleegyezett. Bikinibe felöltöztem, majd megvártam Castielt. Ő megütközve nézett végig rajtam és a zöld, kétrészes fürdőruhámon.
- Mi az? Nem tetszik?- kérdeztem.
- Dögös vagy!- mondta és a kezét maga elé rakta.
Pontosabban az úszónadrágja egy bizonyos pontja elé. A feje rákvörös lett. Magamban kuncogtam. Odasétáltam és hozzásimultam. Az ujjaimmal cirógatni kezdtem a puha bőrét, egyre lentebb haladva. Amikor ahhoz a bizonyos V vonalához értem, felnyögött egyet. Fentebb haladtam és szájon csókoltam, miközben átöleltem a nyakát. Játékosan harapdálni kezdtem a nyakát. A combomat nyomta az ágaskodó férfiassága. Elkezdtem nevetni, majd elhúzódtam tőle.
- Oké, menjünk!- mondtam nevetve és lementünk a partra.
Szuper volt, fagyiztunk, fényképeztünk... Meg persze fürödtünk. Már naplemente volt, mikor visszakeveredtünk a házikóba. Éhesen csókolni kezdett és ledöntött az ágyra.

74. fejezet

Reggel dörömbölésre ébredtem. Castiel sem volt mellettem, gondolom a fiúk elrángatták valahova. Hunter kiugrott az ágyból és az ajtóhoz sétált. Morgott egy kicsit, amíg odamentem én is. Jézusom, még csak 7 óra! Ki kel ilyen korán? Lassan kinyitottam az ajtót és Rosa úgy nyomult be, akár egy tank. Utána persze vonultak a lányok, mindenféle kütyüvel.
- Mit akartok hajnalok hajnalán?- kérdeztem álmosan.
- Időben el kell kezdenünk, mert nem fogunk két órára végezni!- mondta Sindy.
- Elhoztunk mindent! Pakolást, pórustisztító tapaszt, hajtűket, tőröket...- sorolta Ella.
- Minek kellenek a tőrök?- kérdeztem furcsállva.
- Ja, csak tegnap edzettem és benne maradt a táskában.- mondta zavartan.
Ahogy ezt megbeszéltük, Camille is felkelt. Gyorsan megetettem, utána elkezdtünk készülődni. Lenyomtak az egyik fotelbe, az előtte lévő kis zsámolyra feltettem a lábam. Rosa a fejemet vette kezelésbe, Sindy a jobb kezemet, Iris a balt. Viola és Ella a két lábamat támadták meg. Miközben az ezüsthajú barátnőm a pakolást csinálta, megmasszírozta a halántékomat. Mondhatni elmerültem a nyugalomban. A lányok a kezeimet és a két lábamat masszírozták. Többször is lehetne esküvőm! Rosa felkente rám a pakolást, ami szinte égette a bőrömet. A csajok valami kenőccsel dörzsölték be a végtagjaimat, amitől úgy éreztem, lebegek.
- Oké, csajok, irány a fürdő!- mondta Iris és betámolyogtam a fürdőbe.
A víz már ki volt engedve, jó sok habbal, ahogy szeretem. Levetkőztem és belemerültem a meleg vízbe. A pakolás még mindig az arcomon volt, a végtagjaim bizseregtek a kenőcstől. A tetoválás már rég eltűnt a hasamról, de néha ösztönösen odanézek. Fél óráig ázhattam, mikor éreztem, hogy kihűlt a víz. Kikeltem és magamra csavartam egy törülközőt. A hajamon is, mint valami turbán, úgy ékeskedett a törülköző. Ismét leültem a fotelba. Most a körmeimet álltak neki festeni. Egy nagyon szép azúrkék árnyalatra esett a választásom. Én csak pihentem, amíg Rosa sorolta a teendőket.
- Lent Kim felügyel mindenre, úgyhogy nyugodtan kipofozhatunk. Minden megérkezett és az angyalok úrnője személyesen segít a dekoráció tökéletesítésében. A tündérkirálynő adta nekünk ezeket az illóolajokat, hogy dörzsöljük bele a bőrödbe. A manikűr pedikűr után lemossuk ezt a trutyit az arcodról és azt is bedörzsöljük olajjal. A hajadat pedig szépen megmossuk és csinálunk neked egy olyan frizurát, ami tényleg illik hozzád!- mondta Rosa szépen lassan, én pedig behunyt szemmel hallgattam.- Jó lesz?
- Egyszerűen tökéletes! Úgy érzem magam, akár egy királynő!- mondtam nevetve.
- Most te vagy a nap sztárja, élvezd ki!- mondták a többiek.
Gyönyörűen kifestették a körmeimet. Leszedték rólam a pakolást és az arcomat bekenték valami illóolajjal. A 6 hónapos kislányom csak nézte.
- Lányok, már 11 van!- mondta Viola a karórájára nézve.
- Akkor időben vagyunk!- mondta Ella.
Megmosták a hajamat és leültettek egy tükör elé. Most egy köntös volt rajtam és Rosa az ölembe dobott egy fehérneműt. Fehér volt, természetesen csipkés.
- Ezt vegyem fel?- kérdeztem a tükörbe nézve, ahonnan tökéletesen láttam a barátnőimet.
- Persze!- mondták többen is.
Én nem vitatkoztam. Felvettem és úgy vettem rá a köntöst. Kopogás hallatszott, Viola nyitotta ki. Leigh felhozta a ruhámat és a koszorúslányok ruháit.
- Köszönöm Leigh, örök hála!- mondtam neki, mielőtt becsukódott az ajtó.
- Lányok, öltöztetés van!- mondta Rosa.
Segítettek felvenni a ruhámat, én meg forogtam benne a tükör előtt.
- Csajok, ti is készüljetek!- mondtam nekik.
- Még a hajadat és a sminkedet megcsináljuk!- mondta Ella ellentmondást nem tűrő hangon.
Ezzel a mondattal ismét lenyomtak a tükör elé. Érdekes, amikor egyszerre 3 ember csinálja a sminkedet, és hozzá két ember turkál a hajadban. De a végeredmény mesés lett! Egy csodás smink és egy mesebeli frizura... A hosszú, kék hajamat felkötötték kontyba és virágokkal tűzték tele. Egyszerű és nagyszerű! A sminkem pedig olyan lett, hogy a szemhéjamat kihúzták feketével, a két szemem sarkába egy-egy pici strasszkövet raktak. Egy kis arcpír, egy kis szájfény... egyenlő csodás összhatás!
- Nehogy sírj, mert elkened a mesterművünket!- mondták a lányok.
Végre a tükör elé álltam teljes pompában. Elállt a lélegzetem is.
- Szép vagy, sógornőm!- mondta Ella és óvatosan megölelt.
Ő is zenélni fog, benne is megvan a gitárérzék, akár a testvérében. Mindenkit körbeöleltem, majd ők is készülődtek. Én addig gyakoroltam a cipőmben. Végül sikerült úgy körbemennem a szobán, hogy nem inogtam meg. Camille is szépen összekészülődött, karba is vettem. Mire mindennel elkészültünk, már fél kettő volt!
- A csokrodat és a fátyladat itt ne felejtsd!- szóltak rám.
Mindannyian lementünk és a külön teremben várakoztunk. Téli szünet volt a diákoknak. Mivel babonából nem szabad látniuk egymást a vőlegénynek és a menyasszonynak, ezért hiányzott Castiel. Most kezdtem bepánikolni. De akkor feltűnt apa és Kelly. Kellyt egyből megöleltem.
- Gyönyörű vagy, drágám! Büszke vagyok rád!- mondta Kelly anyai gondoskodással.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá, majd apához fordultam.
Ő végignézett rajtam, majd elmosolyodott.
- Szeretlek, kislányom!- ölelt meg tiszta szívből.
- Én is téged, apa!- mondtam és visszaöleltem.- Köszönök mindent.
Elengedtük egymást, majd a karjaiba vette Camille-t. A nagypapi bolondozott egy kicsit az unokájával. Apám nagyon fess volt, a legdrágább öltönyében feszített. Kelly pedig álomszép vörös ruhájában szikrázó szépségnek mondható. Megnyugtatott a jelenlétük. A vendégek megérkeztek, nagyon ideges voltam. A fátylamat egy hópihe alakú csattal tűztük a kontyomhoz. Megszólalt az orgona hangja. Apába belekaroltam. Féltem, hogy rosszul döntök. A szívem majd kiugrott a helyéből, a tenyerem izzadt.
- Ne félj, kicsim, jól döntesz!- súgta apa egy mosoly kíséretében.
- De mi van, ha mégsem?- kérdeztem remegő hangon.
- Tudom, hogy jó döntés!- mondta határozottan.
A lányok kinyitották az ajtót és bevonultak. Camille is velük tartott, Viola vitte. Felálltak az oltár mellé. Apám megindult, én remegő térdekkel követtem a példáját. Kiléptünk a közönség elé, megláttam a szerelmemet. Szmokingban feszített, úgy éreztem, rohadt mázlista vagyok. A csokor remegett a kezemben, de megeresztettem egy félénk mosolyt. Nehezen szedtem a levegőt. A fátyol ünnepélyesen szállt utánam, ahogy lassan lépkedtünk. Végre odaértünk a gyönyörű boltívhez, apa félrevonult, én pedig odaléptem Castiel mellé. Természetesen Lysander volt a tanúja. A fehér hajú biztató jelleggel rám mosolygott. Aztán elvesztem a párom szürke tekintetében. Csodálattal nézett rajtam végig. Az egyik tanácstag állt az oltár mögött, történetesen a mumusok ura. Elismételtük a sablon szöveget, mélyen egymás szemébe nézve. Aztán jött az eskü. Elővett egy kártyát, amit fogadok, hogy Lys segített neki megírni.
- Kate, fogadom, hogy veled leszek egészségben, betegségben...- ismeritek ezeket a dolgokat, tekerjünk bele egy kicsit, az érdekesebb részhez.-... Te vagy álmaim nője, ezt már akkor tudtam, mikor először megpillantottalak. Emlékszem, törékeny voltál és titokzatos. A szemed mindent elárult rólad: nehéz múltad volt, amit kár bolygatni. De amikor először láttam a mosolyodat, a függője lettem. Azt akartam, hogy boldog légy, és ezt a boldogságot én akartam neked okozni. Némi közbenjárás segítségével összeszedtem a bátorságom és elmondtam neked, hogy mit érzek. Az érzéseim még mindig nem változtak irántad. Szeretlek, és ez mindig így lesz.- ezt tuti Lys fabrikálta össze neki, de végig a szemembe nézett és láttam, hogy ezt így is gondolja. Elérzékenyültem... egészen a következő mondatig.- És egy személyes megjegyzés: a szeretkezés valami isteni ezzel a nővel!
Az arcom lángba borult. A közönség felnevetett és én is nevettem. Éreztem, hogy olyan árnyalatú lesz az arcom, mint Castiel haja. Én is elővettem a kártyámat, amit Rosa és Viola segített megírni.
- Castiel, fogadom, hogy veled leszek egészségben betegségben...- itt is tekerjünk bele egy kicsit.-...Amikor először megláttalak, egyből azt gondoltam: ördögien helyes pasi. De amikor megszólaltál, elrontottad ezt a képet. Olyan tuskó voltál, hogy megállt volna a fejedben egy láncfűrész!- itt mindenki ledöbbent, még Lys is.- De aztán... megismertem a valódi énedet és beléd is szerettem. Imádom a perverz megnyilvánulásaidat, a komolytalan felfogásodat és a szenvedélyes pillanataidat, amit vagy szobán sütsz el, vagy nyilvánosság előtt. Szeretlek és ez soha nem fog változni.- mondtam és mosolyogva nézett rám a vörös démonom.- Nekem is kijár egy személyes megjegyzés, tehát: vegyétek komolyan a biosz óra anyagát, mert igaz!
Most Castiel vörösödött el. Mindenki tudja, melyik biológiaóráról beszélek! A vendégek ismét felnevettek. Gyűrűt cseréltünk, majd elhangzott az a mondat, amit már az esküvő eleje óta várok.
- Mostantól házastársaknak nyilvánítalak titeket! Megcsókolhatod az arát.- amikor az utolsó hang elhagyta a mumuskirály száját, mi már egymást faltuk.
A vendégek tapsoltak, Castiel pedig felkapott az ölébe, akár egy pihét. Jó hangulatban telt a lagzi, késő este már más ruhában voltam és Castiel is normálisabb göncöt vett magára. Egy autó előtt éppen búcsúzkodtam a többiektől.
- Lányok, ki kapja el a csokrot?- megfordultam és úgy dobtam közéjük.
Gabriella kapta el, mire Lysander felé néztem. Szorosan ölelte a párja derekát.
- Lys, tudod, hogy ez mit jelent! Majd leszek a tanúd!- mondta Castiel nevetve.
Mindenki felnevetett. Lys meg csak pironkodott, mikor Gabi ezt mondta.
- Én is olyan gyűrűt kérek, mint amilyen Kate-nek van!
Elbúcsúztam mindenkitől és odafordultam a járművünkhöz. Ez a kocsi kivisz a reptérre, aztán irány a Bahamák. Már jó a hangulatom! Izgatottan szálltam be a kocsiba, a vörös pedig beült a kormányhoz. El sem hiszem. Nászútra megyek! Az én egyetlen démonommal. Rápillantottam a jegygyűrűre és mosoly terült szét az arcomon. Castiel gyengéden megfogta a kezemet és a szemembe nézett.
- Indulhatunk?
- Még szép!- mondtam vidáman.
Kövér gázzal elindultunk a reptérre. Reszkess Bahamák, jövünk!

73. fejezet

Írói megjegyzés
Figyelem, a blogom túlhaladta a 15000 oldalmegjelenítést! Legszívesebben pezsgőt bontanék ennek örömére. Köszönöm, hogy idáig kibírtátok, megtapsollak titeket! A megjegyzések és a +1-ek nagyon nagyon nagyon, de NAGYON jól esnek. Ennek örömére jöjjön a 73. fejezet! Mindenkinek egészségére váljon!
Írói megjegyzés vége
Idegesen járkáltam, amire Castiel is felébredt. Bezzeg ő halál nyugodt tud maradni, de én szét idegelem magam. Elvileg ma hozzák a virágokat és a tortát. Az igazgatónő nagylelkűen segít az esküvő szervezésében. Nagyon hálás vagyok neki, nélküle összeomlanék.
- Inkább feküdj vissza!- mormogja a vörös szénakazla alól Castiel.
- Nem tudok. Lemegyek és megnézek valamit!- mondtam és villámsebességgel öltöztem fel.
Holnap lesz a nagy nap, már díszítik hozzá a báltermet. Gyorsan kimentem a folyosóra és kiugrottam az egyik nyitott ablakon. Kitártam hatalmas szárnyaimat és pár perc múlva a külön épület előtt landoltam. Ahogy földet értem, Roxi és Sindy ragadott karon két oldalról.
- Gyere, megmutatjuk, hogy meddig jutottunk el!- mondta mosolyogva Sindy.
Izgatottan bólintottam és bementünk a hatalmas épületbe. Amint beléptem, elámultam. Gyönyörű vörös rózsák nyíltak a boltíven, a padlót gyep borította. Volt ülőhely bőven, azok indákkal voltak körbefuttatva. Nem győztem forgatni a fejem, olyan szép volt az összhatás.
- Ezt ti csináltátok?- kérdezem ámulattal teli hangon.
- Mindenki segített. Közösen ötleteltünk.- mondta Roxi.
- Egyszerűen fantasztikus!- mondtam mosolyogva.
- Remélem, Castiel tud táncolni!- mondta Roxi kuncogva.- Ti táncoljátok a nyitótáncot.
- Tud keringőzni.- mondtam bólintva.- Lys elöl nem menekült!
A lányok nevetni kezdtek. Sokat segítettek az elmúlt napokban, szóval kijár nekik az elismerés. Egy kicsit még csevegtünk, majd elköszöntem tőlük. Kimentem az udvarra és kitártam hatalmas szárnyaimat. Nekifutottam és már a lábam nem is érte a talajt. Kerültem pár kört, majd vissza leszálltam. Holnap délután lesz az esküvő, este már indulunk is a nászútra. Apám egyik nyaralójába megyünk. Honnan van neki nyaralója a Bahamákon?! Mindig is tudtam, hogy gazdag, na de ennyire! Tényleg, a vöröske még nem is tudja, hova megyünk! Sietve mentem fel a lépcsőn, majd szinte berúgtam a lakosztályunk ajtaját. Ledöbbentett a látvány, ami fogadott. Camille az etetőszékben csücsül, Castiel pedig nekem háttal guggol és gügyög (!!!) a gyereknek.
- Repül a repülő!- ezt úgy mondta, hogy könnyeztem a magamba fojtott röhögéstől.
Camille nagyra tátotta a száját és a vöröske belehelyezte a kanalat a pici szájába. A baba hirtelen rám néz és tapsikolni kezd.
- Anya!- kiáltja a nemrég megtanult szót.
Castiel lassan felém pillant, majd feláll. Boxerben feszített, természetesen.
- Mióta vagy itt?- kérdezte tagoltan.
- Az előbb jöttem...- kipukkadt belőlem a nevetés.
A hasamat fogva könnyeztem a földön és nevettem. Castiel csak nézett rám, mint egy elmebetegre.
- Amit az előbb láttál, meg sem történt!- mondta végül.
- Hiszen olyan jó apuka vagy!- mondtam még mindig nevetve.
Castiel felhúzott, mire nehezen, de abbahagytam a nevetést. Amikor lenyugodtam, mosolyogva újságoltam a nagy hírt.
-Tudod-e, hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Nem. Apád küld minket valahova.- mondta egy fintorral.
- Pontosabban az én egyetlen apám a Bahamákra küld minket!- mondtam ugrándozva.
- B-Ba-Bahamákat mondtál?- kérdezte.
- Igen. Apának van ott egy nyaralója.
- Kő gazdag apád van!- mondta mosolyogva és megölelgetett.
Így örültünk egy darabig, mikor Lys és Leigh benyitott az öltönypróbához. Castiel adott egy csókot, majd lement velük. Camille ütni kezdte a széket, odahajoltam hozzá.
- A papa mindig így etet?- kérdeztem a kislányomtól.
- Mami, ez titok!- a pici ujját a szájához tartotta.
Kuncogtam egy kicsit, majd játszottam vele. A diri nyitott be a szobába.
- Jó napot, igazgatónő!- mondtam és Camille is intett a pici kezével.
- A koszorúslányok most próbálják fel a ruhájukat. Gondoltam, érdekli!- mondta az igazgatónő.
Camille és én követtük az idős hölgyet. A kislányom már tud járni, nagyon gyorsan növekszik és fejlődik. Édesen utánunk tipegett. A kis kezével markolta a mutatóujjamat. A lépcsőn felkaptam és úgy baktattunk le. Bementünk a próbaterembe, én már így hívom. Viola, Rosa, Sindy és Iris éppen a ruhákat próbálták. Kim és Roxi majd zenélni fognak, így ők nem koszorúslányok.
- Lányok, nagyon jól néztek ki!- mondtam és Camille odarohant hozzájuk.
Odabújt Viola lábához. Felnézett rá a nagy szürke szemeivel.
- Milyen édes!- mondta Viola és felvette.
Játszottak egy darabig, majd Leigh megböki a vállamat.
- Szia, mi az?- kérdezem mosolyogva.
- A nagylánynak is terveztem egy ruhát.- mondta mosolyogva.
- Tényleg? Leigh, szuper vagy! Camille! Leigh ad neked valamit!- mondtam és Camille odament Leigh-hez.
Nagyon jól ismerik egymást. A fekete hajú többször is játszott már Camille-al. Leigh egy kis kék ruhácskát adott neki. Camille puszival köszönte meg, mire Rosa megböki az oldalamat.
- Mostantól a vetélytársam!- sziszegi mosolyogva.
- Vigyázz vele, kacér kis hölgy!- mondtam nevetve.
Camille felpróbálta a ruhát és én meg akartam zabálni, olyan édes volt. Ő lesz utánam a második legszebb! Nos igen, mindig a menyasszony az első... Csak egy kicsi egóm van, egy egészen pinduri. Büszkén emeltem fel a kék hajú kislányomat. Segítettem neki levenni, majd felmentünk a szobába. Holnap jönnek a csajok és rendbe szednek. Testileg és lelkileg. Úgymond ők biztosítják azt, hogy ne rohanjak el a ceremónia közepén. Meg megtanítanak a 10 centis (!!!) sarokkal rendelkező cipőmben mászkálni, úgy, hogy ne bukjak orra. Még Huntert is kicsinosítom, ő fog mögöttem vonulni. Nem szabad, hogy sáros bundával jelenjen meg! Szóval a holnapi nap mozgalmas lesz. Bátran nézek elébe!

72. fejezet

Idegesen vártam, hogy hazaérjenek. Hunter és Camille velem volt, a hótigris összebarátkozott a gyerekemmel. Elálmosodtam a nagy várakozásban, így lefeküdtem aludni. A hótigrisem mellém telepedett, Camille pedig a kiságyában alszik. Simogattam az állatkám fehér szőrét.
- Mi lesz, ha elveszítem?- kérdeztem kétségbeesetten.
A tigris megnyalta az arcomat, mire mosolyognom kellett.
- Tudom, ti velem lesztek!- mondtam és megpusziltam a fejét.- Jó éjt, Hunter!
Lekapcsoltam a villanyt és a tigrisemet átölelve elaludtam. Olyan hajnali 2 óra felé ajtónyikorgás hallatszott. Tágra nyitottam kék szemeimet. A lépések egyre közelebb értek, a tigrisem morgott mellettem. Ijedten kapcsoltam fel a lámpát. Castiel volt az, kótyagosan ásított egyet.
- Nyugi Hunter, ez csak Castiel.- vakartam meg a fejét.
A vörös csak nagy szemeket meresztett az ágyban lévő tigrisemre.
- Hogy kerül Hunter az ágyba?- kérdezte egy kis csend után.
- Ő vigyáz ránk. Meg magányos is voltam.- mosolyogtam rá a vörös démonomra.
Ő csak mosolyogva elment fürödni. Kinyújtóztattam magamat, a tigris is elnyúlt az ágyon. Átöleltem a tigrist, akár egy nagy plüssfigurát. Dorombolni kezdett, akár egy cirmos kiscica. Én mosolyogva és behunyt szemmel hallgattam. Hunter hirtelen kicsusszant a kezeim közül. Mikor kinyitottam a szemem, már Castiel feküdt a helyén. Ti kis összeesküvők! Hunter a lábunknál feküdt. Mosolyogva aludtam el. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a fejemet. Ez a valaki pedig vörös hajkoronával rendelkezett.
- Kate, összenyomsz!- mondta elhaló hangon.
Kinyitottam a szemem és teljes testemmel Castielen feküdtem. Lekászálódtam róla és felültem.
- Milyen volt a legénybúcsú?- kérdeztem álmos hangon.
Kérlek szépen, ne mondd azt, hogy összefutottál Debbel! Így imádkoztam magamban.
- Jó.- mondta kifejezéstelen hangon.
- Akkor másképp kérdezem. Összefutottál Debby-vel?- kérdeztem a szemébe nézve.
- Míg Lys elterelte a figyelmét, belebújtam Leigh pulcsijába, így nem vett észre.- mondta. Majd elmosolyodott.- Féltékeny vagy, cicám?
- Mi?! Dehogy!- fordítottam el a fejemet.
Kiültem az ágy szélére és meztelen talpamat a plüss szőnyegbe süllyesztettem. Ő átkarolta a derekamat és a vállamra tette a fejét.
- Biztos? Nekem nem úgy tűnik.- húzódott még nagyobb mosolyra a szája.
Én elfordítottam tőle a fejem. Elkezdte a nyakszirtemet csókolgatni, szépen lassan cirógatta a hátamat. Beleborzongtam az érzésbe. Elmosolyodtam és hirtelen megfordultam. Castiel ölében voltam, így meglepte a dolog. A lábaimmal átfogtam a derekát, majd ledöntöttem az ágyra. Szájon csókoltam. de úgy, hogy beleszédültem. Értette, hogy mit akarok, így a kezével megindult a combom felé. Kopogás hallatszott, amire hirtelen felkaptam a fejem. Legurultam Castielről, aki felült. Felvettem a köntösömet, nehogy pizsamában nyissak ajtót. Szélesre tártam az ajtót és persze, hogy Rosa széles mosolya fogad. Ki másé? Castiel is feltűnik mögöttem, odanyújt egy pulcsit Leigh-nek.
- Kösz, haver, megmentettél!- mondta egy sóhaj kíséretében.
- Szívesen.- átvette a pulcsit.
- Kate, gyere, a menyasszonyi ruhához Leigh-nek le kell vennie a méreteidet.- mondta Rosa a párjára pillantva.
- Persze, máris!- mondtam.
- Ha meglesed a melleit, kinyírlak!- sziszegte Castiel.
- Nyugalom, melltartóban veszek méretet.- bólintott Leigh.
- Rendben, már megyek is. Csak egy pillanatot kérek!- mondtam és becsuktam a nehéz tölgyfaajtót.
Villámsebességgel kaptam magamra valamit. Castiel ott dühöngött mellettem.
- Figyelj, Castiel, kellenek a méretek. Nem akarok egy krumplis zsákban az oltár elé állni.- mondtam.
- De miért nem női szabó?
- Mert azt meg én nem tűrném meg, mikor méretet vesz rólad az öltönyhöz. Ezért kértem meg Leigh-t.- mondtam és szembenéztem a szürke szemekkel.
- De nekem van öltönyöm!- mondta Castiel, mire ránézek, amolyan "ne kamuzz" tekintettel.- Jól van, fekete farmer és fehér póló.
- Az nem öltöny. Mindjárt jövök, puszi, szia!- már kint is voltam az ajtón.
Rosa és Leigh nevetve hallgatták a kitörésemet Castiel féltékenykedéséről.
- Van is mire féltékenykednie. Ha nem volna Rosa, összejönnék veled.- mondta Leigh és rám kacsintott.
- Hé, hé! Itt vagyok!- mondta Rosa és Leigh-hez simult.
- Igen, itt vagy!- mondta és megcsókolta a barátnőmet.
- Csajszi, azt ne mond, hogy nem szoktál féltékenykedni!- mondta Rosa, miután nyálat cseréltek.
- Nem!- Leigh rám nézett felhúzott szemöldökkel.- Na jó, egy kicsit...- most Rosa nézett rám arany szemeivel.- Oké, minden lányt leszúrok a pillantásommal, aki az én vörös démonomhoz közel merészkedik. Így jó?
- Tökéletes a megfogalmazás!- mondta Rosa és lepacsiztak Leigh-el.
Elmentünk egy tanterembe, ami most üresen állt. Ott volt már minden mérőszalag és cérna, anyag és masnik... Beálltam egy üres helyre és elkezdtem vetkőzni. Mikor fehérneműben voltam, Leigh lemérte a mellbőségem. Egy kicsit elidőzött vele, de aztán füttyentett egyet. Rosa beleütött a karjába, amin csak nevetett. Lemérte a derékszélességemet, illetve meghallgatta az igényeimet. De Rosa már mondani kezdte.
- A ruha tele legyen fodorral, egy kis csillám legyen a szoknyáján és...- kezdte hadarni, de én félbeszakítottam.
- Rosa, ez az én esküvőm. Nem szeretnék semmi csicsásat, sosem állt jól az a habos-babos ruha.- mondtam, mire bólintott.
- De a koszorúslányoknak tervezhetem én?
- Persze, éppen mondani akartam!- mondtam nevetve.
Leigh elővett egy lapot és vázolni kezdte a ruhát az igényeim alapján. Rosa attól függetlenül még egy kicsit belekotyogott, de jó ötletei voltak. Végül Leigh azzal búcsúzott el, hogy két hét múlva rám igazítja. Lassan és keservesen telt el az a két hét. Boldogan mentem le végül ugyanabba a terembe. Leigh és Rosa mosolyogva mutatták meg a ruhát.
- Hadd vegyem fel, légyszi!!!!!- sipítoztam akár egy kislány.
Rám adták és mikor rám is igazították, elállt a szavam.
- Leigh, isten vagy!- borultam a nyakába.
- Vigyázz a ruhára!- tolt el magától, mire nevetni kezdtünk.
Így néz ki a ruhám:

Ebben fogok oltárhoz vonulni! Alig bírtam nyugton maradni, amíg leszedték rólam a ruhát. Mivel Rosára bíztam a koszorúslányok ruháit, így Leigh azokkal is végzett.
- Mutasd meg!- könyörögtem neki.
- Oké.- mondta és Rosa előhozta az egyiket.
Ránéztem és azonnal beleszerettem. Imádlak, Rosa, komolyan.
Így néz ki a koszorúslányok ruhája:

(Tudom, hogy befigyel a Vatera, de azt ne nézzétek, köszi!)
Izgatottan mentem vissza az immár 5 hónapos gyerekemhez. Igen, gyorsan repül az idő. Úristen! Megházasodom! Lejtettem egy kisebb örömtáncot a lakosztályunk közepén, mikor Castiel belépett. Én abbahagytam és lassan hátranéztem. A nyakába ugrottam és szétcsókoltam az arcát.
- Mi ez a nagy öröm?- kérdezi, de még mindig ölel.
- Láttam a ruhámat és isteni! Leigh nagy király!- mondtam.
- Ja, nekem is nemsoká le kell mennem és felpróbálni az öltönyt.- mondta a száját húzogatva.
- Csak a lagzi erejéig kell hordanod, aztán...- huncutul mosolyogtam rá.- Rosáék bevállalták, hogy vigyáznak a kicsire egy egész hétig. Apától pedig ajándékba kapjuk a nászutunkat.- ma beszéltem vele és nagylelkűen felajánlotta, hogy állja a nászút költségét. Ő választotta ki, hogy hova megyünk.
- És hová megyünk?- kérdezte mosolyogva.
- Apám választja. Még ma beszélek vele.- mondtam.
Ő megcsókolt és ledöntött az ágyra. Most viszont Lys nyitott be. Összeesküvés, vagy mi?! Alig várom, hogy lássam Castielt öltönyben! Na, találjátok ki, hova küld minket az én egyetlen apucikám... Amikor meghallottam, visítozni kezdtem a telefonba. A Bahamákra megyünk! És már csak néhány nap és itt az esküvő!

Egy kis önreklám

Sziasztok, remélem mindenkinek tetszik a történetem! Most egy kicsit reklámozni szeretném a Facebook-os oldalamat, aminek a neve: Blogok és Fanartok - Csábításból Jeles. Itt az én blogjaimról kérdezhettek, ha van rá igény, felteszek pár érdekességet. Ezen kívül még más blogokat is felteszek, amiket én szoktam olvasni, és a szívemhez közel állnak. Felteszek még Fanartokat is, amiket nem én rajzoltam, de mókásnak és kreatívnak találom őket és szeretném veletek megosztani. Köszönöm, ha kedvelitek az oldalam és tényleg nagyon, de nagyon imádlak titeket.
Puszi és mindenkinek további szép napot!

71. fejezet

Uram atyám! Ma van a lánybúcsú! Izgatottam keltem, amit Castiel morogva vett tudomásul.
- Egyébként hova mentek?- kérdezte, miközben a reggeli etetést nézte, rutinszerűen.
- Bemegyünk a közeli városba. Itt pillanatok alatt terjed a pletyka...- mondtam mosolyogva.
- És ott mit fogtok csinálni?- nézett rám a szürke szemeivel.
- Semmi olyasmit, amiért féltékenykedned kellene!- mondtam, miközben eltettem a tejcsárdámat.
Felálltam és letettem a kislányunkat az ajándékai közé. Sokan hoztak neki játékot, amiket előszeretettel használ is. Mosolyogva néztem, ahogy rágja a direkt erre való játékokat. Nem túl higiénikus, de nincs mit tenni. Szegénykémnek viszket az ínye. Ahogy felálltam a nézelődésből egy erős mellkassal találtam magam szembe. Olyan hirtelen ért, hogy majdnem hátraestem. Castiel a csuklómnál megtartott és magához rántott. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, amitől elpárolgott minden gondom. Az ujjaimat végigfuttattam a hátán. A nyakamról áttért a számra, az ajkaink egy forró csókban egyesültek. Kopogtatás zavarja meg a játékunkat, duzzogva bogozom ki magamat a vöröske öleléséből. Kinyitom az ajtót, ahol természetesen a barátnőim várnak. Személy szerint Iris, Viola, Kim, Rosa, Roxi és Sindy. Castiel hátulról átölelt és nyomott egy csókot a számra.
- Érezd jól magad!- mondta, de azért hozzátette.- Ha bármelyik pasi hozzányúl, megnyúzom és szőnyeget csinálok belőle!- ezt már a barátnőim felé mondta.
- Nyugi, leütöm, ha hozzám nyúl!- mondtam mosolyogva és kimentem a szobából.
A lányokkal egymás szavába vágva tervezgettük a mai napot. Rendbe szedtek és kimentünk a parkolóba. Ott állt hőn szeretett motorom. Meglepetésemre ott állt egy fekete és egy ezüst kocsi is. Én a motorommal mentem, a lányok a kocsikkal. Nagyon megnéztek, mikor beértünk a városba. Leparkoltunk a város központjában és gondolkodtunk.
- Menjünk vásárolni!- vetette fel az ötletet Rosa.
Ezzel az ötlettel el is ment a délelőtt. Nagy, márkás szatyrokkal megrohamoztuk az egyik pizzériát. Ott elnyammogtunk egy ideig, közben beszélgettünk.
- Milyen érzés volt a szülés?- kérdezte Viola.
- Szörnyű. Azt hittem, ott helyben leütöm Castielt, amiért ezt tette velem.- mondtam és elnevettük magunkat.- De amikor ott tarthatom a kislányomat a kezemben, úgy érzem teljesen megérte.
- És igaz, hogy Lys is érezte?- kérdezte Sindy.
- Igen. Még mázli, hogy ő nem szült gyereket! Szegény, sokat szenvedett.- mondtam, miközben elvettem egy sonkás pizzaszeletet.- És mi az útiterv?
- Sötétedéskor elmegyünk egy hölgyeknek való bárba.- mondta Rosa nagy vigyorral.
- Olyan, mint a sztriptízbár, csak pasikkal?- kérdeztem.
- Igen.- mondta Iris kajánul vigyorogva.
- Hmm... Máris várom!- mondtam kislányosan tapsikolva.
- Remélem, Castiel nem figyel minket!- mondta Kim és körbesandított.
- Figyeljetek, én megbízom abban, hogy tudja, hogy rám nem kell vigyázni. Maximum Lys figyelhet minket a fejemből, de azt érezném.
- Tényleg, hogy fogadta a lánybúcsú gondolatát?- kérdezte Roxi mosolyogva.
- Hallottátok, nem? Nagyon jól esik, hogy félt. De ha megtudom, hogy rajtam kívül van másvalakije, egy akkora pofont kap, hogy nem győz elesni meg fölkelni!- mondtam összeszorított ököllel.
- Akkor induljunk, csajok!- mondta Rosa és fizetett.
Kisétáltunk a pizzériából és bementünk egy ékszerüzletbe. Gyönyörködtünk a nyakláncokban és karkötőkben, amik különböző kristályokkal és gyémántokkal voltak kirakva. Mikor késő délután lett, a bár felé vettük az irányt. Fehér ruhám volt, a mellrésze strasszkövekkel volt kirakva. Sétáltunk a kihalt utcán, ahol egy ajtó mögül zene és sikolyok törték meg az éjszaka csendjét. Bementünk azon az ajtón. Nők ültek a székekben és a boxokban. Előttük pedig férfiak táncoltak. Tényleg hasonlított egy sztriptízbárhoz. A nők pénzt dobáltak a kifutóra és koktéloztak, miközben egy férfi alsógatyára vetkőzött. Mosolyogva mentünk az egyik üres boxhoz. Egy férfi táncolt is nekünk, nagyon élveztük a műsort. Deja vu tört rám. Kim még magántáncot is kért. Így telt az egyik legjobb estém.
Hajnalban gyalogoltunk a kocsink felé, mikor egy autó tart felém. Már csak én voltam az úttesten. A lányok ordibáltak, hogy vigyázzak, de én nem hallottam. Az utca kihalt volt. A fehér autós fazon telefonált, el is ütött volna, ha nem cselekszem. Ösztönös mozdulattal a mozgó kocsi motorháztetejére mértem egy ütést. A kocsi megállt. Az öklöm alól jég emelkedett ki, ami tönkre vágta az egész kasztnit. A betonig lehatolt a tüske. Konkrétan felszúrtam a járművet. A sofőr eszméletét vesztette.
- Csajok, futás!!!!!- kiáltottam.
Nem is kellett kétszer mondanom, eltűntünk, akár a kámfor. Gyorsan felpattantam a motoromra, majd száguldottam haza. Kihasználtam a motorom végsebességét. Rosáék is jöttem utánam kövér gázzal. Beértünk a parkolóba, ahol mindenki leparkolt mindent. Csak néztünk egymásra. Aztán kipukkadt belőlünk a nevetés.
- Kate, ez jó volt! A pasi döbbent feje leírhatatlan!- mondta Kim nevetve.
- Máskor is csinálnunk kéne ilyet!- mondta Rosa.
- Én most felmegyek, mert Castiel már vár!- mondtam nevetve és megköszöntem a nagyszerű lánybúcsút.
Felbaktattam az emeletünkre, majd kinyitottam a lakosztályt. Káosz fogadott, ahogy beléptem. A játékok szanaszét, a szaros pelenkák a földön, Camille arcára rászáradt a böfi, cumisüvegek voltak az ágyában. Körülnéztem, majd megtaláltam Castielt a kádban szunyókálva. Fogtam a zuhanyrózsát és megeresztettem a vizet. Prüszkölve felébredt, a haja vizesen tapadt az arcához. A hajában már volt pár fekete tincs.
- Ébredj, Csipásrózsi!- ébresztettem.
- Fent vagyok!- tette védekezőn maga elé a kezét.
Megragadtam a csuklóját és egy határozott mozdulattal kirántottam a kádból.
- Mi történt?- néztem rá és a kezemet csípőre tettem. Ő zavartan vakargatta a tarkóját és kerülte a tekintetem.
- Nehéz anyának lenni.- mondta végül.
- Gyere, segíts ezt összetakarítani!- mondtam.
Ő szedte össze a pelenkákat (hehe), én pedig a játékokat tettem rendbe. Mikor mindent rendbe hoztunk, nekiálltam vetkőzni. Lehúztam a ruhám felsőrészét és megetettem Camille-t.
- Castiel, menj el fürödni, a srácok mindjárt itt lesznek!- mondtam.
Neki is kijár a legénybúcsú. Elhúzott és lefürdött. Camille-t visszatettem szunyálni. Közben átöltöztem egy pólóra és egy halásznadrágra. Lys és a többiek jöttek is.
- Szia, Kate, jó volt az este?- nagyban vihogott, mint valami pletykás tinilány.
- Tudom, hogy láttad, Lysander.- mondtam mosolyogva.- Gyere, Camille már hiányolt!
Lys szokott játszani vele. Beljebb invitáltam őket, majd Camille mosolyogva nézett ki a kiságyából. Kivettem és odaadtam Lysandernek. Amíg eljátszottak, addig Castiel is előkerült.
- Mehetünk, haver?- kérdezte Lys.
- Ha valami csajjal összeboronáljátok, jaj lesz a férfiasságotoknak!- mondtam mosolyogva Castiel haverjainak.- Világos?- a tekintetem démonira változott, mire a fiúk hevesen bólogattak.
- Bízz bennem, oké?- mondta a vörös és adott egy csókot.
- Rendben. És Lys!
- Hm?- fordult hátra.
- Sok sikert!- néztem rá huncut mosollyal.
Ők vidáman elmentek. Leültem játszani a kislányommal. Olyan estefelé letettem aludni, majd az ágyra feküdtem. Vajon ez a fejberántós dolog visszafelé is működik? Lehunytam a szemem és Lysanderre fókuszáltam. A hangok tompábbak lettek. Aztán más zajok kezdtek feltűnni. Ordibálás... nyögések... Egyre élesebbek lettek hangok, már illatokat is éreztem. Erős cigi- és piaszag. Kinyitottam a szemem és Lys testében vagyok. Ez az! Lássuk, mit csinálnak... Sztriptízbárban vannak. Vagyis nem egészen, ez ilyen táncos szórakozóhely. Lys éppen egy lányt bolondít. Tipikus... Úgy látszik, a lány beveszi, amit mond. Lys félrepillant, látom már Castielt is. Éppen Dake és Leigh társaságában isznak. A fehér hajú hátán végigszalad a hideg. De miért? Meghallok egy nyivákoló hangot. Olyan ismerős, de nem tudom beazonosítani. Egy barna hajú lány áll Lys elé. Deborah?
- Láttad Castit, Lys?- kérdezte nyálas hangon. Lys, nehogy elmond neki!
- Nem.- mondta komolyan.
- Én nem így tudom.- mondta egy ördögi kacaj kíséretében.
- Én nem láttam.- mondta Lys nyomatékosítva az előbbi mondatát.
Visszakerültem a saját testembe. Lys, bízom benned!

70. fejezet

Írói megjegyzés
Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat, ami éppen most 13575 oldalmegjelenítést megért. Elérkeztünk a 70. fejezethez, nélkületek nem jutottam volna idáig! Néha már azon gondolkodtam, hogy inkább hagyom a francba, mert nem olvassa senki. De ti mindig visszahoztátok belém a lelket, így örömmel írok nektek. Boldogságtól telve olvastam, hogy valaki sírt vagy sikítozott az előző fejezeten. Nem hittem volna, hogy ilyen erős érzelmeket váltok ki az írásaimmal. Ezért nem is koptatom tovább a billentyűzetet, tessék, itt van ez a szép kerek fejezet!
Írói megjegyzés vége
Kimentek a dokiék a szobából, magukkal vitték a babát is. Egy különös érzés ragadott el. Hiányzik a baba? Elmentünk Castiellel fürödni, majd befeküdtünk a hatalmas ágyba. Átölelte a hasamat és az arcát a hajamba fúrta. Ahogy megéreztem az egyenletes légzését, én is elaludtam. Reggel sírásra keltem fel. Mi a...? Akkor látom, hogy az éjszaka behoztak pár babacuccot, azon belül Camille ott feküdt egy cuki kiságyban. Castiel morgott mellettem.
- Hallgattasd már el!- morogja félálomban.
Én kikelek az ágyból és odacsoszogok a kislányunkhoz. A kis arca vörös a sok sírástól. A karomba veszem és leülök vele az egyik fotelba. Egy sanda gyanúm van arra, hogy éhes. Egy bő póló és egy rövidnadrág volt a pizsamám, így a pólómat felhajtottam és megetettem a kicsit. Castiel a csendre álmosan felnézett, majd kerek szemekkel nézte, hogyan szopik a kicsi.
- A kis mázlista!- mondta mosolyogva, mire felnevettem.
Ő is kikelt az ágyból, egy szál alsógatyában. Mosolyogva néztem rajta végig. Ő a vőlegényem? El sem hiszem, ilyen egyszerűen nincs! A fotelem mögé lépett, úgy nézte tovább a műveletet. Ahogy a kicsi végzett, elkezdett mosolyogni. Felálltam és úgy ringattam Camille-t.
- Átmész a papához?- kérdeztem a gyerekemtől.
Ő csak mosolygott, így óvatosan odaadtam Castielnek. Idilli pillanat volt, ahogy láttam játszani a babával. Még jobban szerettem, mint valaha. Belefektettük a babaágyba és a hatalmas szemeit lecsukta. Mi csak figyeltük Castiellel, ahogyan alszik. Végül szembeálltunk egymással és ő a derekamra tette a kezét.
- Olyan szép, akár az anyja!- a szemei mosolyogtak, ahogy ezt kimondta.
- És úgy vágyik a melleimre, akár az apja!- vágtam rá.
Ő nevetve adott egy csókot. A nyaka köré fontam a karom, úgy húztam közelebb. Megbolondultam a csókjától. Valaki benyitott, így elhúzódtam a vöröskétől. Rosának különleges képessége az, hogy akkor jön, amikor a démonommal kezdenek elmélyülni a dolgok. Rosa és Leigh kézen fogva jött be.
- Szia, Rosa!- öleltem meg a barátnőmet.
- És én nem kapok ölelést?- kérdezte Leigh kisfiús hangon, mire elnevettük magunkat.
- Castieltől még kaphatsz!- mondta Rosa.
Leigh és Castiel üdvözlés gyanánt kezet fogtak.
- Hadd lássam a kis cukorfalatot!- mondta Rosa és a kiságy fölé hajolt.
Leigh is elhelyezkedett a barátnője mellett.
- Olyan édes!- sóhajtotta ezüsthajú barátnőm.- Nekem is kell egy ilyen!
- Hajrá haver!- mondta a vöröske és vállon veregette Leigh-et.
Felnevettünk. Rosáék körülnéztek a szobában.
- És ezt nézd!- mondtam Rosának és a gyűrűre mutattam az ujjamon.
- Uram isten! Ez az, amire gondolok?- kérdezte Rosa mosolyogva.
- Bizony!- karolta át a vállamat magabiztosan a vörös.
- Akkor kell néznünk egy csini ruhát, koszorúslányokat, szerveznünk kell egy lánybúcsút, istenem annyi a teendő!- hadarta Rosa.
- Lánybúcsú?- kérdezte mellettem Castiel. Úgy tűnik, ő csak ezt hallotta.
- Igen.- bólintott Rosa.
- Minek az? Amikor itt vagyok én!- jelentette ki a démonom.
- Mert a házasság alatt csak egy férfi lesz az életében, mégpedig te. De most még nem házas, így még láthat dögös pasikat!- fejtette ki bölcsen a barátnőm. Én helyénvalónak tartottam az érvet, így bólogattam.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot!- mondtam helyeslően.- Te pedig mehetsz legénybúcsúra!
- Nekem tökéletes!- mondta Leigh vigyorogva.
- Nem neked mondtam!- ráztam a fejem mosolyogva.
- Az esküvőnek tökéletesnek kell lennie! Ami pedig a nászutat illeti...- mondta sokat sejtően Rosa.
Egymásra pillantottunk a vőlegényemmel. Ő kanosan végignézett rajtam.
- Úgy látom, tetszik nektek a nászút gondolata!- mondta Leigh.
Mi felnevettünk. A következő napokban és hetekben mindenki meglátogatott minket. Még az apám is eljött. Elismerte Castiel rátermettségét, így a családba fogadtuk. A tanács úgyszintén eljött, a tündérkirálynő összevissza visítozott a babát látva, az angyal gügyögött neki... Hát igen. Mindenki támogatott minket, úgyhogy az esküvő is készült. A lánybúcsú napja is rohamosan közeledett. A baba már 3 hónapos, így már tudott mászni. A szopizást is lassan el lehet hanyagolni. Füst szürke szemei vannak, akár az apjának. És kék haja, amilyen nekem. Holnap lesz a lánybúcsú és enyhén szólva izgulok. Éppen Castiel mellkasát használtam párnának, átkaroltam a derekát. Ő a hajammal játszott. Hallottam, ahogy felmordul.
- Mi a baj?- kérdeztem halkan.
- A lánybúcsú...- mondta keserűen.
Én megfordulok és a szemébe nézek.
- Ne féltékenykedj! Számomra te vagy az egyetlen. És te vagy a legdögösebb, akárki akármit mond!- mondtam, ezen elmosolyodott.
Az ujjammal kis köröket rajzoltam a mellkasára. Cirógatni kezdtem a felsőtestét. Ő magára húzott, így a nyakát kezdtem csókolgatni. A testünk egymáshoz préselődött. Érezni akartam magamon az érintését. A kezeivel a combom belső részét simogatta, egyre feljebb haladva. Belenyögtem a csókba, éreztem, hogy elmosolyodott. Mikor a keze lehúzhatta volna a nadrágomat, sírás hangzik fel. Nagyot sóhajtva lekászálódok a páromról és megetetem a kicsit. Mindig ez van! Amikor kezdenénk bemelegedni, ez a fránya baba akkor kezd sírni. Majd a nászúton semmi sem fog bezavarni!

69. fejezet

Június eleje van, mégis olyannyira meleg az időjárás, mintha már július lenne. Éjjel-nappal az orvosiban kell kuksolnom, Dr. Jenkins társaságában. Mesélt egy kicsit magáról, én is elmeséltem a múltamat. Néha társasjátékoztunk, esetleg kártyáztunk. A hasam már egyre nehezebb teherré kezd válni. Egy szép és langyos délután néztem ki az ablakon. Gyönyörű volt, ahogy a fák lombja meg-meglibbent, a réti virágok szirmait viszi a szél... Az ablakot kinyitotta nekem a doktornő és együtt bámultunk kifelé. Mélyet szívtam a friss levegőből. Lassan kifújtam, ekkor fájdalmaim lettek. A nőgyógyászati széken ültem, szerencsémre. Önkéntelenül is fájdalmasan felnyögtem. A doki felém pillantott. Abban az undorító kórházi hálóingben voltam. Benézett a takaróm alá és felkiáltott.
- Istenem, elfojt a magzatvíz!- én azt hittem, hogy megint bepisiltem.
- Mi?! Ne, ne, ne!- mormoltam.
Ekkor még erősebben nyomta a hasam. Azt hittem, ott maradok, annyira fájt. Felkiáltottam és az orvos már húzta fel a műtősmaszkot és a steril kesztyűt. Összeszorítottam a szememet. Már csillagokat láttam, de nem érdekelt.
- Kate, lélegezz mélyeket!- nyugtatott a doktornő.
Ekkor rontott be Castiel, a fájdalmaktól elgyötört Lysanderrel a vállán. Amint meglátott, megértette Lysander fájdalmait is. Óvatosan lefektette a fehér hajút és hozzám sietett. Ordítottam, szinkronban Lyssel. A nyakamon és a halántékomon kidagadtak az erek. A fogaim megnőttek, a bőröm fagyos lett. Nagyokat lélegeztem, mikor Castiel megfogta a kezemet. Némileg megnyugtatott a jelenléte. Ismét üvöltöttem, de most Castiel kezét roppantottam majdnem össze.
- Kate, nyomd!- kiáltotta a doki.
Elkezdtem nyomni. Néhány másodpercenként megálltam, hogy levegőhöz jussak.
- Gyerünk, menni fog! Nézz rám!- mondta a vörös és rá néztem.
- Menni fog!- mondtam határozottan.
A szürke szemei erőt adtak és új lendülettel toltam ki azt a babát magamból. Csak Castielre néztem nyomás közben. Most már nem a kezét fogtam, hanem az alkarját. Azt is majdnem szilánkosra törtem.
- Látom a fejét!- mondta a doki örömmel a hangjában.- Gyerünk, Kate, már nem kell sok!
Minden erőmet összeszedtem és úgy vittem véghez. Lys is, én is, Castiel is úgy ordított, hogy az egész épület zengett tőle. Én a szülés miatt, Lys az én fájdalmaim miatt, Castiel pedig a keze miatt, amit tuti szilánkosra törtem. Izzadtam és szédültem. Gyermeksírást hallottam, így felemeltem a fejem.
- Kislány!- mondta a doki, mikor a síró babát bepólyálta.
- Megfoghatom?- kérdeztem mosolyogva.
- Persze, hiszen a tiétek!- mondta az orvos és óvatosan a karomra tette.
Amikor megláttam, imádattal teli tekintettel néztem az én szemem fényére. Könnyek közt simítottam meg a baba fejét.
- Mi legyen a neve?- kérdezte Castiel.
- Nem tudom. Valami szép nevet kell neki adnunk!- mondtam, miközben ránéztem a kedvesemre.
Amíg így elgügyögtünk a gyerekkel, az orvos odament Lyshez is. Ő is izzadt és kínlódott. Még mázli, hogy belőle semmi nem jött ki! Dr. Jenkins odahajolt mosolyogva a fehér hajú barátunkhoz.
- Hogy van a kismama?- kérdezte nevetve, mire ránk jött a röhögőgörcs.
Még a baba is mosolygott. Lys is megeresztett egy mosolyt.
- Kemény a szülés...- mondta nehezen lélegezve.
Mi csak nevettünk. Castiel hozzám hajolt és úgy istenigazából megcsókolt. A baba felkiáltott, mire elhajolt tőlem.
- Úgy látszik, osztoznotok kell rajtam!- mondtam mosolyogva.- Téged is körbepuszillak!- mondtam és puszikkal árasztottam el az arcát a gyereknek.
Ő aranyosan nevetett.
- Mit szólsz a Camille-hez?- kérdezte sóhajtva Lys.
- Tetszik!- mondta Castiel egy kis idő után.- Nektek?
- Nekem igen.- mondtam, mire a gyerek mosolygott.- Úgy látom, neki is!
- Kösz, haver!- mondta Castiel.
- Kivettem belőle a részemet!- mondta, mire megtapsoltuk.
Ő mókásan fejet biccentett. A gyereket még bent kellett tartani, de engem kiengedtek. Boldogan öleltem meg a vörös démonomat, amint lábra álltam. Ő szorosan tartott, mintha sose akarná, hogy eltávolodjak tőle. Lys is lábra állt.
- Bocsi a karod miatt!- mondtam Castielnek és az alkarjára néztem. Tiszta vörös volt, ahol szorítottam.
- Semmi baj. Mindjárt meggyógyul, de szerintem neked jobban fájt.- mondta mosolyogva.
- Ezt én is igazolom. Mehetünk?- mondta mosolyogva heterokrómiás barátunk.
- Igen.- mondtam és elváltam Castieltől.
A babámhoz mentem, tőle is elbúcsúztam. Ő megmarkolta az ujjamat, amit odatartottam neki. Átöltöztem valami normális ruhába (persze a fiúkat kiküldtem). Kiléptünk az orvosi ajtaján. Lysander felment a szobájába, mi pedig kettesben maradtunk a vöröskémmel.
- Mit csináljunk?- kérdezte mosolyogva, miközben rákulcsolta az ujjait az enyémekre.
- Menjünk el a cukrászdába. Éhen halok!- mondtam drámaian.
- Akkor gyere, te kis éhenkórász, meghívlak egy sütire!- mondta és elsétáltunk odáig.
Letelepedtünk az egyik asztalhoz és csendben fogyasztottuk a sütinket. Telve volt az egész hely, alig bírt kiszolgálni mindenkit a pincérlány. A kezünk összekulcsolva pihent az asztalon. Aztán egy idő után Castielre néztem.
- Nem akarod elengedni a kezemet?- kérdeztem mosolyogva.
- Most már soha nem akarlak elengedni.- mondta komolyan.
- Akkor hogy fogunk vécére menni?- kérdeztem, mire elnevettük magunkat.
- Tudod, hogy képletesen gondoltam!- mosolyogva nézett a szemembe.
- Akkor jó, mert nem szándékozlak elhagyni, de ha te megpróbálod, megfojtalak!- mondtam komoly hangsúllyal.
Kint már kezdett sötétedni, mikor elhagytuk az épületet. A hold némi fényt szolgáltatott a sötétségben. Meglepetésemre Castiel arra a rétre vitt, ahol egyszer holdfényes pikniket tartottunk. A vadvirágok most is csodaszépek voltak. A hold megvilágította az arcunkat. Egymással szemben álltunk, mikor ő féltérdre ereszkedett. Csak nem...?
- Kate Snow...- kezdte.- Részesítenél abban a kegyben, hogy a feleségem leszel?
Én a számhoz kaptam, alig kaptam levegőt. Elkezdett folyni a könnyem is. Kinyitotta a fekete bársonydobozkát, amiben egy gyönyörű gyűrű lapult.
- Igen...- suttogtam.
Ő az ujjamra húzta a gyűrűt, boldogan megöleltük egymást. Mélyen beszívtam a férfias illatát, amit sosem tudok megunni. Sokáig ölelkeztünk.
- Szeretlek.- mondta Castiel a bűvös szót.
- Én is téged.- mondtam.
Lassan elindultunk a kolesz felé. Vagyis először az orvosi felé vettük az irányt, hogy megnézzük Camille-t. Az érkezésünkre a doki felkapta a fejét a papírokból és ránk mosolygott.
- Pont hívni akartalak titeket!- mondta és közelebb jött hozzánk.- Beszéltem az igazgatónővel, aki meg a tanáccsal. Nem akarják, hogy a babát emberi faluba vigyétek, így kénytelen kelletlen itt maradtok. Megkapjátok az egyik lakosztályt, a kastély egyik távolabbi szárnyában.
Mi sunyin összenéztünk Castiellel. Pontosan tudtuk, milyen lakosztályokról van szó...
- Rendben.- válaszoltuk egyszerre a vörössel.
- Remek! Gyertek, megmutatom a lakosztályt!- mondta a doki.
Camille-t is hoztuk magunkkal. Pontosan arra a folyosóra tévedtünk, mint azon az éjszakán, mikor visszajöttem. Most viszont nem mentünk el a végéig, hanem csak a feléig a folyosónak. Előkapta a kulcsot és kitárta előttünk a szobát. Egy hatalmas franciaágy terült el előttünk, zöld bársonylepedővel. Volt könyvespolc, íróasztal, puha szőnyeg és vaskos gardrób... Egy kis ablakon szűrődött be a fény, ami tényleg hangulatossá tette ezt a helyet. Volt külön fürdőszobánk is. Hatalmas kőkád, mosdókagyló és márványból készült fal- és padlóborítás. Tükör volt a mosdó felett. Pár perc múlva kettő férfi jött be és lerakták a cuccainkat. A doktornő átvette tőlem Camille-t és intett a kezével.
- Jó éjszakát, fiatalok!- mondta és kiment, hamarosan a két férfi is követte.

68. fejezet

Visszavittek a szobámba és odakötöztek az ágyhoz. Pár perc múlva Erik jött be és minden szolgáját kiküldte. Egy nagyot nyeltem vérszomjas szeme láttán. Egy táskát hozott be magával. A szeme veszedelmesen villogott, ahogy a combomra tette a kezét. Önkéntelenül is könyörgő szemekkel néztem rá.
- Mivel Markus csak a testedért tart, nekem is jár valami. Így...- gonoszan mosolyogva a táskában kezdett turkálni.
Végül nagy csörömpöléssel elővett egy éles filézőkést. Ez egy szadista! Rúgkapálni próbáltam, de a kötések szorosak voltak. A késsel közeledett felém elmebeteg vigyorral. Látta rajtam a félelmet. A kést egy könnyed mozdulattal végighúzta az oldalamon. Nagy seb tátongott, mégsem folyt belőle vér. Felkiáltottam a fájdalomtól. A sebem mély volt és hosszú, de máris gyógyulni kezdett. Megint keresgélni kezdett a táskájában, mire egy kilencfarkú ostort húzott elő. Olyan volt, akár a nővéremé. Könnyek csorogtak az arcomon. Összeszorítottam a számat és a fogaimat, mikor a levegőbe emelte a fegyverét. Az ostor csattant egyet és égető fájdalom lett úrrá a hasamon. Kinyitottam a szemeimet és lenéztem a hasamra. Kilenc határozott csík vágta keresztül a hópihémet. A szememben már nem könyörgés, hanem düh csillogott. Hogy meri bántani a gyermekemet?! A kezemet erősen kezdtem húzni, mire a vas elengedte a bilincset. A kötél a lábamon elszakadt és felpattantam. Dühömben ordítottam egyet. Nekiestem a fiúnak. Jéggel vagy anélkül, elintézem, hogy meghaljon! Jégtőröket sorra szúrtam belé, a karmaimmal az arcát gyötörtem. Mindezt vak dühvel. Aztán egy hirtelen fájdalom jött. Aztán még egy. Éhes vagyok a király vére ellenére is. A testem nem hagyott más választást. A véres arcú fiú fölé hajoltam, akinek a tekintetében először láttam félelmet. Elhatároztam, hogy én nem fogom olyan szelíden kiinni a vérét, mint Markusnak. Ráültem a derekára és kitátottam a számat.
- Jó étvágyat!- hallottam magam mögül egy női hangot.
Magam mögé néztem és Kirát láttam meg vigyorogva. Én is elmosolyodtam, majd a fogaim kiugrottak a szám takarásából.
- Köszönöm, megvan!- mondtam és lecsaptam.
A lehető legfájdalmasabb módon szívtam ki belőle az életet. Mire végeztem, a szám csupa vér lett, ahogy a szép márványpadló is. A fiú átharapott torokkal feküdt előttem. Nem tudtam sajnálni. Felálltam és Kira büszkén nézett rám.
- Gratulálok, Kate! Legalább finom volt?
- A vámpírok vére finomabb!- mondtam mosolyogva és követtem Kirát.
Út közben letöröltem a számon éktelenkedő vörös árnyalatot. Ahogy a trónterembe értünk, hatalmas felfordulás fogadott. Kira nem jött egyedül. Roxi és Sindy éppen a katonákat fojtogatták, Bea a bezártakat engedte ki. Két boszorkány varázsolt. Két fiú is volt ott. Nataniel és Castiel, meglepetésemre teljes összhangban. Mi is harcba keveredtünk, de én a jégtőrjeimet dobáltam. A kapu felé szaladtunk mindannyian. Ahogy kiértünk, a boszorkányok rázárták az őrökre a kapukat. Futottunk az erdőbe, mint az őrültek. Mikor már elég távol voltunk, megálltunk pihenni.
- Kate, jól vagy?- kérdezte Castiel, mikor ledőltem egy kidőlt fára.
- Úgy ahogy.- mondtam.
Vissza felültem és egymás szemébe meredtünk. Milyen rég láttam és éreztem azoknak a szürke szemeknek a bódító hatását! Ő előttem guggolt és a kezei a combjaimon voltak. Ő végignézett rajtam, majd elmosolyodott.
- Ki adta rád ezt? Nagyon jó ízlése van!- mondtam, mire mosolyogva belebokszoltam a vállába.
- Jaj, hallgass már!- mondtam és magamhoz rántva megcsókoltam.
Elvesztettük az egyensúlyunkat és a friss hóba borultunk. Még így, február elején is esett valamennyi. Mi nem zavartattuk magunkat, csak mohón csókoltuk egymást. A többiek csak elnéző mosollyal néztek minket. Végül felálltunk és leporoltuk magunkról a havat.
- Mehetünk?- kérdezte Nataniel, mi pedig bólintottunk.
Castiel végig a derekamat átölelve haladt. Megakadt a szeme a hasamon lévő csíkokon.
- Ki csinálta ezt?- simított végig a sérülésemen.
- Erik egy kilencágú ostorral.- mondtam.
- Az a...- ökölbe szorította a kezét és elharapta a mondat végét.- Megölöm!
- Nyugi, én már megtettem!- mondtam kifejezéstelen arccal, az értetlen tekintetét látva fogastól rávigyorogtam.
- Ez az én csajom!- mondta és a homlokomra adott egy csókot.
Mire a sulihoz értünk, teljesen átfagytak a többiek. Én tűrtem a hideget. A diri állt előttünk, meglepetésemre magához ölelt.
- Örülök, hogy nem esett semmi bajod!- mondta.
Végre visszatérhettem a kollégiumi szobámba. Kinyújtóztattam a tagjaimat, mint egy macska. Megidéztem Huntert, aki megnyalta az arcomat.
- Szevasz, pajti!- mondtam nevetve.
Ő feljött mellém az ágyra és én átöleltem puha szőrméjét. Mintha dorombolt volna, mikor elaludtunk. Remélem, most már nem lesz semmi a szülésig! Ahogy felébredtem, nem Huntert találtam magam mellett. Hanem Castielt, aki úgy bújik hozzám, mint kisgyerek az anyjához. A feje a melleimen pihent. Mosolyogva simogattam a fejét. A békés arca engem is megnyugtatott.
- Anya...- motyogta.
Én kuncogva feleltem neki.
- Kisfiam, megszoptassalak?- kérdeztem vidáman.
Ő mosolyogva kinyitotta a szemét. Fölém hajolt és elkezdte a dekoltázsomat csókolgatni. Bizsergető érzés futott rajtam végig. Nyögtem egyet és közelebb húztam a fejét. Éreztem, ahogy vigyorog. A szájával mohón kereste a dekoltázsom legérzékenyebb pontjait. Az ujjai felfedezőútra indultak a pólóm alá.
- Zavarok?- dugta be a fejét Rosa.
Castiel kénytelen kelletlen lemászott rólam.
A többiekkel megvitattam a rabságom pontos részleteit. Pár hónap telt el eseménytelenül. Aztán elérkezett a várva várt június, amikor leköltöztem az orvosiba. Az utolsó hónapban már bármikor megszülhetek. Hetente nőgyógyászati vizsgálataim vannak, ahol a fiúkat alig lehet kizavarni. Akkor van szerencsém, mikor Castiel is bent van... Remélem hamarosan jön a gyerekem, mert a hátam már piszkosul fáj, 10 percenként pisilnem kell és még sorolhatnám...

67. fejezet

Óvatosan kimásztam a rácsok rabságából. Eszembe jutottak a doktornő szavai, mikor később a harapásomat tanulmányoztuk. "Képes vagy kapcsolatot teremteni az áldozatoddal..." Ez az! Lysander lehet, hogy meghallgat! Miközben hangtalanul osontam az árnyékok között, próbáltam koncentrálni.
- Menni fog! Ha ki bírtam szívni Markus vérét, ez is menni fog!- mormogtam.
Kérlek, Lys, tárd ki előttem az elméd! A szemem összeszűkült. Fókuszálj! Menni fog! Remény és félelem lett úrrá a hevesen dobogó szívemen. Rettegve lépkedtem a kijárat felé. A hideg kőfalak még ridegebbnek tűntek, mint mikor idehoztak. Lys, kérlek, segíts!
"Lysander"
Nagy a fejetlenség mostanában. Kate már 3 napja tűnt el, nyomtalanul. Én itt fekszem a kórházi ágyban és a füzetembe írogatok. A fejem lüktet, a nyakam ég. Pontosabban a nyakamon lévő seb. Furcsán bizsereg, mintha akarna valamit. Abbahagytam a firkálást és megittam egy pohár vizet. A szoba még mindig vakítóan fehér volt. Még szerencse, hogy a sötétítőt behúzták! Mi lehet Kate-el? Hol lehet? Hirtelen égető fájdalmat éreztem a sebemnél, odakaptam. A szemfogaim megnőttek, a bőröm fehér lett. Aztán a világ elsötétült. Úgy érzem, lebegek! Nagy sötétség uralkodik körülöttem. Mégis energia járja át az egészet. Kísérteties hangok, mintha szavakat suttognának. De nem értem egyiket sem... Egy lihegés szakítja meg a hirtelen beállt csendet. De nem az enyém. Egy kőfolyosón rohantam, hosszú kék hajam (?) az arcomba csapott. Nem én irányítottam ezt a testet.
- Kérlek, Lys, hallgass meg!- mondta egy kísérteties női hang.
A test szedte a lábait. Nem tudtam lenézni, csak egy kijáraton volt a szemem.
- Lys, ha ezt hallod... kérlek segíts!- kiáltott ismét a női hang.
Valami nem hagyott nyugodni. Én ismerem ezt a hangot! Nem tudtam válaszolni. A könyörgés nem halkult, inkább egyre erősödött. A kép mellé hang is társult. Először olyan volt, mintha víz alatt hallottam volna mindent, de most már kitisztultak a hangok. A talpak kopogtak a hideg kövön. A test érzelmei elárasztottak. Félelem, harag, düh... legalul pedig a remény. A meztelen talp dobogása mellé sok bakancs csattogása társult. Élesen hallottam. A valaki lenézett magára. A mellei alól kiduzzadt a hasa... amin egy hópihe volt. Ez Kate! Egy flitteres melltartót viselt arany bugyival. Milyen perverz alak aggatott rá ilyet?! Könnyek áztatták az arcát. Fegyvercsörgés hangzott mögötte. Már majdnem a kapuhoz ért, amikor megragadták. Túl gyenge volt, nem tudott küzdeni. Erik termett előtte, öt katonával az oldalán. Kate karját erősen tartották, már nekem is fájt. Erik villogó szemel állt elé, akár egy fejedelem.
- Szépségem, már tudhattad volna, hogy nem kegyelmezek senkinek!- mondta Erik.
A kezét a magasba emelte és nagy lendületet vett. A keze csattant Kate arcán. Kate feje oldalra billent.
- Vigyétek a szobájába! Hagyjuk meg Markusnak a babérok learatását.- mondta Erik gonosz vigyorral.
- Téged is karóba húzlak, ahogy a társadat is, gyáva féreg!- köpte a szavakat.
Éreztem, hogy pimaszul mosolyog a lány. Meg akarod magad öletni?! Ez a nő egyszerűen őrült!
- Amit Markus fog adni neked, az jobban fáj, mint bármilyen testi kínzás!
Éreztem, ahogy Kate lefehéredik. Ami tőle már teljesítmény! Szinte hallottam, amit gondolt. "Meg fog erőszakolni?". Kellett neked provokálni!
- Sajna mély álomba taszítottad, így várnod kell! Vigyétek!- mondta Erik és elkezdték húzni.
Végigvitték egy folyosón, mikor egy fohászt hallottam meg. "Kérlek, mentsetek meg..."
Ekkor lehunyta a szemét és nagy lélegzetvételek közepette felültem a kórházi ágyon. Folyt rólam a víz. Segítenünk kell neki! A csuklóm piroslott, ahol Kate kezét megragadták a katonák. Remegő hanggal szólítottam meg a dokit.
- Kérem, hívja ide Castielt!- mondtam és ő bólintva hívta.
A percek óráknak tűntek, mire festett haverom berontott az ajtón.
- Mi a baj, Lys?- rohant oda az ágyamhoz.
Én felültem és nagy levegőt vettem.
- Figyelj, Kate nagyon nagy bajban van!
- Honnan veszed ezt?
- Láttam. Ott voltam... a testében!- ahogy kimondtam, az orvos a szájához kapott.
- Hol volt? Mit láttál?- kérdezgette a doki.
- Maga tudja, hogy mi volt ez!- mondta Castiel lassan.- Igaz?
- Figyeljetek, Kate kapcsolatba lépett Lysanderrel. Valamilyen erős érzelem rántott téged a testébe. Az ő szemén keresztül láttad a világot.
- Mi történt vele?- kérdezték.
- Megpróbált megszökni, de elfogták. Erik volt ott... Valami Markusról hadovált. Akit Kate mély álomba taszított. Aztán Erik megpofozta és felvezették a szobájába. Aztán filmszakadás...
- Markus? Lehet, hogy az igazgatónő tud valamit!- mondta a doki.
Lehívta a dirit, aki pillanatok alatt itt termett. Neki is elmeséltem, amit láttam. Az igazgatónő felnevetett a név hallatán.
- A vén bolond! Még mindig próbálkozik...- motyogja.
- De ki az a Markus?- kérdezte Castiel ingerülten.
- A rivális intézmény vezetője. Olyan, akár egy király. Sokan félistennek mondják, mégis gyengéje a női test szépségei. Tehát, tudjuk mivel akarja Kate-t büntetni.- mondta a diri, mire Castiel dühösen maga elé meredt.
- Szóval női csapat kell.- mondtam.
- Igen. A legjobbak.- csak ennyit mondott a doki.- Kirát vissza kell hívnunk.
Castiel felkapta a fejét erre a névre. Rettegés ült ki az arcára, amit még sosem láttam.
- K-kira? Muszáj őt?- kérdezte.
- Igen. Ő a legjobb ilyen helyzetekben.- mondta az igazgatónő ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ki az a Kira?- kérdeztem értetlenül.
- Az a nő maga a sátán, csak dögös változatban.- mondta Castiel maga elé meredve.
- Az angyal, aki nevetve esett le a mennyből. Úgy is mondhatnánk, a fekete mágia mestere!- mondta az orvos.
Szóval Kira... Mintha hallottam volna már róla... Az oldalamba éles fájdalom hasított. Én önkéntelenül felordítottam. Hirtelen homályosan láttam egy kés pengéjét megcsillanni. Mikor visszakerültem teljesen, hadarni kezdtem.
- Gyorsan hívják össze azt a csapatot!- mondtam ingerülten.
- Még nem múlt el teljesen a kapcsolat! Menjenek!- mondta a doki és odaadott egy jeges zacskót.
Rászorítottam a fájdalom forrására. A diri és a vörös elhagyták a helyiséget. A hideg jég jót tett. Remélem nem lesz Kate-nek semmi baja!

66. fejezet

A fejem sajgott, ahogy felébredtem. De hol vagyok? Egy hatalmas baldachinos ágyban fekszem. Az éjjeliszekrényen van egy pohár víz és egy pirula. A pirula gondolom, fájdalomcsillapító. Bevettem a pirulát és hallottam egy kattanást. Egy zár kattanását. Rémülten az ajtó felé fordultam. Erik néz engem árgus szemekkel. Nekirontottam volna, ha a lábam nem lenne odaláncolva az ágyhoz. Ő csak mosolyogva nézte, ahogy küszködök. Lehajtottam magamról a vörös takarót. Melegem volt.
- Miért hoztál ide?- kérdeztem fagyosan.
- Az iskoládnak fel kell ajánlani valamit a fioláért cserébe!- mondta gonosz mosollyal.
- És addig?
- Az itt élő férfiakat fogod szórakoztatni. Ezt vedd fel!- mondta és odadobott valamit.
Elkaptam és elszörnyedtem. Egy csillogó bugyi és egy flitteres melltartó volt, mindkettő arany színben.
- Szóval táncolnom kell nekik... De ebben?!- ez a melltartó fél mellemre se elég!
- Ilyen a férfi ízlés.- rántott vállat, közben kioldta a bilincsemet.
Kikeltem az ágyból és körülnéztem. Nehéz tölgyfabútorok tarkították a szobát. A puha plüss szőnyegbe belesüppedt a csupasz lábam. Bementem a fürdőszobába és magamra csuktam az ajtót. A fürdő is gazdagon díszített volt. A hatalmas kádban 8-an is elférnének. Engedtem vizet és levetkőztem. Belesüppedtem nyakig a kádba és csak fél óra múlva jöttem ki onnét. Felvettem azt a flitteres rémséget és kijöttem a fürdőből. Rátettem a kezem a tetkómra, így a hasam is eltűnt. Erik egy újságot olvasott az ágyam szélén, de felemelte tekintetét, mikor kiléptem a fürdőből. Mosolyogva végigmért, majd intett a kezével.
- Gyere, bemutatlak a főnöknek!- mondta és én követtem.
A szobával ellentétben a folyosó falai sziklából voltak kifaragva. Márványszobrok díszítették a falakat. Az egész rideg volt és barátságtalan. A kezeimen és a lábaimon lánc csörgött. Erik elővigyázatosan rám csatolta őket. Egy hatalmas terembe érkeztünk, ami a folyosó hangulatát utánozta. A falak feketék voltak, a középen lévő trón szintén. Félve néztem végig a női arcokon, akik ott sorakoztak a trón mellett. Mindegyiken szenvedés tükröződött. A ruhájuk olyan volt, mint az enyém.
- Uram!- hajolt meg mélyen Erik egy 20 évesnek látszó fiú előtt, aki elhelyezkedett a trónon.
Mindenki letérdelt, csak én nem. Erik tarkón ragadott és lenyomott a földre.
- A meghajlás az alázat és a tisztelet jele. Ha nem önként csinálja, hanem kényszerítik, az nem az igazi.- mondta a trónon ülő valaki.
Erik elengedte a tarkómat. Meg mertem volna rá esküdni, hogy a trón birtoklója több, mint 20 éves. Nehezen, de feltápászkodtam a márványpadlóról. Jobban szemügyre vettem a fiút. Hosszú ébenfekete haj, vörösen izzó szem... A szőkeség jutott róla az eszembe, aki a fiolát adta nekünk. De egy valamit magyarázzatok meg! Miért félmeztelen? Ezeknek ilyen perverz szokásaik vannak?!
- Miért nézel rám olyan ellenségesen?- kérdezi vigyorogva.
- Elfogtál. Ez nem elég indok?- kérdeztem fagyosan.
- Markus (Márkusz) vagyok.- mondta mit sem törődve a kérdésemmel.- És te?
- Jobban szereted névről ismerni a rabszolgáidat?- kérdeztem, mire Erik tarkón vágott.- Kate.- válaszoltam végül.
Le kell fagyasztanom a bilincset. De hogyan?
- Kate? Szép név.- mondta mosolyogva.
- Chh... Nem így szoktak udvarolni a hölgyeknek!- mondtam és a trón mellett álló lányokra mutattam a fejemmel.
Markus felállt a trónról és velem szembe megállt. Pár centivel magasabb volt nálam. Én mérgesen ráztam a láncomat. Ő közelebb hajolt az arcomhoz, mire én rávicsorogtam. A fogsorom láttán hátrahőkölt. Erik hátulról megfogta az állkapcsomat. Én ennek ellenére tovább csattogtattam a fogaimat.
- Kis harapós!- mondta Markus és megcirógatta az arcom.
Dühösen elrántottam a fejemet. A kezem hátulra volt kötözve, a csuklómat Erik fogta. A lábamat kell kiszabadítanom. Vagy beleharapnom a királyba. Aki jelenleg olyan közel áll, hogy érzem a leheletét. Erik elengedte a csuklómat, Markus pedig magához rántott. Itt az alkalom! A nyakszirtje felé fordítottam a figyelmemet és kitátottam a számat. Fogaim ismét hegyesek lettek és belemélyesztettem őket a bőrébe. A vére lecsurgott a kemény márványpadlójára, ahogy ittam. Először felmordult, majd elkezdte élvezni. Teljesen szárazra szívtam volna, ha Erik nem ránt el tőle. Markus kábultan esett össze az én harapásommal a nyakán. A szám vérvörös volt. Katonák rohantak be a terembe, engem Erik meg eltoloncolt egy tömlöcszerű helyiségbe. Az összes katona rohangált. A hely kihalt lett.
- Miért kerültél ide?- kérdezte egy gyenge hang a hátam mögül.
- Vihart támasztottam.
- Azután. Látom, hogy táncosnak szántak.- egy kislány hangja volt.
- Megharaptam a királyt.- mondtam, mire nevetés hangzott fel.
- Meg is érdemelte!- ez egy szellem, aki beszél hozzám!
- És te?
- Én itt haltam meg. Ebben a rühes tömlöcben. 20 éve rohadtam itt, mikor megölt a pestis.
- Hogyhogy itt vagy?
- Ez a hely rabságban tart.- őszintén megsajnáltam a szellemet.
Leültem az egyik sarokba, hozzáláttam a vas lefagyasztásához. A lábamról csörömpölve esett le a lánc. A kezemmel viszont nem tudtam mit kezdeni. A kezemet átbújtattam a lábam alatt, így legalább már elöl van. Tehetetlenségemben elkezdtem harapdálni a láncot. Már 3 napja, hogy itt vagyok. Éppen unottan a rácsot piszkáltam, mikor meghallok egy hangot. Az őröknek csak a fele tért vissza, kettő ott szunyókál a sarokban. Ilyen nagy dózist adtam volna a királynak?
- Hé!- szólt valaki.
Ez a hang érdes volt és mély. Egy ogre? A félhomályban láttam a rücskös bőrét. Közelebb mentem a rácshoz. Neki nem volt a kezén bilincs, csak a lábán.
- Hmm?- kérdeztem vissza.
- Szabadíts meg a bilincsemtől!- mondta és odanyújtotta a lábát.
Én lefagyasztottam neki.
- Tartsd a kezed!- mondta és a kezemért nyúlt.
Odatartottam, mire letépte rólam a bilincset. A csuklómat dörzsölve hálásan néztem rá.
- Köszönöm!
- Én köszönöm a figyelemelterelést!
A szabad kezeimmel lefagyasztottam a rácsot és széttörtem. Óvatosan kimásztam.

65. fejezet

A nyomokhoz raktam az éles fogaimat, amik egyből átszakították a bőrét. Az édes és mámorító nektár belecsurgott a számba. Isteni, rég nem éreztem ilyet. A torkom már nem égett. Lehunytam a szemem, úgy táplálkoztam. Aztán abból az álomvilágból Lysander nyögése hozott vissza. Elváltam tőle, láttam, hogy teljes kábulatban van. A friss sebből csurgott a vér, amit lenyaltam. Az izmai elernyedtek, már csak én tartottam a lábán. A feje előrebillent, ezzel is jelezve, hogy álmodik. Kicsapódott az ajtó és Dr. Jenkins lépett be rajta. A szám vértől piroslott, a fogaimon vörös foltok éktelenkedtek. Az erőm visszatért. Lysandert felfektettük az asztalra. A többiek is beléptek, elszörnyedtek, mikor meglátták Lysandert. Feléjük fordultam, meglátták a véres számat.
- Ugye nem ölted meg?- kérdezi Rosa rémülten.
- Nem!- vágtam rá és lenyaltam a vért.
- Akkor miért fekszik ájultan?- kérdi Leigh.
- A fogaim olyan anyagot termelnek, ami hasonlít a drogra, de ez legkisebb dózisban is 5 órára kiüti az embert.
Megkönnyebbülten felsóhajtottak. A mámortól ködös agyam kezdett kitisztulni. A Vadász vihara... Erik... Dühbe jöttem. A mellettem lévő falba akkorát beleütöttem, hogy az öklöm átfúrta a falat. Castiel a vállamra tette a kezét.
- Nyugodj meg!- mondta halkan, mégis határozottan.
Pimaszul elmosolyodtam, a számból kilátszott pár fog.
- Majd adok én nekik olyan vihart, hogy még az agyuk is belefagy a fejükbe!- mormogtam és kijöttem az ajtón.
- Várj, mit akarsz csinálni?- kérdezte Castiel, aki utánam jött.
- Megleckéztetem őket!- mondtam felé fordulva.
- Újra megöleted magad?
- Most másképp fog elsülni!- mondtam és megöleltem.
- Ne menj! Nem szeretném még egyszer azt érezni, mikor láttam az élettelen tested! Amikor a szívedből csurgott a vér!- fakadt ki és még jobban szorított.
- Tudod, hogy erős vagyok! És azt is tudod, hogy óvatos leszek!- mondtam és adtam neki egy csókot.
Mielőtt egy szót is szólhatott volna, eltűntem a szeme elől. Kimentem a viharba. Közben magamra vettem a kabátom, nehogy a kicsi megfázzon. Megidéztem Huntert, aki épp olyan harcias volt, mint én. Ketten vágtunk neki a hóviharnak. Keresztülmentünk az egész erdőn, mikor a vihar hóeséssé csillapodott. Itt már gyengébb a mágia... Amint kiértünk az erdőből, meglátunk egy sötét alakot. Erik... Mérgemben felordítottam és a szemem felizzott. Hunter mellém szegődött. A sötét alak mögött kirajzolódott a régi épület. Az erőm és az érzelmek kitörtek belőlem. A szél felerősödött, a hó sűrűbben kezdett esni. Szürke felhők gyülekeztek, mint megannyi bárány. Térdre rogytam a hatalmas erőtől. A hajam az arcomba csapott, de nem törődtem vele. Csak a bosszú hajtott. Akkor minden sérelmem kiadtam magamból. A hó csak szakadt, a szél süvített. A legfeketébb felhőből dörgés hallatszott. Fogtam a fejem, éreztem, hogy mindjárt szétesik. A régi épületre koncentráltam, ahol jégtömbök emelkedtek. Közrezárták a hatalmas épületet, mint valami bástyák. A felhők csak gyűltek, jégszilánkok kezdtek esni. Egyre nagyobb darabok hullottak. Az épület falait megrongálta a sok jég. De úgy éreztem, ez még nem elég. Egy nagyot ordítottam, a kör kiteljesedett. Villámok jelentek meg, bele is csaptak a házba. Hó, jég, villámok... Zúgott a fejem. A fejemen egy éles fájdalmat éreztem és elsötétült a világ. Még a szemem sarkában láttam azt a pusztítást, amit okoztam. A puha hó úgy ölelt át, mintha védelmező anya lenne. Erős karok ragadtak meg és felemeltek. Nem láttam már a támadómat, mivel a szemhéjam lecsukódott. A mellkasom egyenletes ütemben emelkedett és süllyedt. A zúgás eltűnt, csak a fáradtság maradt.

64. fejezet

Hát ki más lépett be, mint Leigh.
- Mi a...?- mondta zavarában.
- Figyelj, ez nem az, aminek látszik!- mondta Rosa és odasietett Leighhez.
- Akkor mi?
- Össze akarjuk hasonlítani, melyikőtök néz ki jobban póló nélkül!- mondtam, miközben lefogtam Castielt.- Csak a vörös önként nem akarta levenni a pólóját...
- Kit nevezel vörösnek, kékség?- kérdezte Castiel dühösen.
- Akkor mondjalak inkább festett vörösnek?
- Csendben maradok!- mondta megadóan.
Leighre néztem, aki csak minket szuggerált. Megragadta volna a kilincset, ha én nem fagyasztom le a zárat. Rosa ránézett a pasijára, aki a száját húzogatva levette a felsőjét.
- Ugye, mennyivel könnyebb, hogy nem kergetünk?- nézett Rosa Castielre.
Felkeltem a démonomról és Leighhez sétáltam. Mosolyogva megtapogattam az izmos mellkasát.
- Szép!- mondtam.
- Hé, arról nem volt szó, hogy le is taperolod!- mondta Castiel.
- Most te jössz! Bizonyítsd be, hogy méltó vagy a macsó hírnevedre!- mondtam Castielnek.
- És mit kapok cserébe?- kérdezte perverzen és magához ölelt.
- Még meggondolom... De nem fogod megbánni!- mondtam a fülébe suttogva.
Az ablak hirtelen kicsapódott. Az üveg csörömpölve esett ki a keretéből, majd szilánkokra hullott a padlón. Az üveg csattanva repült szét a szoba minden szegletébe. Mi csak néztük, ahogyan a szél besüvít az ablakon, nem kevés havat hordozva magával. Rosa odarohant és a csupasz keretet azért visszacsukta. Én átlépdelve a szilánkokon, kinéztem az udvarra. A légzésem felgyorsult, mikor megláttam a fekete hajkoronát. Ő megérezte, hogy nézem és egyenesen a szemembe vigyorgott. A hó kavargott odakint. Csak egy pacát láttam, ahogy távolodik. Meg mertem volna rá esküdni, hogy rám mosolygott. A medálomhoz kaptam, attól vártam nyugalmat. Sajnos nem sok sikerrel. Mély levegőt vettem és a két kezemet ráhelyeztem az üres ablakkeretre. Egy átlátható jéglapot fagyasztottam be az ablakkeretbe. Ahogy megkeményedett, Leigh döbbent hangját hallom magam mögött.
- Ez nem természetes vihar.- kinéztem a kint tomboló hóviharra.
- Akkor mi?- kérdeztem.
- Ez a Vadász vihara. Csak démonok képesek megidézni.
- Például az éjszaka démonja?- kérdeztem, miközben ránéztem Leighre.
- Pontosan.
- Menjetek ki, felöltözöm!- látták az arcomon, hogy az előbbi jókedvem eltűnt.
Magamra hagytak, én pedig a tükör elé álltam. Milyen törékeny benyomást keltek! Akár egy porcelánbaba. Mi lesz, ha ismét megöl? Ha egyszer átlépem újra a túlvilág küszöbét, többé nem térhetek vissza! Nyugtalanság fogott el. Erik, miért kell megkeserítened az életem? Ő idézte meg a vihart. A szobában ide-oda járkáltam. Nem tudtam egy helyben maradni. Elkezdtem öltözni, közben a hasamra tévedt a tekintetem. Lassan megsimítottam a hideg bőrt. Mi lesz vele, ha elkapnak? Az arcom megrándult. Könnyek kezdték el marni a szememet. A szemeim könnybe lábadtak, mikor erre gondoltam. Sietve megmostam az arcom hideg vízzel. Nem tudok magamon uralkodni. A kezemet a csepegő víz alá tartottam, ami érintésemtől megfagyott. Ránéztem a karomra, ahol a jégvirág tovább cikázott. Nem szabad érzelmeket kimutatni! Ja, mondom ezt, mikor terhes vagyok! Pedig eddig olyan jól ment! Az arcomat a tenyerembe temettem. Meleg, sós könnycseppek szántották fel az arcomat. Csak csendben zokogtam. Közben a levegő lehűlt körülöttem. A padló, ahol lerogytam, megfagyott. Nem szabad érezned! Csak így tudsz az erődön uralkodni. Koncentrálj! Gyerünk! A könnyeimet haragosan letöröltem. Ahogy újra felálltam, megláttam magam a jég felszínén. Egy kisírt szemű, gyenge lányt láttam. Csalódottságomban betörtem a lábammal a hideg és hibátlan felületet. Még a tükörképem is nevet rajtam. Nem akarok gyenge lenni, sem sebezhető. Olyan akarok lenni, mint régen. Amikor egy érzelemmentes szobor voltam! Már soha többé nem leszek olyan, mint régen. Lesz egy gyermekem. Vér a véremből. Őt nem szabad magára hagynom, mint ahogy a szüleim tették velem. Visszamentem a szobába és rendesen felöltöztem. A hajamat kifésültem, majd kontyba kötöttem. Így látszott a hópihém. Ezúttal nem tüntettem el a hasamat, hanem egy bő ruhát vettem fel. Ahogy tükörbe néztem, hátrahőköltem. A szemeim alatt karikák feketéllettek, arcom még a szokásosnál is sápadtabb volt. Nem is próbálkoztam a sminkkel. A megjelenésem hűvös volt és barátságtalan. Egy mosolyt erőltettem hideg arcomra és kiléptem az ajtón. Az igazgatói iroda felé vettük az irányt. Most nem merészkedtünk ki a viharba, hanem Leigh teleportált minket a főépületbe. Egyenesen beleütköztünk az igazgatónőbe.
- Igazgatónő, valaki megidézte a Vadász viharát!- mondta Leigh.
- Én tudom ki volt!- mondtam, mire rám néztek.- Erik.
A nevét fagyosan ejtettem ki, minden érzelem nélkül. A körülöttem lévők lesápadtak.
- A fiolát akarja...- rebegte a diri.
- Amiért elengedte a farkasbandát?- kérdezte Lys, aki idő közben becsatlakozott.
- Igen. A maga vére van benne!- mondta az idős hölgy és rám mutatott.
- De hogyhogy csak egy fiolával van?- kérdezte Rosa.
- Ezért!- mondta a diri és előkapott egy kést.
A késsel a karom felé kapott, sikerült is megvágnia. De a sebem egyből beforrt, vér nélkül.
- Magától nem lehet se vért venni, se kivéreztetni.
- Akkor a fiola hogy telt meg?- kérdeztem.
- A pár csepp, ami a szívéből jött. Az töltötte meg. Azok voltak az utolsó folyékony cseppek.
- Többet nem tudnak szerezni... És milyen ereje van?- kérdezte Rosa.
- A fagytündér nem teremtődik úgy, mint példaképpen a vámpír. Viszont, ha a vérét beadod egy halandónak...
Nyeltem egy nagyot. A torkomban égető érzés hatalmasodott el. A torkomhoz kaptam és összerogytam. Lys és Castiel elkaptak, de köhögőroham jött rám. Úgy éreztem, ott maradok.
- Eleven vér kell neki!- mondta a diri.
- Lysander...- motyogtam két köhögés között.
A fogaim megnőttek.
- Igazgatónő, egyszer engem már megharapott!- mondta Lysander.- Vállalkozom rá, hogy megetetem.
- Rendben.- mondta a diri és besegítettek az irodába.
Felültettek az asztalra, mindenki kiment. Lys úgy helyezkedett, hogy kényelmesen hozzáférjek. Én csak rázom a fejem.
- Nem haraplak meg!- mondtam és távolabb húzódtam.
- Meg kell tenned!
- Nem! Nem hozlak még egyszer olyan állapotba!- a torkom egyre jobban égett, mégis távolabb húzódtam Lysandertől.
Pedig milyen édes és mámoros, mikor a vért nyeled. De nem tehetem meg ezt vele! Akkor sem, ha belehalok! A hasam is lüktetni kezdett. Még te is?
- Kibírom!- mondta és a két keze közé helyezte az arcomat.
A két szeme bizalmat sugárzott. Bízott bennem. Bátorítóan rám mosolygott és odatartotta a nyakát. Szinte láttam, ahogy a kis ütőér mozog. Hallottam szíve dobbanását. Az én szívem az övéével dobbant. Magához ölelt, én pedig odahajoltam a még mindig heges bőrhöz. A nyomokhoz raktam a fogaimat.