9. fejezet

Odamentem Lysanderhez felkészülve a legrosszabbra.
- Szia!- mondtam.
- Hello. Ki volt ez?- kérdezte Viktorra célozva.
- Ő Viktor.- mondtam és csak néztem rá.
- És miért ölelgetett?- nem nézett a szemembe.
- Ő a legjobb barátom még általánosból.- mondtam és mintha Lysander megkönnyebbült volna.
- Megnyugodtam! Már megijedtem, hogy rossz társaságba kerülsz!- mondta mosolyogva.
- Castiellel edzek naponta! Nála már nem lehet rosszabb!- mondtam és megeresztettem egy mosolyt.
- Ez igaz!- mondta nevetve.- Aztán nehogy ki gyere éjjel!- mondta és elment.
Én még néztem utána egy darabig. Nem is fogok! Véget ért a nap és siettem a koleszba. A tarkóm ismét bizseregni kezdett. Mi van velem? A szobában végre biztonságban éreztem magam, így lehuppantam az ágyra. Éppen sötétedett befele, amikor Rosa beviharzott az ajtón.
- Hé, nyugi! Mi történt?- kérdeztem, de mintha meg se hallotta volna.
- A holdat ki kell zárnunk! Minden áron... MINDENKÉPP!!!!- rázta a vállam. Ilyen rossz lenne a telihold?
Rosa kívánságára minden ablakot besötétítettünk és az ajtót eltorlaszoltuk. Végre elaludt, én pedig kilestem egy kicsit az ablakon. Olyan világos volt, mintha nappal lenne. A hold hatalmas volt, szinte megbabonázott. Mintha hívna. Kinyitottam az ablakot és kiugrottam rajta. A 2. emeleten van a kolesz, de sértetlenül értem földet. Csak a ragyogó égitest hívott magához. Az ösztöneim előtörtek. A nyelvemmel végigsimítottam a fogaimat, mindegyik tűéles volt.

Egy kacaj tört fel belőlem, de ez inkább gonosz volt. Az érzékszerveim sokkal kifinomultabbak voltak a megszokottnál. Egy apró levélcsörgést hallottam. Odakaptam a fejem, egy farkasszerű valami nézett rám. Amikor a szemembe fókuszált rémület csillant fel a szemében. Gyorsan visszafutott az erdőbe. Csak most néztem végig a bőrömön. A jégvirág kiteljesedett, az egész arcomat befedte. Felszabadultságot éreztem. De éhes voltam, kínzóan éhes. Nem emberi ételre, hanem húsra, ami ropog a fogaim alatt. Ördögi mosolyra húztam a szám. Indul a portya! Sokkal gyorsabban mozogtam, mint szoktam. Az erdő szélén megpillantok egy őzet. Tökéletes! Megközelítem, de egyszer csak nevetés üti meg a fülem. Az őz elszalad, én pedig a hangforrás irányába fordítom a fejem. Az erdő túlvégén vannak, a suli nem is látszik onnan. Ha már elűzték a vacsorámat... Megközelítettem őket. 3 gimnazista fiú volt az, látszólag haverok. Hmmm... finomnak tűnnek! De egy gyors valaki megelőzött. Ez nem más volt, mint Ella. Mind a hárman megrémültek. Nos igen, Ella veszettül gyorsan kikerült minket. Közben jobban megfigyeltem a srácokat. Nagyon ismerősek valahonnan! Megvan! Ez Josh és a bandája. Elvigyorodtam és elhatároztam, hogy megijesztem őket. Hangulatteremtésnek pár bokor levelét megrezegtettem, amire elhallgattak. A fogaimat kezdtem csattogtatni, mire félve körbenéztek. Az egyik csak röhögött az egészen, majd levált a csoporttól. Őt tényleg elkapta valaki, de nem Ella. Ez egy másik vámpír volt, de sokkal erősebb. Inkább elhagytam a helyszínt. Egyszer csak kiértem egy erdei tisztásra. Egy vonyítást hallottam és ismét egy farkas volt előttem. A szemét megvillogtatta, erre én is az enyémet. Nem is kellett több neki, megtámadott. Én az erőmet kihasználva megöltem és ő volt a vacsorám. Amikor befejeztem, lépteket hallok magam mögül. A vállam felett átnézek és egy vérfarkas állt előttem. Fekete szőre csillogott a holdfényben, fehér fogaival rám vicsorgott. Teljes testemmel felé fordulok és elmosolyodom. A farkas ledöbben. Végignéztem magamon, egyből megértettem. A jégkék hajam szinte izzott a fényben, a bőröm halványkék színben pompázott. A jégvirág az egész testemet behálózta, még a ruha alatt is látszott. De mögülem egy csatakiáltás hangzott fel. Automatikusan arrébb ugrottam, így a vámpír egyből telibe trafálta. A vérfarkas viszont erős volt, összeharapdálta ellenfelét. Még időben reagáltam és egy jégfalat tettem közéjük. A vérfarkas viszont összetörte és megkarmolta a mellkasomat. Rettenetesen fájt, de az még jobban, amikor a hátamból kibújt valami. A lapockámnál széthasadt a bőr és két hatalmas szárny bújt ki, amit szintén jég borított. Elterültem a füvön, de a seb nem vérzett. A vérfarkas elszaladt, a vámpír pedig fölém hajolt. A mellkasom már nem is fájt annyira. Ő felvett és eszméletlen lettem az erős karjai között. Reggel az orvosiban tértem magamhoz.
- Mi-mi történt?- kérdeztem az orvost.
- Magadhoz tértél? Csúnya sebet szedtél össze a hátadra!- mondta.
- És ki hozott be?
- Castiel. Nem szokott csak úgy behozni senkit. Egyébként Dr. Jenkins vagyok!- mondta.

- Én pedig Kate Snow!- mutatkoztam be.
- Hát, Kate... Remélem legközelebb több szerencséd lesz!- mondta nevetve.
- És maga mit tud?- kérdeztem szégyenlősen.
- Én a tűzzel tudok varázsolni. De gyere, megnézem a sebedet!- mondta és én hátat fordítottam neki.
A hajamat elsöpörtem az útból, így a tarkóm kilátszott. Szaporán kezdte kapkodni a levegőt, majd megszólalt.
- Bocsáss meg, de telefonálnom kell!- mondta és eltűnt a másik szobában.
Én megnéztem egy tükörrel a tarkómat. Egy... egy hópihe tetkó volt rajta!