77. fejezet

Ez a fantasztikus hét is eltelt. Sajnos már utazunk is haza. Hiányozni fog a Bahamák perzselő napsugarai, a pálmafák, a romantikus hangulat... A lényeg az, hogy kiélvezkedtük magunkat és éppen egy bérkocsit várunk, hogy elfuvarozzon egészen a kastélyig. Kora reggel van, álmosan pislogok fel a borongós égboltra. Hát újra itt vagy, régi barátom, rideg tél. A leheletem meglátszott a levegőben, amin mosolyognom kellett. Szeretem a hideget, ha a csípős szél kiszárítja az egyébként is jéghideg arcomat. Kék hajam zászlóként lobogott a szélben, ahogy a reptér előtt álltunk, a hatalmas embertömegben. Mindenhol ölelkező rokonok, rég nem látott szerelmek, örömteli találkozások és gyűlölködő pillantások sora látható. Az ember sokszínű, akár a vadvirágos mező. Néha vad és zabolázatlan, néha pedig szelíd, akár egy őzike. Csak egy szóval tudnám őket jellemezni: szeszélyesek. A vörös biztonságot nyújtó karja átölelt, miközben vizslattam az embereket. A pillantásom fagyos volt, mint mindig. Viszont amikor felnéztem a férjemre, gyöngédség költözött a szívembe. Rámosolyogtam életem párjára, aki gyöngéd csókot lehelt a kékre fagyott ajkamra. Sok idő telt el azóta, mióta megtudtam, ki is vagyok. Jól tettem, hogy nem fordultam vissza. Megérkezett a kocsink, amiből meglepetésemre viktoriánus barátunk és az én szemem fénye szálltak ki. Név szerint Lysander és Camille. Lys viktoriánus stílusával magára vonta pár ember figyelmét, de ő mit sem törődve vele odasietett hozzánk. A kék hajú kislányom totyogott mellette sűrű léptekkel. Kicsi kezével szorította Lysander ujját, aki vigyázva mögötte ment. Mikor Camie (Kemi) meglátott minket, visítva szaladt a lábaimhoz.
- Mama!!!!- ölelte át a lábaimat.
Én mosolyogva felkaptam és körbepuszilgattam.
- Szia, Kincsem! Jó volt Lys bácsikáddal?- kérdeztem a lányomtól.
- Igen!- vágta rá édesen.
- Üdvözöld apádat is, mielőtt féltékeny lesz!- mondtam nevetve, mire az apja felé fordult.
- Szia, papa!- mondta vidáman a csöppség.
- Puszit nem kapok?- kérdezte szomorú hangon a démonom.
A lányunk odahajolt és megpuszilta. Igazán idilli jelenet volt. Odaadtam Castielnek, aki egészen a kocsiig vitte. Én közben a vigyorgó Lyssel lemaradtam.
- Na, jó volt a nászút?- kérdezi zavart mosollyal.
- Igen. Kifejezetten.- mondtam visszaemlékezve.
- Figyelj, én nem akartam a fejedben lenni!- mondta ki egy kis csend után.
- MI??!!! Te láttál mindent?!- kérdeztem halkan szidva.
- Igen és éreztem mindent. Nem jó, amikor éppen a matekházi felett ülve látom a legjobb haveromat MEZTELENÜL!- mondta ő is halkan, mivel a vörös csak pár lépésnyire volt tőlünk.
- Mit vártál, hogy majd teázgatunk a nászutunkon?!- kérdeztem mérgesen.
- Hogy is mondjam... Arra nem számítottam, hogy engem mentálisan megb*sz a haverom!- mondta sziszegve.
Engem elkapott a röhögés. Őszintén, magam elé képzeltem, ahogy Lys a matek fölött ül és az én szememen keresztül látja a világot. És azt mondta ÉREZTE is... Feltettem a kérdést.
- És hogy... érezted? Tudtommal még mindig van...- célozgattam a kényes részére.
- Nem tudom hogyan, de éreztem. És baromi undorító volt! És az volt a legrosszabb, hogy még csak a szememet sem tudtam becsukni!- mondta és megborzongott.
- Elhiszem.- bólogattam, de magamban szakadtam a röhögéstől.
A témát lezárva hazafurikáztunk. Camille elmesélte, hogy játszottak, meg ilyesmiket. A fejemben csak a jövő kavargott. Mi lesz ezután? Amint kiszálltunk a kocsiból, Rosa a nyakamba ugrott, Leigh pedig óvatosan megölelt. Csak pár pillanatig tartott Leigh részéről az ölelés, mert Cast gyilkos szemmel nézte. Rosa viszont az oxigént szorította ki belőlem. Mikor rendesen üdvözöltek minket, az angyalok úrnője szó szerint a nyakamba repült.
- Öhm... helló!- mondtam végül.
- Sajnálom, királynőm, a hevességemet!- mondta és meghajolt.
- Királynő...?- kérdeztem vissza döbbenten.
Ő rám nézett igéző szemeivel, majd kifejtette.
- Igen. Mivel már nagykorú vagy és az iskolának is vége, így te vezeted a tanácsot, mint az egyetlen felnőtt fagytündér. Ezért a királynőnk vagy, bármi is történjék!- mondta az angyal.
- És a tanács? Ők is beleegyeztek?- kérdezgettem.
- Megszavaztunk, Kate! Királynő vagy! Illetve szerető anya, hűséges feleség és a lány, aki legyőzte Lucifert és a seregét.- sorolta.
- Akkor én király vagyok?- kérdezte hirtelen Castiel, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Maximum a hülyeség királya!- visította Rosa.
Ezen nevettünk, mikor Camie megszólalt Lys oldalán.
- Anya a főnök!- jelentette ki édesen.
- A lányod jól mondja!- mondta az angyal.- Nos, mit mondasz?
- Elvállalom.- mondtam határozottan.
Máris éreztem a felelősség súlyát, ami a vállaimat nyomta. Hogy ezek után mi történt? Hivatalosan is megkoronáztak. A suliban laktunk a saját lakosztályunkban. Castiel lett az új edző, én pedig ugye a királynői állás mellett betöltöttem a mágiatanár szerepét is. A lányunk növekedett, mint akinek muszáj, egyre okosabb és egyre csinosabb lett. Tíz évesen már elbűvölő volt:

Az én erőm és Castiel makacssága társult benne. Imádni való lány és hozzá még erős is. A vörös szerint rám hasonlít. Személyesen Dimitri tanította az alapvető dolgokra, mivel ebben az épületben nem volt általános iskola. Én pedig paranoiából nem küldtem emberiskolába. Már kiskorában tanítottuk az ereje használatára, így mikor 16 éves lett (az apja féltette, így halasztott pár évet) már szinte felsőfokú mágiával kezdte el a gimit. Így néz ki jelenleg:

Hogy ne maradjon ki semmi, elmesélem nektek az első napját.
- ...és nehogy szóba állj fiúkkal, maradj a barátnőid közelében!- fejezte be a hegyi beszédét az én vörös démonom az álmos lányomnak.
Én az ajtófélfának támaszkodva néztem őket. Mint később az kiderült, vannak titkos ajtók a lakosztályban, így jutott Camie-nek saját szoba. Mosolyogva figyeltem, ahogy Castiel ide-oda járkál és osztja a tanácsokat, miközben a lányunk az ágyunk szélén ül és figyel. Egy sima pólót és egy sötétkék farmert viselt, tornacipővel. Mikor vége lett a tanácsosztásnak, kuncogtam magamban és mosolyogva odamentem az én szemem fényéhez.
- Ne is hallgass apádra, agyára ment az aggodalom! Ha megfogadtam volna a szüleim tanácsát, nem is lennék együtt vele!- mondtam, mire felnevetett.
- Miért, apa rossz fiú?- kérdezte Camie.
- Ő volt a suli macsója... De érezd jól magad, barátkozz és ne feledd!- mondtam mosolyogva, mire közelebb hajolt hozzám.- Ne pasizz az első nap, hanem szemeld ki és csapj le rá, oké?
- Rendben, anya!- bólintott mosolyogva.
Felegyenesedtem és valaki hátulról átölelt. Persze, hogy Castiel volt az.
- Én is első nap szerettem beléd.- mondta és a fejét a nyakszirtemre tette.
- Ha jól emlékszem, régen elküldtél a francba.- mondtam, mire a lányunk felnevetett és elindult a földszintre.
Mi is elmentünk a saját óráinkra, amit mi tartottunk. Én tartottam Camie harmadik óráját, a friss kilencedikesekkel. Imádok mágiaórát tartani, szeretem a döbbent arcokat, mikor új varázslatot tanítok nekik. Castiel tartja nekik a második órát, szóval ebédszünetben beszámolt nekem. Dühödten ette az ebédjét.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Az a kis...- a fémdobozt úgy gyűrte össze, mintha papírból lenne.
- Egy fiú?
- Hozzáért és kanosan vigyorgott rá! Pedig ő még hozzá se szólt!
- Hol ért hozzá?
- A hátánál.- mondta szikrázó szemekkel.
- Ugyan már. Te sokkal mélyebben értél hozzám, mégsem néz rád az apám gyilkoló tekintettel.- mondtam és cirógattam a karját.- Egyébként ki az?
- Ő!- a fejével egy fekete hajú, zöld szemű srác felé intett.
- Mi a képessége?- kérdeztem a fiút méregetve.
- A tüzet tudja idomítani.- mondta megvetően, mire ördögi mosoly ült ki az arcomra.- Miben sántikálsz?
- Én? Semmiben! Csak mágiaórát fogok nekik tartani!- mondtam még mindig sátáni arccal.
- Tetszik, amikor ilyen vagy!- vetkőztetett le a szemeivel.
- Még nem láttál semmit, édes.- mondtam és megcsókoltam.
Amikor vége lett a kajaszünetnek, ráérősen mentem a terem felé. Az osztály szépen sorba állt és rám várt. Mi ütött ezekbe? Beengedem őket és becsukom magam után az ajtót. Egy rövidnadrágban és egy szellős ingben (persze volt alatta trikó) voltam. A lábamra egy bokacsizmát húztam fel. Az osztály elé sétáltam és felültem a tanári asztalra.
- Nos, a nevem Kate és én fogom nektek tanítani a mágiát négy évig.- egy fiú jelentkezett, mire intettem, hogy beszélhet.
- Nem fázik, tanárnő?
- 15 fokos testhővel te sem fáznál. Fagytündér vagyok egy kis angyalvérrel, tehát szárnyaim is vannak. A férjem a tesitanár, akivel előző órán is találkozhattatok.- mondtam mosolyogva.- Esetleg kérdés?
- Hány éves?- kérdezte egy lány.
- A lényeg az, hogy mindössze 20 évesnek nézek ki. Most pedig ti mutatkozzatok be!- mondtam és odamentem az első padsorhoz.
Hallgattam a neveket és memorizáltam őket. Kiderült, hogy a zöld szemű a Chris (Krisz) névre hallgat. Mindenki elmondta, hogy mi a képessége, ő tényleg a tüzet tudta idomítani. Mikor mindenki beszélt magáról egy kicsit, az egyik lány feltette a kezét.
- Láthatjuk a képességét?- kérdezte.
- Már azt hittem, meg se kérdezitek!- mondtam mosolyogva és kiengedtem a szárnyaimat, ami a terem szélességét végigérte.
A falakra jégvirágokat futtattam fel, ahogy a padokra is. A plafonról tűéles jégcsapok lógtak le, akár egy díszes csillár. Ja, és esett a hó. A hegyes fogaimmal mosolyogtam egyet.
- A lényeg az, hogy a jeget tudom uralni.- mondtam.- Most ti jöttök!
Chris tüze egy molyfinghoz volt hasonlítható. Ezzel még egy cigit is alig lehet meggyújtani! Kicsengettek, Camie pedig odajött hozzám.
- Anya, szupi volt az óra!
- Köszi, de most menj!- mondtam neki mosolyogva.
Szóval az első napja nem volt nagy durranás! De most elbúcsúzom tőletek! Gondoljatok rám, ha esik a hó.
Írói megjegyzés
Hát ennyi lett volna Kate története. Ez a blog az írásom fénypontja. 17000-nél több oldalmegjelenítést ért el, ezt pedig nektek köszönhetem. Remélem mindenkinek tetszett a történet. És ne búsuljatok, fogok még blogokat írni, csak nem biztos, hogy olyan nagy lesz a sikerük, mint ennek. Szóval imádlak titeket! Itt a másik történetem, ha valaki kíváncsi rá: A programok rabságában. Ne feledjétek: még találkozunk!
Írói megjegyzés vége