62. fejezet

A harc óta nem aggódom semmi miatt. Mondhatni nyugodt vagyok. De az egyik reggelem már el lett rontva. Hogy mivel? Azzal, hogy felébresztettek.
- Hahó, jégkirálynő!- ébresztgetett valaki.
- Mi van?- kérdeztem csukott szemmel.
- Nyisd ki a szemed és megtudod!- mondta a valaki.
A szememet kinyitottam, a hirtelen fény majdnem kiégette a retinámat. Viktort látom meg.
- Oh, szia! Örülök neked!- mondtam mosolyogva.- Mizu?
- Semmi, csak látni akartalak. A hasad már jó nagy!- mondta, én pedig karon ütöttem.
- Terhes nőnek ne emlegesd a súlyát!- morogtam.
- Akkor azt mondjam, hogy a melled a kétszeresére duzzadt?- kérdezte nevetve.
- Ez már hízelgőbb!- mondtam és felültem.
Kinyújtóztattam magamat és a decemberi hóesést figyeltem. Igen, már december van. Hol van még a június?... Akkorra jövendölte Dr. Jenkins a babát. Tényleg, ma vizsgálatra is kell mennem!
- Viktor, elkísérnél az orvoshoz?- kérdeztem.
- Persze! De először nem akarsz felöltözni?- kérdezte.
- Köszi, hogy szólsz!- mondtam és magamra kaptam (a fürdőben) pár ruhadarabot.
- Nem lesznek ezek kicsik?- kérdezte Viktor a hasamra mutatva.
- Ezt figyeld!- mondtam és a tetkóra tettem a kezem.
A hasam visszaalakult eredeti formájába. Fekete hajú barátom csak füttyentett egyet.
- A melledet nem tünteted el?- kérdezte poénkodva.
- Miért, nem állnak jól?- megráztam az ikreimet.
- Dehogynem!- mondta nevetve.
- Oké, menjünk! A doki leharapja a fejemet, ha kések!- mondtam és elindultunk.
A hó szakadt, de én mégis rövid ujjúban feszítettem. Meg is bámultak rendesen.
- Te nem fázol?- kérdezte végül a kísérőm.
- 15 fokos testhővel? Ugyan!- legyintettem.
- De -10 fok van!- mondta dideregve.
- Meg tudom akár ezt is oldani!- mondtam.
Koncentrálni kezdtem és védőburkot (ami energiából volt) vontam magunk köré. Láthatatlan volt, de védett. A hó nem esett ránk és én tudtam szabályozni ennek a buroknak a hőmérsékletét. Felemeltem olyan 5 Celsius-ra.
- Köszi!- mondta, már nem fázott.
Így sétáltunk végig az udvaron, végül az épületben lebontottam az energiát. A mágiám meglátszott, mivel a lépéseim nyoma odafagyott a padlóhoz. Viktor furcsállva nézte, ahogy a lábnyomokat felolvasztom. Benyitottunk az orvosiba, ahol meglepetésemre Nataniel feküdt. A láza az egekben lehetett, mivel vörös volt.
- Kate, rád van szükségünk! Nat 43 fokos lázzal küzd. Kérlek, segíts rajta!- mondta a doki.
- Máris, doktornő!- mondtam és leültem Nat ágya szélére.
A kezemet a csupasz mellkasára (ami meglepően kidolgozott volt) helyeztem. Forró volt, már elviselhetetlenül. A másik kezemet a homlokára tettem. Aprólékos varázslat, nem szabad elkapkodni.
- Ne fagyaszd le a szívét!- mondta rémülten az orvos.
- Nem fogom! Csendet kérek!- válaszoltam ingerülten.
Mély levegőt vettem. Ahogy a tüdőm megtelt levegővel, az agyam úgy telítődött bizonytalansággal. Emberen még sosem próbáltam! A bábut is lefagyasztottam! Mi tévő legyek? Hagyjam meghalni? Vagy próbáljam meg? Ahogy ezekkel a gondolatokkal küzdöttem, Nat megfogta a kezem.
- Bízom benned!- suttogta.
Ez a két szó bátorságot öntött belém. Nekikezdtem a hűtésnek. A létfontosságú szerveket el kell kerülnöm! A varázslathoz behunytam jégkék szemeimet. Csak a vérét kell egy kicsit meghűtenem. Csak szépen lassan! A szíve hevesen dobogott, ahogy az enyém is.
- Nat, nyugodj le!- parancsoltam, még mindig csukott szemmel.
A szíve lelassult. A lélegzése stabil lett, a véráramlat nyugodtabban haladt. Itt az idő! A bőre alá hatoltam, egyenesen az ütőérbe. Nekikezdtem a hűtésnek. A kezemet már nem égette a bőre. Mikor már megfelelőnek éreztem, leálltam. Kinyitottam a szemeimet és Nat fölé hajoltam. Arany szemei csukva voltak. Ne, ne! Túl gyors lett volna a hűtés? Vagy talán túl lassú? Az ujjamat odaszorítottam az ütőeréhez. Nincs pulzusa. Legördült az első könnycsepp. A doktornő lehajtott fejjel állt mellettem. Viktor nagy szemeket meresztett a szőke fiúra. Aztán keservesen kezdtem zokogni.
- Miért sírsz?- kérdezte egy lágy hang.
Vörös szemekkel lenéztem az ágyra. Nat pislogott rám nagy szemekkel.
- Nat!!!!- kiáltottam és megöleltem.
Ő vonakodva, de viszonozta az ölelést.
- Pihennie kell!- mondta a doki és elválasztott minket.
- Nem volt pulzusod!- kezdtem hadarva.
- Ha te túléled a lándzsadöfést, ami a szívedbe hatolt, én is kibírom a lázat!- mondta mosolyogva.
Elkezdtem nevetni. Örülök, hogy sikerült. Az orvos elhúzta a függönyt, engem pedig a nőgyógyászati székre terelt. Én várakozóan néztem Viktorra.
- Mi az?- kérdezte egy kis idő után.
- Kifáradnál?- kérdeztem.
- Ja, persze! Bocs!- mondta és kiviharzott.
Felültem a székre és széttártam a lábam.
- Idelent minden rendben!- mondta egy idő után a doki.- Most nézzük a hasadat.
Visszavarázsoltam a hasam és elkezdte ultra-hangozni. Megláttam a kicsikémet. A sírás kerülgetett. Az én gyermekem! Legördült pár könnycsepp, ahogy a felvételt néztem.
- Egészséges!- mondta a doktornő mosolyogva.
Én csak sírva bólogattam. Dr. Jenkins odanyújtott egy zsepit. Én mosolyogva elfogadtam. Szipogtam párat, miközben lekászálódtam a székről. Nattól elbúcsúztam és kimentem Viktorhoz. Beszélgettünk, majd beültünk egy sütire. Lassan eszegettem a csokitortámat. Közben Viktor sütijére jégvirágot futtattam fel. Vicces volt nézni, ahogy belekóstol a süteménybe.
- Mi a...?- mondta és a zúzmarára nézett a torta oldalán.
Én másfelé néztem.
- Kate! Jössz egy sütivel!- mondta.
- Miért, hiszen teljesen jó! Cseréljünk!- mondtam és megcseréltem.
- De te csak két falatot hagytál!- mondta pampogva.
- De én szeretem a jeges sütit!- mondtam és belekezdtem.
Viktor tekintetét látva megsajnáltam és vettem neki egy tiramisut, amit örömmel el is fogadott. Kacarásztunk, amikor Castiel lép be a cukrászdába, látszólag dühösen...