72. fejezet

Idegesen vártam, hogy hazaérjenek. Hunter és Camille velem volt, a hótigris összebarátkozott a gyerekemmel. Elálmosodtam a nagy várakozásban, így lefeküdtem aludni. A hótigrisem mellém telepedett, Camille pedig a kiságyában alszik. Simogattam az állatkám fehér szőrét.
- Mi lesz, ha elveszítem?- kérdeztem kétségbeesetten.
A tigris megnyalta az arcomat, mire mosolyognom kellett.
- Tudom, ti velem lesztek!- mondtam és megpusziltam a fejét.- Jó éjt, Hunter!
Lekapcsoltam a villanyt és a tigrisemet átölelve elaludtam. Olyan hajnali 2 óra felé ajtónyikorgás hallatszott. Tágra nyitottam kék szemeimet. A lépések egyre közelebb értek, a tigrisem morgott mellettem. Ijedten kapcsoltam fel a lámpát. Castiel volt az, kótyagosan ásított egyet.
- Nyugi Hunter, ez csak Castiel.- vakartam meg a fejét.
A vörös csak nagy szemeket meresztett az ágyban lévő tigrisemre.
- Hogy kerül Hunter az ágyba?- kérdezte egy kis csend után.
- Ő vigyáz ránk. Meg magányos is voltam.- mosolyogtam rá a vörös démonomra.
Ő csak mosolyogva elment fürödni. Kinyújtóztattam magamat, a tigris is elnyúlt az ágyon. Átöleltem a tigrist, akár egy nagy plüssfigurát. Dorombolni kezdett, akár egy cirmos kiscica. Én mosolyogva és behunyt szemmel hallgattam. Hunter hirtelen kicsusszant a kezeim közül. Mikor kinyitottam a szemem, már Castiel feküdt a helyén. Ti kis összeesküvők! Hunter a lábunknál feküdt. Mosolyogva aludtam el. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a fejemet. Ez a valaki pedig vörös hajkoronával rendelkezett.
- Kate, összenyomsz!- mondta elhaló hangon.
Kinyitottam a szemem és teljes testemmel Castielen feküdtem. Lekászálódtam róla és felültem.
- Milyen volt a legénybúcsú?- kérdeztem álmos hangon.
Kérlek szépen, ne mondd azt, hogy összefutottál Debbel! Így imádkoztam magamban.
- Jó.- mondta kifejezéstelen hangon.
- Akkor másképp kérdezem. Összefutottál Debby-vel?- kérdeztem a szemébe nézve.
- Míg Lys elterelte a figyelmét, belebújtam Leigh pulcsijába, így nem vett észre.- mondta. Majd elmosolyodott.- Féltékeny vagy, cicám?
- Mi?! Dehogy!- fordítottam el a fejemet.
Kiültem az ágy szélére és meztelen talpamat a plüss szőnyegbe süllyesztettem. Ő átkarolta a derekamat és a vállamra tette a fejét.
- Biztos? Nekem nem úgy tűnik.- húzódott még nagyobb mosolyra a szája.
Én elfordítottam tőle a fejem. Elkezdte a nyakszirtemet csókolgatni, szépen lassan cirógatta a hátamat. Beleborzongtam az érzésbe. Elmosolyodtam és hirtelen megfordultam. Castiel ölében voltam, így meglepte a dolog. A lábaimmal átfogtam a derekát, majd ledöntöttem az ágyra. Szájon csókoltam. de úgy, hogy beleszédültem. Értette, hogy mit akarok, így a kezével megindult a combom felé. Kopogás hallatszott, amire hirtelen felkaptam a fejem. Legurultam Castielről, aki felült. Felvettem a köntösömet, nehogy pizsamában nyissak ajtót. Szélesre tártam az ajtót és persze, hogy Rosa széles mosolya fogad. Ki másé? Castiel is feltűnik mögöttem, odanyújt egy pulcsit Leigh-nek.
- Kösz, haver, megmentettél!- mondta egy sóhaj kíséretében.
- Szívesen.- átvette a pulcsit.
- Kate, gyere, a menyasszonyi ruhához Leigh-nek le kell vennie a méreteidet.- mondta Rosa a párjára pillantva.
- Persze, máris!- mondtam.
- Ha meglesed a melleit, kinyírlak!- sziszegte Castiel.
- Nyugalom, melltartóban veszek méretet.- bólintott Leigh.
- Rendben, már megyek is. Csak egy pillanatot kérek!- mondtam és becsuktam a nehéz tölgyfaajtót.
Villámsebességgel kaptam magamra valamit. Castiel ott dühöngött mellettem.
- Figyelj, Castiel, kellenek a méretek. Nem akarok egy krumplis zsákban az oltár elé állni.- mondtam.
- De miért nem női szabó?
- Mert azt meg én nem tűrném meg, mikor méretet vesz rólad az öltönyhöz. Ezért kértem meg Leigh-t.- mondtam és szembenéztem a szürke szemekkel.
- De nekem van öltönyöm!- mondta Castiel, mire ránézek, amolyan "ne kamuzz" tekintettel.- Jól van, fekete farmer és fehér póló.
- Az nem öltöny. Mindjárt jövök, puszi, szia!- már kint is voltam az ajtón.
Rosa és Leigh nevetve hallgatták a kitörésemet Castiel féltékenykedéséről.
- Van is mire féltékenykednie. Ha nem volna Rosa, összejönnék veled.- mondta Leigh és rám kacsintott.
- Hé, hé! Itt vagyok!- mondta Rosa és Leigh-hez simult.
- Igen, itt vagy!- mondta és megcsókolta a barátnőmet.
- Csajszi, azt ne mond, hogy nem szoktál féltékenykedni!- mondta Rosa, miután nyálat cseréltek.
- Nem!- Leigh rám nézett felhúzott szemöldökkel.- Na jó, egy kicsit...- most Rosa nézett rám arany szemeivel.- Oké, minden lányt leszúrok a pillantásommal, aki az én vörös démonomhoz közel merészkedik. Így jó?
- Tökéletes a megfogalmazás!- mondta Rosa és lepacsiztak Leigh-el.
Elmentünk egy tanterembe, ami most üresen állt. Ott volt már minden mérőszalag és cérna, anyag és masnik... Beálltam egy üres helyre és elkezdtem vetkőzni. Mikor fehérneműben voltam, Leigh lemérte a mellbőségem. Egy kicsit elidőzött vele, de aztán füttyentett egyet. Rosa beleütött a karjába, amin csak nevetett. Lemérte a derékszélességemet, illetve meghallgatta az igényeimet. De Rosa már mondani kezdte.
- A ruha tele legyen fodorral, egy kis csillám legyen a szoknyáján és...- kezdte hadarni, de én félbeszakítottam.
- Rosa, ez az én esküvőm. Nem szeretnék semmi csicsásat, sosem állt jól az a habos-babos ruha.- mondtam, mire bólintott.
- De a koszorúslányoknak tervezhetem én?
- Persze, éppen mondani akartam!- mondtam nevetve.
Leigh elővett egy lapot és vázolni kezdte a ruhát az igényeim alapján. Rosa attól függetlenül még egy kicsit belekotyogott, de jó ötletei voltak. Végül Leigh azzal búcsúzott el, hogy két hét múlva rám igazítja. Lassan és keservesen telt el az a két hét. Boldogan mentem le végül ugyanabba a terembe. Leigh és Rosa mosolyogva mutatták meg a ruhát.
- Hadd vegyem fel, légyszi!!!!!- sipítoztam akár egy kislány.
Rám adták és mikor rám is igazították, elállt a szavam.
- Leigh, isten vagy!- borultam a nyakába.
- Vigyázz a ruhára!- tolt el magától, mire nevetni kezdtünk.
Így néz ki a ruhám:

Ebben fogok oltárhoz vonulni! Alig bírtam nyugton maradni, amíg leszedték rólam a ruhát. Mivel Rosára bíztam a koszorúslányok ruháit, így Leigh azokkal is végzett.
- Mutasd meg!- könyörögtem neki.
- Oké.- mondta és Rosa előhozta az egyiket.
Ránéztem és azonnal beleszerettem. Imádlak, Rosa, komolyan.
Így néz ki a koszorúslányok ruhája:

(Tudom, hogy befigyel a Vatera, de azt ne nézzétek, köszi!)
Izgatottan mentem vissza az immár 5 hónapos gyerekemhez. Igen, gyorsan repül az idő. Úristen! Megházasodom! Lejtettem egy kisebb örömtáncot a lakosztályunk közepén, mikor Castiel belépett. Én abbahagytam és lassan hátranéztem. A nyakába ugrottam és szétcsókoltam az arcát.
- Mi ez a nagy öröm?- kérdezi, de még mindig ölel.
- Láttam a ruhámat és isteni! Leigh nagy király!- mondtam.
- Ja, nekem is nemsoká le kell mennem és felpróbálni az öltönyt.- mondta a száját húzogatva.
- Csak a lagzi erejéig kell hordanod, aztán...- huncutul mosolyogtam rá.- Rosáék bevállalták, hogy vigyáznak a kicsire egy egész hétig. Apától pedig ajándékba kapjuk a nászutunkat.- ma beszéltem vele és nagylelkűen felajánlotta, hogy állja a nászút költségét. Ő választotta ki, hogy hova megyünk.
- És hová megyünk?- kérdezte mosolyogva.
- Apám választja. Még ma beszélek vele.- mondtam.
Ő megcsókolt és ledöntött az ágyra. Most viszont Lys nyitott be. Összeesküvés, vagy mi?! Alig várom, hogy lássam Castielt öltönyben! Na, találjátok ki, hova küld minket az én egyetlen apucikám... Amikor meghallottam, visítozni kezdtem a telefonba. A Bahamákra megyünk! És már csak néhány nap és itt az esküvő!