20. fejezet

Vasárnap hajnal van. Reggel 3 óra van, de nem bírok aludni. Felkeltem és kinyitottam az ablakot. Beáramlott egy jó adag hideg levegő, amitől csak éberebb lettem. Az udvaron csend honol, amit néha megszakít a tücskök dallamos ciripelése. Kezeimet az ablakpárkányra tettem és kihajoltam. Felnéztem az égre és egy hullócsillagot pillantottam meg. Behunytam a szemem és elmormoltam a kívánságomat.
- Bárcsak fény derülne a titokra!- mormoltam csukott szemmel.
Mikor kinyitottam a szemeimet, megláttam két emberalakot közeledni. Két srác volt. A hold megvilágította az arcukat, de nem ismertem fel őket. Fülelni kezdtem.
- Erre kanyarodtak be!- suttogta az egyik.
- Ez lenne az a híres szörnyiskola, ahova Arminékat küldték? Rozogának tűnik!
- Pedig még mindig itt tartják őket! Remélem, hogy sikerült belőniük a fagytündért!
- Az már rég kihalt, nem?- kérdezte a másik.
- Állítólag itt van egy példány! Egy kis 9.-es lány az!
- Nem sok vizet zavarhat! Még nem is tudja használni a mágiát!
A párkányt annyira markoltam, hogy az ujjaim kifehéredtek. Megálljatok, jöttök még az én utcámba! Utálom, ha ennyire semmibe néznek! A fiúk hirtelen felém néztek, én pedig lebuktam az ablak alá. Újból kezdődött a sutyorgás.
- Láttál valamit, Erik?- kérdezi az egyik.
- Biztos csak képzelődtem!- rázza a fejét a fekete hajú.
- Ha te mondod!
Arrébb mentek, így nem hallottam őket. Vérfarkasok?! Itt?! Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy pólót. Leszaladtam az aulába és csak figyeltem. Érzem a szagukat! Szinte berobbantam az orvosiba.
- Jöttek a vérfarkasbandáért!- mondtam hadarva.
- Ki?
- Valami Erik nevű és a haverja.- mondtam és a mindig vidám doktornő arca lesápadt.
- Eriket mondtál?- kérdi remegő hanggal.
- Igen, egy fekete hajú fiú.
- Ez ő! Riaszd a lánykolesz minden tagját, menj!11-es riasztás van!- mondta és felpattant a székéből.- Az éj démona itt? Bajban vagyunk!- motyogta.
Kiszaladtam az ajtón és felbaktattam az emeletre. Benyitottam minden szobába és bekiáltottam.
- 11- es riasztás!!!!!- kiáltottam és minden szobában tudták, hogy mit jelent.
Egyből elkezdtek öltözködni és leözönleni az aulába. Mikor mindenkit felvertem, én is lementem. Az összes tanár, illetve az összes diák lent volt. Az igazgatónő méltóságteljes hangja töltötte be a teret.
- Figyelem! Minden diák haladéktalanul menjen az alagsorba, kivéve Castiel és Ella, Kim, illetve Kate. A többiek kövessék a tanárokat, az említett négy személy pedig jöjjön ide!
A diákokat elvezették, mi pedig odamentünk a dirihez. Csak néztünk egymásra meglepetten, mikor az igazgatónő megszólalt.
- Maguk menjenek ki, őrizzék a bejáratot! Castiel a főnök, ő osztja a parancsokat! Vita nincs, csak cselekvés!- mondta a diri és elviharzott.
Mi kimentünk a bejárathoz és körbeálltuk Castielt.
- Oszd az észt, bátyó!- mondta Ella.
- Két csapatra oszlunk! Erő és ész egy csapatba kell, hogy kerüljön. Így a csapatok: Én és Ella, Kim és Kate!
- Hé, és melyikünk az ész?- kérdezte Kim.
- Te. Kate, ha bedurvul, nem tudjuk megállítani.- mondta Castiel és mosolyogva rám nézett.
- Jól van, hogy bejön, de ennyire! Inkább menjünk!- mondta Ella és Castiel válaszolni akart, de a húga elráncigálta.
- Ezek is megbuggyantak! Gyere, csajszi!- mondta Kim és sétáltunk egy darabig.
- Ki ez az Erik?- kérdeztem mit sem sejtve.
- Ő a rivális suli "titkos fegyvere". Hagyományosabb nevén az éj démona. Azt beszélik, hogy állati ösztönei vannak!- mondta Kim sejtelmesen.
- Akkor elő kell hoznom az állati énem?- kérdeztem Kimet mosolyogva.
- Igen. Csak a durvábbat!- mondta és elnevettük magunkat.
Lehunytam a szemem és elkezdtem koncentrálni. Teret akartam hagyni az ösztöneimnek. A telihold érzését akartam. Valahol mélyen, a lelkem legmélyebb bugyrában ott volt. Arra várt, hogy ismét kiszabaduljon. Én önként adtam neki a kulcsot. Az érzés szétáradt bennem, teli lettem erővel. Kinyitottam a szemem és Kim meghökkent.
- Kék fénye van a szemednek!
- Hmmm... tudom! Nagyon jó érzés!- gonoszan elvigyorodtam, a hegyes fogaim kivillantak.
- Indulhat a vadászat?- kérdezi és neki is vörösre váltott a szeme.
- Bármikor!- mondtam és futni kezdtünk. Egymás mellett vitt az utunk, mikor egy sikolyt hallunk meg.
A hang irányába fordulunk és ő az. Ella derekára valami sötét, árnyékszerű lény rátekeredett. Erik vigyorogva áll mellette és méregeti Ellát. Castiel a társával, egy fehér hajú egyénnel harcol. Kimmel lefékeztünk és a démon felénk fordult. A szeme megcsillant, ahogy rám nézett. A száját állatias vigyorra húzta.

Lila szemei izzottak, akárcsak nekem. Kézzel fogható volt a köztünk lévő feszültség, amit a belőle áradó kíváncsiság és a belőlem áradó düh alkotott. Kim eltűnt mellőlem, Castielnek ment segíteni. Farkasszemet néztem az éj démonával, ő közben Ellát szorította. Aztán a gúnytól csöpögős hangján megszólalt.
- Lássuk, hogy mit tudsz, fagytündér!
A gyomrom beleremegett, ahogy kimondta a fajtámat. Nem hozhatok szégyent az őseimre, még ha gonoszak voltak, akkor sem! És most pont erre a gonoszságra van szükségem, ami őket is éltette.