Éppen atyámhoz megyek reggelizni. Az ódon kastély falai barátságosan mosolyogtak rám. Kék hajam loknikba csavartam, a kedvenc piros ruhámat vettem fel. Ahogy sétáltam, egy férfihangra lettem figyelmes. A társalgóból jött. Kíváncsi természetemhez híven közelebb mentem az ajtóhoz. Egy férfi, illetve egy női hang beszélgetett.
- Charles (Csárlsz), hogy merészeli ezt tenni?! Engem elutasít a húgomért?! Hallatlan!- mondta a kényeskedő női hang. Egyből ráismertem, a nővérem volt az: Beatrix. És hogy ki az a Charles? Fogalmam sincs.
- Madame, nem úgy értettem! Maga vonzó nő, de...- mondta, de szerencsétlen férfivel ordibálni kezdett Beatrix.
Eltávolodtam az ajtótól. Ez az ember akár engem választ, akár nem, az én szívem már másé... Nagyot sóhajtottam, már az emlék is mosolygásra késztetett. Tovább ballagtam, le atyámhoz. Mikor leértem, atyám hidegen rám mosolygott. Anya még nem jött le, így leültem.
- Lányom, mikor házasodsz meg?- kérdezi hirtelen apa, összerezzentem.
- Miért kérdi, drága atyám?- kérdezem már-már dadogva.
- Már 16 éves vagy, lassan öreglány! Jönnek a kezedért a szebbnél szebb kérők, de te mindegyiket elutasítod. Jó lenne ha megállapodnál!- mondta apám haragosan, végszóra megjelent anya is.
- Jaj, drágám! Ne siettesd! A jó választáshoz idő kell, nem mehet hozzá mindenféle jött-menthez!- mondta anya és helyet foglalt a velem szemben lévő puha bársonyszéken.
- Remélem, nem tervezel semmit, miközben Berlinben leszünk!- mondta atyám haragosan.
- Mikre gondol atyám?! Bezárkózom, ahogy mindig is szoktam!- mondtam sértett arcot vágva.
Pontosan azt terveztem, amit atyám mondott. Nem érdekelnek a különféle nemesek, sem grófok vagy hercegek! Az én szívem csak egy személyért dobog. Még beszélgettem a szüleimmel, amikor megjelenik a dühös nővérem. Éjfekete haja repkedett a levegőben, ahogy édesapánknak panaszkodott a legújabb kérőmről. Bőre fehér, akár a friss hó, szeme kék, mint az enyém. Beatrix nővérkémet a kérők rémeként emlegetik a szomszéd falukban. Megjelenésével megbabonázza a kérőket. Ő volt a megtestesült csábítás női kiadásban. Egy gyönyörű nyaklánc fityegett a nyakában, a családi örökség. Egy nyakék, amiért a kincsvadászok meg is ölnék egymást... Nem is a nyaklánc, maga a rajta lévő medál a fontos. Csodaszép borostyán a közepe, de van benne egy hideg csillogás. Valaki néha kéknek, zöldnek, lilának látja az egyébként sárga drágakövet. A nővérem leült mellém, sosem voltunk jóban. De érzem, hogy valamiben sántikál... Gonoszan néz rám, ahogy a tea felett rám villan a tekintete. Az angyali arca ilyenkor eltorzul, maga az ördög is megirigyelhetné. Pár nap elteltével a szüleim elvitték a nővéremet Berlinbe, udvarlóra vadászni. A kastély üresen állt, mikor felébredtem. Erre vártam. Felvettem egy parasztlány öltözetet és kisiettem a rétre. Megláttam őt! A szívem hevesebben vert, a vágy fűtötte minden porcikámat. Ő volt az, John, a lovászinas és életem szerelme. Én nemes létemre nem szabadna még rá néznem se, mint fiúra. De mikor megláttam azt a kék szemet, minden aggályom elszállt.
- Úgy hiányzott, kisasszony!- suttogta a fülembe.
- Te is nekem! És hívj Scarlettnek!- mondtam nevetve.
- A szüleid nincsenek itthon?- kérdezi, miután elváltunk egymástól.
- Nincsenek. Istenem! Mi történt veled?!- kérdeztem és megtapogattam a sebet az arcán. Ő csak felszisszent.
- A lovász megelégelte az állandó ábrándozásaimat.- csak ennyit válaszolt.
- Azért van a kötés is a szemeden?
- Igen.
Ez volt a sokadik találkozásunk.
"4 évvel később: Scarlett szemszöge"
Az eső zuhog. Meztelen talpam alatt slattyog a nedves talaj. Mellettem John fut, kezemben a törvénytelen gyermekünk. A kisfiú édesen gőgicsélt a karomban, miközben eszeveszetten futottunk az erdőn keresztül. Ez is Beatrix műve! Nem hittem volna, hogy ilyesmire képes lehetek. Csak úgy megfagyott... Édesanyám, annyira sajnálom! A ruhám piszkos volt, hajam az arcomhoz tapadt. Az arcomon vegyesen csorogtak az eső- és a könnycseppek. Mögöttünk dühös tömeg üvölt, vezérük az apám. Egy szirttetőn lévő erdőbe érkeztünk. Az üldözőink lemaradtak, de mi futottunk. Beatrix, testvérem, miért tetted ezt? Miért jó ez neked? Miért ül arcodon elégedett mosoly, mikor én szenvedek? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, majd a kisfiamra néztem. Erősen magamhoz szorítottam, ne érje annyira az eső. Már mindannyian teljesen átáztunk. Mikor a szirt szélére értünk, lefékeztünk. Hátrafordultunk és nem messzire voltak az üldözők. A kő ropogott, ahogy a sok ember futott felénk. John kezébe nyomtam a gyermeket.
- Fuss, menjetek!- kiáltottam.
- És te?
- Én ezt a kört nem élem túl. Vagy mindnyájan, vagy csak én.
- Miket beszélsz, Scarlett! Nem hagylak itt!- mondta dühösen John.
- Dehogynem! Vidd a kicsit biztonságba, távol innen! Éljetek úgy, mint egy igazi család!
- Nélküled nem teljes!- mondta és magához szorított.
Még egyszer, utoljára beszívtam az illatát. Mikor felnéztem rá, az ajkunk egy csókban egyesült. A szememből ömlött a könny.
- Menjetek!- kiáltottam és szembefordultam a dühös tömeggel.
John elfutott a kisfiunkkal, a tömeg odaért. Körülvettek a sziklaszirten. Valamiért egy szemtelen mosolyra húztam a szám. Induljon a tánc. Jeget növesztettem, romboltam, fújtam, törtem, repesztettem és így tovább... De aztán elfogytam. Túl sok volt. Térdre rogytam, elfogyott az erőm. Beatrix közeledett felém, kezében egy vasvillával. Egy hatalmas lendülettel keresztül döfte a szívemet. Villámlott egyet, így láthattam a testvérem arcát. Gunyoros mosolyt láttam, amitől könnybe lábadt a szemem. A lábát a vállamra helyezte és letaszított a magas szirtről. Még zuhanás közben feltettem magamban az utolsó kérdést: Beatrix, miért gyűlölsz engem? De erre már soha többé nem kaptam választ...
"Kate a jelenben"
- Nem tudnak erről a lányról semmit?- kérdeztem a dirit.
- Semmit. Ha sikerül lefordítanunk a naplót, amit találtak Dimitrivel, akkor megtudunk róla egyet s mást.
- Köszönöm a tájékoztatást a mintámról. Viszlát!- mondtam.
- Üdv újra itt!- mondta, mielőtt becsuktam volna az ajtót.
Scarlett Snow? Elég fiatalon halt meg... Egy hirtelen ötlettől vezérelve az utam a könyvtárba vitt. Megálltam az ajtó előtt és meghallok mögülem egy hangot.
- Kate?- kérdi bátortalanul az illető. Megfordultam és Roxi állt tág szemekkel.
- Igen. Roxi, úgy hiányoztál!- mondtam és egymás nyakába borultunk.
- Te is nekünk! Sindy is nagyon maga alatt van mostanában...
- Akkor majd reggelinél talizom vele!
- Az nagyon jó lenne! És segítenél nekem?
- Persze! Mi lenne az?
- Dalt kéne választani, de nem tudom, hogy melyik legyen. Szerinted?- elém tett 5 dalt.
Ezen eldilemmáztunk egy darabig. A végén 3 számot választottunk és kifizettük. Felmentem koleszba és fáradtan ledőltem az ágyamra. Vajon mi az a nagy titok, ami körülleng? Fogalmam sincs... De muszáj lesz bemennem a könyvtárba! Holnap elintézem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése