42. fejezet

Írói megjegyzés
Köszönöm mindenkinek, aki olvassa Kate történetét. Hálás vagyok Kovács Laurának, aki népszerűsítette a blogomat, nélküle nem jött volna össze, így ezt a részt neki ajánlom! Kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Nyílt a hatalmas vasajtó. Nem emeltem fel a fejem, csak amikor meghallottam a hangját.
- Kelj fel, ne sajnáltasd magad!- mondta egy erős hang.
- Lysander?- kérdezek vissza.
- Nem, Pedomaci! Persze, hogy én vagyok!- mondta és felrántott a földről.
- Mit keresel itt?- kérdeztem a fiútól.
- Tudom, hogy milyen cipőben jársz most!- mondta és nekitámaszkodtunk a korlátnak.
- Hogyhogy?
- Engem is kőszívűnek tartottak. Aki minden érzelem nélkül gázol át a lányok érzésein...
- Ugyanez van velem is, csak én a fiúkat tudom elcsábítani.- nevettem fel keserűen.
- Adtál rá okot, hogy ezt gondolják?- kérdezett vissza, mire elfordultam. Ő ezt észre is vette. A könny még mindig csorgott a szememből. Nem szóltam semmit.- Kate... ugye nem...?
- Nem őt csaltam meg.- mondtam, mire felsóhajtott.
- Akkor jó! Várjunk... akkor kit?- esett le neki a tantusz.
- Téged.- nehezen mondtam ki, de megtörtént.
Ő csak nyelt egy hatalmasat, majd hosszú ideig a semmibe bámult. Csalódottság tükröződött az arcán. A lelkiismeret furdalás egyre csak erősödött, mikor megszólalt.
- Lefeküdtél valaki mással?- kérdezte elhaló hangon.
- Nem. Csak szív és érzelem nélkül csábítottam. Egy cél érdekében...- mondtam a semmibe meredve.
- Akkor mi történt?- kérdezte.
Elmeséltem neki mindent. Az egész estét Arminnal, a farkasbandával, mindennel. Jó volt kiönteni a szívemet. Mire befejeztem, úgy éreztem, nagy kő gördült le a szívemről. A hó csak esett, mi pedig beszélgettünk. Csak most nézem, hogy milyen jóképű, mikor mosolyog. Ahogy a fakó haja keretezi az arcát, az arcán a felemás szemek... De nekem csak az én démonom kell!
- Szólok pár jó szót az érdekedben, rendben?- kérdezte féloldalasan.
- Köszönöm!- mondtam hálásan.
- Mit?
- Azt, hogy meghallgattál. Sokat jelent nekem.- mondtam, ő pedig mosolyogva távozott.
Én pedig nekifutottam és leugrottam a korlátról. A levegőben kinyíltak a hatalmas szárnyaim, amikkel csináltam pár csavart a levegőben. Az adrenalin száguldozott bennem, pár röpke pillanatra feledtetve azt, hogy lehet elvesztem életem szerelmét. Beléptem az épületbe, azon belül is a mosdóba. Rendbeszedtem magam, mikor Rosa lép be a helyiségbe.
- Kate, hol voltál?- rohan nekem a barátnőm.
- Csak egyedül kellett lennem.- mondtam halkan.
Ezt kitárgyalva léptünk ki a mosdóból. Ahogy mentünk a folyosón, valaki hirtelen elkapja a karomat. A támadómat látva Rosa elmosolyodik és tovább megy. Az erős kéz továbbra is erősen tartja a csuklómat. Elhúz az egyik elhagyatott sarokra, majd odanyom a falhoz. Pár vörös tincs lógott bele a képbe. A sulinak ezen a részén még nem is voltam, sötétben voltunk.
- Lys mindent elmondott...- mondta hidegen.
- A kis szószátyár...- mondtam mosolyogva.
- Lényeg az, hogy ha csak hülyíted a fejemet, jól csinálod!- mondta és a mondatot egy csókkal zárta le.
- Nem hülyítelek...- mormogom és ő elmosolyodik.
Amilyen csókot kaptam tőle, azt soha nem felejtem el. Tele volt érzelemmel, szenvedéllyel és vággyal. Ahogy a puha ajkak az enyémhez préselődtek, azt hittem ott helyben elolvadok. A számról lement a nyakamra, amit további csókokkal halmozott el. Én néha-néha belenyögtem, most már biztos. Kívánom Castielt. Ez több, mint testi vágy. A dekoltázsomra tért rá, aminek minden centiméterét kényeztette. A karommal átkaroltam, úgy húztam közelebb. A lábaimmal körbefontam a derekát, amitől éreztem, hogy elmosolyodik. Amikor egy pillanatra elvált tőlem, fordítottam a helyzeten, most ő volt a falnak szorítva. Az arckifejezése meglepettségről árulkodott. Végigcsókoltam az arcvonalát, rátértem a nyakára. A bőre puha volt és forró. Érezni lehetett rajta a férfias arcszesz illatát... Gyengéden harapdálni kezdtem a puha bőrt, amit nyögdécseléssel fogadott. Élvezte, nagyon is. A pólója alá csúsztattam a kezem, a hasát simogattam, miközben csókoltam a nyakát. A combom az ágyékához ért, de most nem számított. Csak ő volt meg én. A kezét a felsőm alá dugta, úgy húzott közelebb magához. Aztán hirtelen a kezemmel a feje mellett támaszkodtam meg. Elváltam tőle, mindketten kipirulva néztünk a másikra. Beharaptam a szám szélét és távolabb mentem Castieltől. És pont megszólalt a csengő, jelezve, hogy ideje órára menni.
- Gyere, menjünk órára!- mondtam és kijöttem a sarok mögül.
A nap további része vidáman és könnyedén telt. Minden órán azon kapom magam, hogy újra beleélem magam az előbbi jelenetbe. Castiel végig kanosan bámult. A buli is érdekesen fog zajlani, az biztos!