54. fejezet

A nővéremmel elmotoroztunk a szülői házba, ami üresen állt.
- Mit csinálunk itt?- kérdeztem.
- Megkapod a szülinapi ajándékod tőlem. Még nem akartam odaadni, de most szükséged lesz rá!- mondta és kinyitotta a garázsajtót.
Egy vadiúj motor pihent a garázsban!
- Kipróbálhatom?- kérdeztem tapsikolva.
- Persze, hiszen a tiéd!- mondta Bea.
Én boldogan odafutottam újdonsült járművemhez. Szinte hallottam, hogy Castiel fel akar rá szállni. Castiel... Nagyot sóhajtottam. Azt írtam neki, hogy legyen boldog. De a szívem szakad meg, ha arra gondolok, hogy egy másik lánnyal van. Egyből lekonyult a szám, amit a nővérem észre is vett.
- Mi a baj?
- Castiel...- mondtam.
- Még visszatérsz! Csak tanuld meg irányítani az erődet.- mondta Bea.
- Jó, igazad van.- mondtam nehezen.
Felpattantam a motoromra és mentem vele egy kört. Az adrenalinlöket hatalmas volt. Mikor visszaértem, Bea is a motorján ült.
- Gyere, meló van!- mondta és én követtem.
Pár várossal arrébb álltunk meg. Egy sztriptíz bár előtt parkoltunk le.
- Ezt nem mondod komolyan!- mondtam.
- Dehogynem! Mi leszünk az új táncosok!- mondta Bea és a hátsó ajtó felé vette az irányt.
Én kelletlenül, de követtem. Pár szót beszélt a tulajjal, majd bementünk az öltözőbe. Én egy bőrszerkót kaptam. Egy szoknya és egy keresztpántos top. A csávó szerint csak táncolnom kell. Bea választotta a kihívóbb szerelést, ami egy minirövidnadrág és egy csipkemelltartó volt. Én még kaptam egy korbácsot is.
- Szép kis testvérek vagyunk!- mondta nevetve Bea.
Együtt kell táncolnunk. Felkonferáltak minket, majd kimentünk. Nem volt nehéz lenyűgözni őket. Nem voltak józanok, szóval már a látványunktól is beindultak. Lámpalázam volt, de megnyugtatott, hogy a nővérem velem van. Tánc után a függöny mögé mentünk.
- Nézd, ő a célpontunk!- mondta Bea és egy öltönyös csókára mutatott.
Éppen egy lánytól kapott öltáncot, csak úgy szórta a pénzt. Odamentünk hozzá és bedobtuk magunkat. El is kísértük az egyik szobába, majd becsuktuk az ajtót. A koma már aligha mondható józannak, így könnyű dolgunk volt. Felfeküdt az ágyra, én pedig odafagyasztottam a kezét a vashoz. Nem tudott menekülni. A nővérem fölé mászott, elkezdett mormolni valamit.
- Nézz a szemembe bűnös lélek, éld át azt a kínt és fájdalmat, amit másoknak okoztál! A pokol tüze égessen ki testedből, ítélet vár rád!- üvöltött a kíntól a férfi.
Mikor Bea az utolsó szót is kimondta, elcsendesült minden. Kiégette a férfi lelkét.
- Gyere, mielőtt rátalálnak!- mondta Bea és kiugrottunk az ablakon.
Felpattantunk a motorunkra és elhajtottunk. Sokáig élt bennem a férfi arcán lévő kín.
Ez volt az első, de nem az utolsó melónk. Utcán is kaptunk el embert, sőt még bálon is. Aztán, mikor motorozunk egy kihalt úton, egy ember sétál elénk. Egy 30 éves férfi lehetett. Megállt, mire mi is.
- Mizu, főnök?- kérdezi Bea.
- Ez lenne a húgod, Bea?- kérdi a férfi rám mutatva.
- Igen, ő az. Ő segít nekem.
- Tudom, ezért vagyok itt.- mondta, én pedig leszálltam a motorról.- Tűz és Jég teljes szinkronban. Jó kis csapatot alkottok ti ketten!
- Ki maga?- kérdeztem.
- Az ördög.- mondta nemes egyszerűséggel.- Tetszel nekem! Kegyetlen vagy és erős, mégis tudsz uralkodni magadon. Egy alkum van a számodra.
- Mi lenne az?- kérdeztem.
- Odaadom azt az erőt, amivel a testvéred is bír, cserébe csak azt kérem, mondj le a mostani erődről.- jó ajánlatnak hangzik. Mégis, valami nem stimmel.
- Még meggondolom.- mondtam.
- Mit kell ezen gondolkodni?
- Még van egy kis elintézetlen ügyem. Ha készen állok, jelentkezem.- mondtam és visszaszálltam a motorra.
Beindítottam a motort. Nos, igen. Egy kicsit megváltoztam a nővérem közelében. Határozottabb lettem és hidegvérű. Azóta is arra készülök, hogy visszamenjek a barátaimhoz. Megtanultam kontrollálni az erőmet. Felfedeztem emellett új képességeket is. Ahogy beindítottam a motort, a szemem izzani kezdett. A motoron egy csillogás ment végig, a belső szerkezete kéken kezdett világítani. A kormánya jégtömbbé változott, úgy markoltam meg. A burkolata pedig kis jégtüskéktől lett szúrós. A férfi tapsolni kezdett lassan és vészjóslóan.
- Ezt nevezem!- mondta egy gonosz mosoly kíséretében.- Ez az angyalvér?
- Dehogyis. Én fagytündér vagyok, nem angyal!- nevettem fel.
A motorom felbőgött, a nővérem követett. Az ördög elengedett minket.
- Jó voltál, húgi! Készen állsz!- mondta a nővérem.
Ezt a mondatot vártam már másfél éve.
- Ünnepeljük meg!- mondtam és mosolyogni kezdtünk.
- Irány a bár!- mondta.
Van egy törzshelyünk, amit csak bárnak neveztünk el. Ez egy kisebb vendéglő, ahol lehet szeszes italt kapni. Én maradtam a szokásos jégkásámnál, Bea pedig rendelt egy vodkát.
- És mi van ha nem mehetek vissza?- kérdeztem a vöröske nővéremtől.
- Visszamehetsz! Már másfél éve, hogy kicsaptak. Beszéltem a dirivel is.
- Ő mit mondott?
- Ha rendesen tudod kezelni a varázserődet, lehet róla szó.
- Akkor igyunk arra, hogy tudom irányítani az erőmet!- koccintottunk, én a jégkásával, ő pedig a vodkájával.
Augusztus utolsó hetében járhattunk ekkor. Már ki voltam éhezve. Hogy kire? Castielre. Ha viszont összejött valaki mással, békén hagyom. Ezen gondolkodtam, míg Bea beszélt. A pincérlány letett elém egy epres turmixot.
- Az úr küldi.- mondta a lány és intett a fejével a pult felé.
Szőke haja és kék szeme volt a fiúnak. Kifejezetten jóképű volt, ahogy rám nézett. Felém villantott egy ezer wattos mosolyt. Rajtam egy fekete, feszülős póló és egy piros bőrdzseki volt. Egy fekete, ujjatlan bőrkesztyűt viseltem, amit Beától kaptam. Szintén vörös halásznadrágom térd felett ért egy kicsivel, szögecses bakancsom csillogott. A hajam és a szemem még mindig fagyosak voltak a nyár ellenére is. A srác csak egy inget és egy farmert viselt. Hálásan rámosolyogtam, amit a nővérkém észre is vett.
- Kire mosolyogsz így?- kérdezi.
- Arra a fiúra.
- Hmm... Fincsinek tűnik. Miért nem mész oda és beszélgetsz vele?
- Mert látszik rajtam, hogy ki vagyok éhezve. Akármilyen erkölcsösnek tűnik, kihasználná, ebben biztos vagyok.- mondtam és a nővérem szemébe néztem.
Így beszélgettünk egész este. Végül felültünk a motorunkra és elszáguldottunk. A kastély még mindig gyönyörű volt. A hajnali fényben mesebelinek tűnik. Azt a csekély csomagot hoztam, mint amit el is vittem. Már másfél éve... Sóhajtottam. A motoromat a parkolóban hagytam, viszont Bea a rövid búcsúzkodás után elrobogott. Gyomoridegem volt, amit sose bírtam. Még nem tudtam bemenni. Letettem a táskámat és nekirugaszkodtam. A hatalmas szárnyaim most sem hagytak cserben, kinyíltak és már repültem is. Átalakultam az eredeti formámba, végre önmagam lehettem. A pimasz és a jó kislány énem egybeolvadt. Beletúrtam hullámos hajamba, ami nagyon dúsnak hatott. Tettem egy kört a suli körül, ami ellazított. Visszarepültem a táskámhoz. A fű megfagyott, ahova léptem. Próbáltam teljesen lenyugodni. Mikor sikerült, beléptem a most még üres kastélyba. Az igazgatói felé vettem az irányt. A nagy tölgyfaajtó még mindig méltóságteljes volt. Félelem kerített a hatalmába. Elmosolyodtam, amikor az első napom jutott az eszembe. Mennyire más volt! Mély levegőt vettem és benyitottam az igazgatónő irodájába. Meglepetésemre mosollyal üdvözölt. Ezt a mosolyt másfél éve nem láttam. Castiel vajon ennyi idő után is szeret?
- Jó napot, asszonyom!- köszöntem.
- Szervusz, Kate! Hogy van?
- Köszönöm, nagyon jól!
- Mutassa, tudja-e irányítani az erejét!
- Hogyan mutassam meg?- a diri egy szép, piros almát emelt fel az asztaláról. A szíve elé tartotta.
- Lője keresztül az almát úgy, hogy ne sértse fel a bőrömet!
- Igenis!- mondtam és koncentráltam.
Csináltam már ilyen apró varázslatot. Az ujjbegyeim fényleni kezdtek, majd mind az öt ujjamból egy-egy tűnagyságú jégszilánkot lőttem ki. Mind az öt az alma közepébe talált.
- Csodálatos!- mondta és letette az almát.
- Akkor visszajöhetek?- kérdeztem reményteli hangon.