51. fejezet

Reggel kopogásra ébredtem. Jócskán megijedtem, mivel Castiellel meztelenül feküdtünk egymás mellett.
- A gerlepár is jöjjön reggelizni!- szólt az ajtó mögül Ella kuncogó hangja.
- Megyünk!- szóltam ki.
A lépések zaja távolodott, én pedig próbáltam felébreszteni a vöröskét. Ő mosolyogva szuszogott, amíg én felkaptam a köntösömet.
- Akkor próbáljuk meg újra...- mormogtam.
Lágyan rázni kezdtem a vállát, de úgy aludt, mint akit agyonütöttek. Odahajoltam a füléhez jobb ötlet híján és belesuttogtam.
- Kelj fel!- suttogtam.
Ő csak nyöszörgött egyet és a másik oldalára fordult. Te szórakozol velem?! Akkor hozom a nehéztüzérséget! Az arcával szemben helyezkedtem el. Ráfújtam az arcára, ami enyhén deres lett. Még nagyobbat fújtam, mire felijedt.
- Mit csinálsz?!- kérdezi.
- Csak felkeltettelek! Menjünk reggelizni!- mondtam és felálltam.
Ő is nehezen, de kikelt az ágyból. A szeme megakadt a köntösömön. Én lenéztem magamra, a mellem alig volt eltakarva.
- Inkább te is kapj fel valamit, a nővérem szívbajt kap, ha így lát!- mondtam és odadobtam neki egy másik köntöst.
Mindketten felöltöztünk és lementünk. Már Ella is lent volt és mindenki reggelihez készülődött.
- Mi a kaja?- kérdezem félkómásan.
- Vér és palacsinta.- mondta Kelly a sütő mellett.
- Hmm... Fincsi...- mondtam.
- Mi a fincsi?- jött le apám is.
Várjunk... Ő mióta van itthon? És miért öltöny a pizsamája? És miért néz ÚGY Kellyre? Inkább nem akarom tudni... Castiel átölelt hátulról és a fülembe súgott.
- Apádnak is jó volt az éjszakája...- súgta, én pedig megborzongtam.
- Én is észrevettem.- mondtam enyhe undorral.
- Lányom, ne fintorogj!- mondta apa, miután megcsókolta a párját.
- Nem fintorgok!- mondtam és leültem.
Mindannyian leültünk és nekikezdtünk a finom palacsintának. Bea is fáradt tekintettel jött le a lépcsőn. Lehuppant a székére és nekikezdett a mondandójának.
- Castiel, jól harcoltál tegnap! Gratula, de tényleg! És bocsi azért a galléros jelenetért...- mondta a nővérem.
- Harcolt?- kérdezi apa.
- Igen. Megtartottuk a hölgyválaszt.- mondta Kelly ellentmondást nem tűrő hangján.
- Mindenkit legyőzött?
- Még Kirát is!- mondta két falat között Bea.
- És az áldásunkat adtuk rájuk!- mondta Kelly.
Apám lecsapta az evőeszközt. Mi egy kicsit meglepődtünk. Ő sokat sejtetően Beára nézett.
- Vidd innen a húgodat!- mondta, mire Bea parancsszóra felkapott (??) és kivitt.
Kelly és a meglepődött Ella is kijött és rájuk csukták a konyhaajtót. A faajtón átszűrődő hangok nem sok jót ígérnek... Szegény Castiel... Kellett nekem meghívnom! Odanyomtam a fülemet az ajtóhoz és elhallgattak. Kínos csend telepedett a jelenlévőkre. Még a légy zümmögése is fülsüketítő zaj lehetett volna. Egy puffanás hallatszott bentről, majd csörömpölés. Kelly berontott ezzel a mondattal:
- Ha összetöritek a porcelánt, megfojtalak titeket!- pfff... az én családom nem komplett...
Apám Castielt odanyomta a falhoz, a földön egy ezüstvilla hevert. Ez csörömpölt... De a figyelmemet inkább a két hímneműre fókuszáltam. Bea leszedte apámat a vörösről.
- Elég legyen!- mondta felemelt hangon.
Én odaléptem apa elé, aki még mindig kemény tekintettel méregette a pasimat. De amikor találkozott az én fagyos pillantásommal, mintha elismerő mosollyal jutalmazott volna meg.
- Anyád tudott mindig így nézni!- mondta és keserűen felnevetett.
Egyszerűen elment dolgozni (persze nem pizsamában). Mi csak lefagyva álltunk a konyhában. Aztán, mikor kezdtünk észhez térni, akkor esett le mindenkinek: karácsony van! Fát felállítottuk, Kelly kalácsot sütött, még a hó is esni kezdett. A karácsonyfa ránk, gyerekekre lett bízva. Bea fel akarta tenni a korbácsát (!!!!), Ella egy plüsst akart a tetejére tenni, Castiel pedig... hjaj...inkább nem is mondom! Egy szó mint száz, mire készen lettünk besötétedett. A konyhából fahéjillat terjengett, gyertyák égtek a szobában, még a vöröském is felerőltetett magára valami idétlen hacukát... Szóval karácsonyi hangulat volt.
- Kate, tedd fel a csillagot!- mondta Bea, amivel kizökkentett a gondolatmenetemből.
- Ja, oké!- eszméltem fel.
Az ujjaimmal kezdtem játszani, amitől egy fehér valami kezdett formálódni a két kezem között. A többiek ámulva nézték a fényt az ujjaim között. Egy hirtelen lökéshullám keletkezett, de a kezemben tartottam a művem és csak formáztam.
- Kész!- kiáltottam fel, akár egy idióta.
Egy gyönyörű, jégből készített hópihét tartottam a kezemben. Bea egy kicsit felemelt és rá tudtam tenni a hópihémet.
- Nem csillag, de így is jó!- mondta Kelly a hátunk mögül, kezében egy tepsi frissen sült süteményt tartott.
- Szerintem szebb, mint a csillag!- mondta Ella kislányosan, mikor elvett egy sütit.
Így ettük a kandalló mellett (igen, az is van) a kis, cukormázas fenyőcskéket. Közben beszélgettünk mindenféléről.
- Kate, mutass már valami trükköt!- mondta Ella.
- Igen, még én sem láttam semmit se tőled!- mondta Kelly is.
- Jó jó!- mondtam jó hangulatban is felálltam.
Ismét az ujjaimmal kezdtem játszani, amik körül ilyen misztikus fény jelent meg. A kis fények egy nagyobb halmazba összpontosultak, majd egy nagy fénygömbbé egyesült a két tenyerem között. Kitártam a két kezem, a fénycsóva felrepült a plafonig, majd szétdurrant. Ez amolyan tűzijáték szerű volt. Kis hópihékben hullott le. A többiek megtapsoltak. Én poénkodva hajoltam meg. Ilyen hangulatban telt az este. Varázslatos volt, amikor kimentünk és láttuk az éjszakai égboltot. A csillagok mosolyogtak ránk onnan fentről. Castiel hátulról karolt át és adott egy puszit a fejemre.
- Hullócsillag!- mutatott Bea a kis csillagra.- Kívánjatok!
"Bárcsak örökre így maradhatnánk!" Ez volt a kívánságom. Mikor a többiek kezdtek fázni, bementünk. Mi felmentünk és ledőltünk az ágyra.
- Te mit kívántál?- kérdezte egy kis hallgatás után Castiel.
- Azt, hogy bárcsak örökké így maradhatnánk!- mondtam és belenéztem a szerelmem szemébe.
- Én pedig, hogy mindig velem legyél!- mosolygott.
Ő átkarolt, úgy aludtunk el. "Amit kívántál, nem szabad hangosan kimondani!" Bárcsak megfogadtuk volna ezt a tanácsot!