53. fejezet

"Rosa"
Ahogy beléptem a szobába, hiányérzet fogott el. Kate pár cucca hiányzott, gondolom szelektált. De a szemem megakadt egy hófehér borítékon. Pontosabban kettőn. Az egyikre díszes betűkkel a nevem volt felírva, így kibontottam. A papíron mintha könnycseppek lettek volna. Ez állt a levélben:
"Kedves Rosa!
Mire olvasod ezt a levelet, addigra én már messze járok. Hogy miért? A szilveszter miatt. Kicsaptak, mialatt te órán voltál. Gyorsan pakoltam össze, a nővérem már el is vitt. Ne búsulj a hiányom miatt! Azért hagytam ott pár holmimat, mert még visszajövök! Hogy mikor, fogalmam sincs. Lehet pár hét, de akár hónap is. Megkérnélek arra, hogy vidd a hírt a lányoknak. Ők se sírjanak miattam. Csakis az én hibám, hogy kicsaptak. Még az igazgatónőt se hibáztassátok, hiszen csak nektek akar jót. Igaza van, veszélyes vagyok. Lysandernek is mondhatjátok, hogy kereshet egy új szárnysegédet. Az asztalon lévő másik borítékot add oda Castielnek. Sajnálom, hogy nem személyesen búcsúzom el, de nem tudnám szóban kifejezni magam. Szóval minden jót, nemsokára látjuk egymást. Addig is érezd jól magad. Ti vagytok és lesztek a legjobb barátnőim, mindig!
Ölel: Kate"
Rövid és lényegre törő. Ez Kate. Mire a levél végére értem, potyogni kezdtek a könnyeim. Kifésültem az arcomból a hajamat. Kezembe vettem a másik borítékot és szaladtam. A lányok vidáman csevegtek, mikor odaértem.
- Hol van Kate?- kérdezték.
Én csak sírni kezdtem. Még mindig a kezemben szorongattam a tőle kapott levelet. Kim kikapta a kezemből és hangosan felolvasta. A lányok hitetlenkedve csóválták a fejüket. Megláttam Castielt és gyorsan odarohantam hozzá. Mielőtt bármit mondhatott volna, a kezébe nyomtam a borítékot. Eljöttem tőle. A lányokkal egész nap csak Kate-ről beszélgettünk.
- Vajon mit fog csinálni?- kérdezte Viola.
- Valószínűleg a nővérénél lesz.- mondta Iris.
Ilyeneket beszéltünk.
"Castiel"
Rosa a kezembe nyomott egy levelet. Láttam kisírt szemein, hogy baj történt. Díszes betűkkel állt a nevem a borítékon. Felmentem a szobába és remegő kézzel bontogattam a borítékot. Mikor megláttam a levelet, olvasni kezdtem.
"Drága Castiel!
Ne keress se az udvaron, se az épületben. Már nem tartózkodom a közeledben. A szilveszteri incidens miatt kicsaptak a suliból. Ne verj szét semmit és senkit! Egyedül az én hibám volt. Kérlek, ne hagyd szétesni a barátnőimet! Tőled pedig azt kérem, hogy felejts el. Éld az életed, mintha nem is találkoztunk volna soha! Vedd úgy, hogy szabad vagy. Én mindig a szívemben foglak őrizni, ezt te is tudod. Nem tudom, hogy visszatérek-e még egyáltalán, Rosának azt írtam, hogy biztosan. Szeretlek, ezen semmi nem tud változtatni. Te viszont csajozz Lyssel, már ráfér, nyugodtan bolondítsd a szebbnél szebb lányokat. De ha egyszer visszatérek és te mással vagy, én békén hagylak titeket. A te boldogságod számomra a legfontosabb. Bocsánat, mert nem adok búcsúcsókot, de így könnyebb. Neked is, nekem is. Biztosra veszem, hogy találkozunk még. Ha máshol nem, a pokolban biztosan!
Csókol: Kate"
Ledöbbentett, amit írt.
- Én nem tudnék mással lenni.- motyogtam.
Dühösen összegyűrtem a papírt, majd elhajítottam. Ledőltem az ágyra, eszembe jutott az első csókunk. Emlékszem, műtős ruhája kiemelte hosszú és formás combjait. Szinte magam előtt látom a jeges szempárt, ahogy rám nézett az első közös tesióránkon. Aztán, amikor edzettünk... Az a furcsa érzés, amikor Lyssel láttam. Minden közös emlék eszembe jutott. Még a legelső napja is. A holdfényes piknik... Minden. Felpattantam az ágyról és megkerestem a galacsint. Szépen kisimogattam és láttam pár könnycseppet rajta. Te vagy és leszel a mindenem. Ezt megígérhetem. A kisimított levelet az asztalomra raktam. Hogy felejthetnélek el téged? Megküzdöttem érted, mégis elveszítettelek. Ha visszatérsz valaha, nem mozdulok mellőled egy percre sem.