Jó hangulatban közelítettük meg a hatalmas kastélyt. A mai az utolsó nap ebben az évben. Ezen az estén koccintunk a tanárainkkal és az osztálytársainkkal. Mosolyogva búcsúztunk el a szüleimtől. Mikor a Mustang szélsebesen távozott, Rosa libbent elém. Jól megszorongatott, ahogy Ellát is.
- Majd talizunk a szobában!- mondta és elsietett.
- Engem miért nem ölelt meg?- kérdezte Castiel. Én beleütöttem a karjába.
- Vajon miért?- kérdezte gúnyosan Ella. Tényleg testvérek!
Menet közben, a kolesz felé belefutottunk Lysanderbe. Ő is hiányzott, így a nyakába borultam. Hosszan öleltük egymást, míg Castiel nem köhintett egyet.
- Csak nem féltékeny vagy, haver?- kérdezi nevetve Lys. Még mindig mellette álltam, összekócolta a hajamat.
- Én a szünetben többet kaptam...- mondta a vörös és elvörösödtem. Ő csak rám kacsintott.
- Na, jól van! Lys, még találkozunk!- mondtam és adtam az arcára egy puszit.
- Oké, ez már sok!- mondta Castiel, mi meg nevettünk.
- Gyere ide!- mondtam és adtam neki egy jó hosszú csókot.- Így oké?
- Persze!- le sem lehetett törölni a vigyort a képéről!
Lepakoltam a szobában, mikor Rosa rontott be. Leigh-el váltottak egy búcsúcsókot, majd a feketeség eltűnt. De szó szerint! Ezüst hajú barátnőm lehuppant az ágyra.
- Mesélj, mi volt!- mondta kíváncsian.
- Hogyhogy mi volt?- kérdeztem értetlenül.
- Hát a harc nálatok! Ella elfecsegte!- mondta Rosa.
Elmeséltem neki, mi volt a hölgyválaszkor. Mire befejeztem, a szívére tette a kezét és a semmibe bámulva sóhajtott.
- Irigy vagyok rád!- mondta végül.
- Miért?
- Most viccelsz?! Minden lány erről álmodozik! Harcolnak a szerelméért... Ez olyan romantikus!- sóhajtott még egyet.
- Leigh is megküzdött volna érted!- mondtam.
- Szerinted tényleg megküzdött volna?
- Persze! Látom rajta, hogy szeret.- mondtam és biztatóan rátettem Rosa vállára a kezem.
- Örülök, hogy így gondolod!
Csevegtünk mindenről, mikor recsegni kezdett a hangosbemondó.
"Minden diák gyülekezzen az udvaron 20 perc múlva!" Ez a diri hangja! Mi Rosával komótosan lementünk és a hatalmas udvaron vártunk. A csajok is csatlakoztak hozzánk. Már csak akkor hagytuk abba a beszélgetést, mikor az igazgatónő erős hangja megszólalt.
- Gyerekek! Eltelt egy újabb, izgalmakkal teli év. Ezen az estén koccintsunk barátainkra, osztálytársainkra, szüleinkre, kollégáinkra. Legyen ez az este felejthetetlen és tanulságos!- mondta és valamiért rám nézett a "tanulságos" szónál.
Minden gyerek megindult egy pohár pezsgőért, majd visszaszámoltunk.
- 10... 9... 8... 7...- ránéztem a barátaimra. Hangosan számoltak vissza, mint ahogyan a kisgyerekek szoktak. A vöröském átölelte a vállam, rádőltem a mellkasára.- 3... 2... 1... BUÉK!!!!!- üvöltötte mindenki.
A pasim lágyan megcsókolt. A sápadt holdfény megvilágított mindent és mindenkit. Elváltunk egymástól és sorra koccintottunk mindenkivel. A pezsgőspoharamat kiürítettem. Letettem a poharamat, mikor valaki felüvöltött.
- A hold... vörös...- mutatott a srác az égre.
Én is felszegeztem a szememet az éjszakai égboltra. A vékony holdsarló vörös köpenybe burkolózott. Gyönyörű volt, ahogy a felhőkön fel lehet fedezni a piros valamennyi árnyalatát. De engem legjobban a vérvörös hold kötött le. Mintha... már láttam volna... Az ismerős csillogású égitest megvilágította az udvart. Elkezdtem futni. A lábam magától vitt, fogalmam sem volt, hová tartok és miért. Csak mentem. A szárnyaim kinyíltak, felemelkedtem. A hold felé repültem. Éreztem, ahogy feltöltődöm, csupán attól, hogy ránézek. Lassan átalakultam a természetes formámba. Elfordultam holdtól, így mögém került. Lenéztem a bámuló diákseregre. Gonosz mosolyra húztam a szám. Nem voltam ura a testemnek, mintha valami bábként mozgatott volna. Az ujjaimmal kezdtem játszani, egy tűzijátékot készültem fellőni. A gömb, amit formázott a testem, hatalmas volt. Fellőttem, egy hatalmas durranást lehetett hallani. Az a parányi jég egy hópihe alakot formázott az esti égbolton. Csodás látvány volt, ahogy a vörös hold fénye megcsillant a szétdurranó jégen. A diákok tapsviharral jutalmaztak ezért. De a lehulló törmelékre nem számítottak. Tűnyi éles szilánkok hullottak a tömegbe, amitől megindult a sikoltozás. A testem csak kacagott. A sötét énem csak ezt akarta hallani: a félelemtől reszkető sikolyok hangját. Mikor abbahagytam a nevetést, láttam, hogy az egyik tanár hozza a számszeríjat. Feszített és lőtt. Kitértem több nyíl elől is, valamelyiket viszont eltérítettem. Az ésszerű énem próbálta átvenni az irányítást, a sötét énem nem engedte. A nyilak és a jég hullott a diákseregre. A lábamat eltalálta valami: egy mérgezett nyíl. A szemhéjam egyre nehezebb lett, majd lecsukódott. Zuhantam a mélységbe. Egy kórteremben ébredtem, leszíjazva. A diri ült az ágyam mellett.
- 5 diák sebesült meg maga miatt!- kezdte.
- Mit hőbörög, nem haltak meg!- még mindig a sötét énem irányított.
- Ki van csapva. Még ma el kell hagynia az iskola területét! Értesítettem a nővérét.- mondta hidegen, majd távozott.
Még egy ideig feszegettem a szíjakat, majd visszajött az eszem. Mi? Ez nem lehet! Nem! Elkezdtem zokogni. A szíjakat megfagyasztottam, majd felsiettem a szobámba. Szerencsémre senkivel nem futottam össze. Csak egy kis táskányi ruhát pakoltam össze. Még visszatérek! Erre mérget vehetnek! Hagytam egy levelet Rosának, egy másikat pedig Castielnek. Mindkettőt az asztalunkon hagytam. Pár könnycsepp rácseppent a papírra, miközben írtam. Kisiettem az épületből, nehogy észrevegyen valaki. Mikor kiértem a parkolóba, Bea vigasztalóan megölelt. Én csak kisírt szemmel néztem rá.
- Mihez kezdek?- zokogom.
- Jössz velem dolgozni.- én csak bólintottam.
A könnyek patakzottak a szememből. Visszanéztem az ódon kastély falaira. Annyi szép emlék köt ehhez a sulihoz. Az első igazi szerelem, barátok, bálok, bulik... Ahogy visszagondoltam, jó volt itt. Még visszajövök. De addig is csak emésztem magam. Felszálltam a nővérem mögé, aki egyre távolabb vitt ezektől az emlékektől. Tudtam, ha visszatérek is, nem lesz ugyanaz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése