57. fejezet

Hajnalban ébredtem, a nap vidáman sütött be az ablakon. A vöröske mellettem feküdt nagy szuszogások közepette. Nehezen, de rávettem magam, hogy felkeljek és körülnézzek. A szoba még mindig meseszép volt. Felszedtem a ruháimat a földről, majd elkezdtem felöltözni. Lenéztem a hasamra, amibe hirtelen fájdalom hasított. Nem adtam ki hangot, de borzalmasan fájt. Óvatosan vettem magamra a ruhadarabokat. A hasamon kezdett körvonalazódni egy minta. Ahogy hozzáértem a kezdetleges körvonalhoz, azt hittem térdre rogyok a fájdalomtól. Mi ez? Jobbnak láttam elmenni a dirihez, így hagytam egy üzenetet Castielnek.
"Jó reggelt, álomszuszék! Remélem kipihented magad! Sajnálom, hogy nem mellettem ébredtél, akadt pár elintéznivalóm. A nap folyamán még összefutunk! 
Csók, a testeden mindenhova!
Kate"
Ezzel is megvolnánk! A cetlit odatettem az éjjeliszekrényre, én pedig elindultam. Előrelátóan hoztam magammal normális ruhát is. Átbaktattam az udvaron, ami meglepően friss volt. Ránéztem az órámra, megértettem, hogy miért. Hajnali 5 óra volt. Éppen a kolesz előtt haladtam el a főépület felé, amikor bizsergés futott át rajtam. Ez nem a kellemes borzongás volt. Sietve vágtam át a főépület auláján. Dimitri jön velem szembe a folyosón.
- Kate, valami baj van?- gondolom elárulta az arckifejezésem.
- Nincs, semmi problémám sincs!- nevettem már szinte hisztérikusan.
- Miért vagy már ilyenkor talpon?
- Csak nem bírtam aludni! Kijöttem levegőzni.- mondtam sűrű bólogatással.- Tudja, ilyenkor a legjobb a levegő, tele van oxigénnel, jobban megy a gondolkodás!
Szépen elmentem mellette, majd elkezdtem sietősen menni. Ő csak furcsálló tekintettel nézett utánam. Ahogy szinte futottam, a hasamba ismét belehasított a fájdalom. Erősen kezdtem verejtékezni, a lábam már alig akart menni. Elvánszorogtam az irodáig, majd benyitottam. Az igazgatónő felugrott kényelmesnek tűnő székéből.
- Kate, mi történt?!- ugrott oda hozzám.
- A hasam...- csak ennyit bírtam kinyögni.
A szememből csurgott a könny, a táskám a földön landolt. A világ forogni kezdett, ahogy megtámaszkodtam az egyik széken. Az igazgatónő lepakolt mindent az asztaláról, majd segített felfeküdni. Már hangot adtam a kínomnak.
- Kérem, segítsen!- suttogtam elhaló hangon.
A hasam égett belülről, úgy éreztem, egy egész kályha van bennem. Vegyesen csurgott az arcomon a veríték és a könny. A diri kikapta a széfből a borostyán nyakláncot. A kezemmel a hasam szorítottam. Az idős hölgy férfit meghazudtoló erővel szedte le a kezemet a pocakomról. Nem a gyomrom ég, hanem valami más. A szememet erősen összeszorítottam, már fehér pontokat láttam. Az igazgatónő felgyűrte a pólómat.
- Istenem...- suttogta maga elé.
Felkiáltottam, éreztem, ahogy a testjeleim világítani kezdenek. A szárnyam is kinyílt, amivel levertem a kis asztali lámpát. Ránéztem a kezemre, amin az összes ér látszott. A diri ráhelyezte a medált a köldökömre. A pokoli fájdalom enyhült. A fejem lüktetett, ahogy az egész testem mindenhol. A kő hideg volt. Ahogy a kín fokozatosan enyhült, az én testem is úgy ernyedt el. Kinyitottam a szemem, ami még mindig csillogott a könnyektől.
- Köszönöm.- rebegtem hálásan.
Szaggatottan fújtam ki a levegőt. A hangom remegett, ahogy a végtagjaim is. A hasam bizseregni kezdett belülről. A kő kezdett melegedni.
- Jobb már?- kérdezi a diri egy kicsit később.
- Igen, sokkal!- ültem fel.

Lenéztem a hasamra.
- De mi ez a jel?- kérdeztem a hasamra mutatva.